BEJEGYZÉSEK

Micsoda kezdés! Kolozsvári Lili világbajnok!

Ami nem is indulhatott volna szemben, hiszen rögtön az első döntőben két magyar éremnek tapsolhatott az Aranypart közönsége. Kolozsvári Lili ifjúsági világbajnok lett a lány kajak egyesek versenyében, Reisz Janka pedig a harmadik helyen ért célba. A két magyar közül Janka rajtja sikerült jobban, a német Caroline Heuserrel lépett el az élen, de az első futószakasz után megérkezett melléjük Lili is. A második futás végén Janka hibázott a beszállásnál, Lili ezt kihasználva lerázta őt és a németet is, innentől pedig nem volt kérdés az aranyérem sorsa.

A 17 éves tehetség élete első világbajnokságán, abszolút hazai közönség előtt tudott győzni, ráadásul mindezt legendás édesanyja, a 20-szoros világbajnok Csay Renáta (aki egyébként Tokár Krisztiánnal együtt az edzője is) sárga hajójában. Reisz Janka az említett hibájával együtt is szintén kiválóan versenyzett, vb-bronzéremmel búcsúzik az ifjúsági korosztálytól.

Lapszemle: a Nemzeti Sport interjúja Kopasz Bálinttal

Kopasz Bálint az idén be szerette volna bizonyítani magának, hogy tud annál jobbat, mint a párizsi olimpia döntőjében – sikerült, az Európa-bajnokságot leszámítva az összes versenyt megnyerte K–1 1000 méteren 2025-ben, Milánóban tette fel a pontot az i-re.

– Miként tekint vissza a múlt évre?     
– Eleinte csalódott voltam az olimpián megszerzett bronzérem miatt, mert a játékokat megelőző időszak eseményei alapján akár el is várhattam magamtól, hogy megnyerjem, a döntőben azonban picit cserben hagyott a formám – válaszol Kopasz Bálint a Nemzeti Sportnak. – Ezen azonban hamar túllendültem, néhány hét alatt átértékelődött bennem az eredmény, és rájöttem, hogy hatalmas siker a harmadik hely is. Olimpián dobogóra állni ezer egyesben megtiszteltetés.

– Több nagy klasszis is úgy gondolta, pihenősebb esztendőt tart a játékokat követően. Az ön fejében ez nem fordult meg?     
– De, megfordult, viszont úgy éreztem, sok energiám maradt még. Néhány hét pihenés elég volt. Az olimpián az utolsó kétszázötven méteren nem jött a tőlem megszokott hajrá, bizonyítani akartam magamnak, hogy többet is tudok. Ez meg is történt az idén, a racicei Eb-t leszámítva mindegyik versenyen, ott betegség miatt kicsit gyengébb formát mutattam, és harmadik lettem. Huszonnyolc éves vagyok, férfi kajakban még fiatalnak számítok, megvan az erő és a lendület, sérülés sem hátráltatott, szóval minden adva volt a jó felkészüléshez.

– A szegedi válogatón, majd ugyanott a világkupaversenyen is megelőzte Varga Ádámot, amivel biztossá vált, hogy a királyszámban ön képviselheti az idén a magyar színeket a világversenyeken. Miként tekint az idei válogató-időszakra?     
– Ádámnak a szegedi vk-versenyen nem jött ki a formája, ám mindenki tudja, hogy benne van, képes rá. Végig jó állapotban voltam, mindkét vk-t nagyon éreztem. Szegeden hatalmas öröm volt magyar közönség előtt nyerni, nagyon szép emlékként maradt meg.

– Milánóban úgy tűnt, az előfutamtól kezdve a döntőig minden úgy alakult, ahogyan eltervezte.      
– Ez így van. A középfutam után azt mondtam, az első és a hatodik hely között szeretnék végezni, ezt azért tettem, mert az elmúlt másfél hónapban éreztem, hogy fáradok, és nem tudtam, kitart-e az erőm a végéig. Nagyon örülök annak, hogy nem esett vissza a teljesítményem, az egész szuperül alakult, mondhatni, a vártnál is jobban.

– Az előfutamot követően azt nyilatkozta, az Idroscalo a legrosszabb pálya, amelyen az idén szerepelt. Ehhez még most is tartja magát?     
– A hínárok miatt igen. Nagy szerencse, hogy egyik futam közben sem akadt fel, és nem lassított le, az nagyon bosszantó lett volna. De próbálták tisztítani, ahogy csak lehet. A víz egyébként kristálytiszta volt, ez tetszett, és a környezet is, szeretek zöld övezetben versenyezni. Mindent összevetve, az utolsó napra megszerettem a pályát.

– Mondhatni, hogy ez volt az idei legjobb versenye?     
– Nekem a szegedi világkupa volt a legtetszetősebb, érzésre is, ott kicsit dinamikusabban tudtam megindulni. Mostanra azért fáradtam, ám szerencsére stabil maradtam mentálisan. Azonban szükségem lesz kicsit hosszabb pihenőre, a napokban még kimegyek kajakozni, hogy ne egyből álljak le, de ez már csak kikapcsolódás lesz. 

– Milyen hosszú kihagyást tervez?    
– Minimum egy hónapot szeretnék kajak nélkül eltölteni. Ez nem jelenti azt, hogy nem csinálok semmit, aktív időtöltést tervezek, kirándulni szeretnék, kerékpározni, ám az is előfordulhat, hogy csak üldögélek a Tisza partján és élvezem a természetet.

– Foglalkoztatja, hogy ön lett a K–1 1000 méter első magyar háromszoros világbajnoka?
– Nem különösebben, nem számolgatom ezeket. Azt tudom, hogy rengeteg sokszoros vb- és Eb-győztes van, és olyanok is akadnak, akik bizonyos szempontból előttem állnak, például az olimpiai aranyérmeket tekintve. Magyarként az ötkarikás érmek, főként az aranyérmek a legértékesebbek. Szóval engem inkább ez foglalkoztat.

– Miként tekint a következő évre?      
– Szinte kötelező lesz csapathajót is menni, szóval az ötszáz párosban vagy a négyesben szeretnék próbálkozni, ez igazából bele is fér az ezer egyes mellett, úgyhogy benne van a pakliban. Meglátjuk, hogy ezren milyen eredményeket hoznak a válogatók, ezek nagyon hangsúlyosak. Itt van Varga Ádám, ő is készül rá, és rajta kívül bármikor berobbanhat egy tehetséges fiatal. Én mindenesetre dolgozom, szeretnék hasonlóan szép eredményeket elérni.  

Kopasz Bálint újra világbajnok!

2019 és 2022 után K1 1000 méteren harmadszor, pályafutása során összességében ötödször nyert világbajnoki aranyérmet olimpiai bajnokunk, Kopasz Bálint. A futamot meg is tudjuk mutatni:

Ezzel Kopasz Bálint lett a királyszám első magyar háromszoros világbajnoka, s a szám sportágtörténeti örökranglistáján felkapaszkodott a negyedik helyre a német Rüdiger Helm (5 arany, 1-1 ezüst- és bronzérem), a norvég Knut Holmann (4-2-2) és a portugál Fernando Pimenta (3-2-3) mögé.

Valóban elképesztő verseny volt, hatalmas ellenfelek ellen, szinte mindenki eljött erre a vébére, nagyon megtisztelő volt közöttük szerepelni és nyerni. Nem gondoltam volna, hogy Thomas Green ennyire jó formát mutat és ennyire szoros lesz a befutó. Pimentára számítottam, de természetesen azt is tudjuk, hogy Green óriási versenyző. Nagyon örülök, hogy nem hagyott cserben az erőszintem és az állóképességem az utolsó métereken. Nem adtam fel, ez a lényege az ezer méternek! Ennek, és a rengeteg edzésnek köszönhettem, hogy nyertem – fogalmazott Kopasz Bálint a helyszínen a Nemzeti Sportnak.

Nagyszerűen szerepelt Takács Kincső is, aki az olimpia után most a VB-n is bejutott a döntőbe, ahol a nyolcadik helyezt szerezte meg. A verseny kulcsa a középfutam volt, ahol a női C1 200 méteren Takács Kincső gyakorlatilag az utolsó méteren rúgta be magát a döntőbe. Kenusunk már-már úgy tűnt negyedik lesz és lemarad a fináléról, a fölötte haladó brazil versenyző azonban 199 méternél gyakorlatilag megállt, Kincső pedig ezt ki tudta használni.

„A rajtom idénre nagyon összeállt, viszont a berúgás még hiányzik és most ez mentett meg, mert ha berúgom a hajómat, akkor nem jutok be a döntőbe. Az első százötven méterem nagyon erős volt, így a végére kicsit szétesett a mozgásom, azt sem tudom, hogy értem be. Szerencsésen alakult.” – nyilatkozott a parton Takács Kincső, aki egyébként tíz évvel ezelőtt, ugyanitt Milánóban ezüstérmes lett a sprintszámban.

Kajak-kenu Maraton Podcast #11 | Kolozsvári Gábor

1988-ban az olimpiára készült, amikor egy horgász légpuskájával fejbe lőtte. Szöul elment, de az élete megmaradt és még abban az évben a maraton VB-n képviselhette a magyar válogatottat. A kenus családja azóta csak egy versenyről hiányzott – igazoltan – hiszen Maci felesége Csay Renáta 2004-ben éppen Brúnóval volt várandós a bergeni VB idején, így ott nem indult.

Most viszont, hogy apu és anyu visszavonult, a gyerekek viszik tovább a stafétát, Brúnó mellett pedig Lili is ott lesz az indulók között.

Maraton podcastünk eheti vendége Kolozsvári Gábor világ- és Európa-bajnok kenus.

Eredményesen szerepeltek versenyzőink a Serdülő, Ifjúsági és U23-as magyar bajnokságon

Négy napon át Szegeden versenyeztek a serdülő, ifjúsági- és U23-as korosztály legjobbjai a gyorsasági szakág magyar bajnokságán. Itt több, mint egy tucat versenyzőnk szerzett magyar bajnoki címet.

Aranyérmesek

  • Gombás Alíz (K1 Női U23 200m)
  • Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 200 m)
  • Gombás Vendel – Gyurós Arnold – Péter Bendegúz – Hancz Illés (C4 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m)
  • Kolozsvári Lili – Hatos Borbála (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 1000m)
  • Petrik Abigél – Moór Mirtill (K4 Női Ifjúsági U17-U18. 1000m)
  • Gombás Alíz (K1 Női U23 500m)
  • Zatykó Panka – Hudi-Kadler Panni (K2 Női Serdülő U16. 1000m)
  • Nyíri Bernadett (K4 Női Ifjúsági U17-U18. 500m)
  • Németh Helka Borbála (K4 Női Serdülő U15-U16. 500m)
  • Kolozsvári Brúnó (K1 Férfi U23 5000m)
  • Hudi-Kadler Panni – Zatykó Panka (K2 Női Serdülő U16 2000 m)
  • Pálinkás Ármin – Mayer Hunor (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 5000 m)
  • Péter Bendegúz – Hancz Illés (C2 Férfi Ifjúsági U17-U18 5000 m)

Ezüstérmesek

  • Kolozsvári Brúnó (K1 Férfi U23 1000m)
  • Kolozsvári Lili (K1 Női Ifjúsági U17-U18 5000 m)
  • Mitring Olivér – Aradi Álmos (K2 Férfi U23 1000m)
  • Kolozsvári Lili – Hatos Borbála – Hudi-Kadler Panni – Zatykó Panka (K4 Női Ifjúsági U17-U18. 1000m)
  • Péter Zsolt Zsombor (C2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m)
  • Kungli-Zsegora Levente – Hegyi Zsombor – Pápai Boldizsár – Péter Bendegúz (C4 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m)
  • Németh Helka Borbála (K1 Női Serdülő U16. 500m)
  • Hudi-Kadler Panni – Zatykó Panka (K2 Női Serdülő U16. 500m)

Bronzérmesek

  • Németh Ádám (K1 Férfi Serdülő U15.)
  • Mayer Hunor – Pálinkás Ármin (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m)
  • Kurczina Máté (C1 Férfi U23 200 m)
  • Nyíri Bernadett (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 500m)
  • Németh Helka Borbála – Tasi Sára (K2 Női Serdülő U16 2000 m)
  • Petrik Abigél – Hollós Emma (K4 Női Ifjúsági U17-U18 5000 m)

4. helyezett:

  • Gombás Alí (K1 Női U23 1000m)
  • Aradi Bátor Gergő – Kolozsvári Brúnó (K2 Férfi U23 1000m)
  • Nagy Kincső – Hoffer Eszter (C2 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m)
  • Aradi Álmos – Aradi Bátor – Mitring Olivér – Kolozsvári Brúnó (K4 Férfi U23 1000m)
  • Tasi Sára (K1 Női Serdülő U16. 1000m)
  • Bognár Liliána – Élő Nóra – Gaál Emese – Széber Luca (K4 Női Serdülő U15-U16. 1000m)
  • Rumi Gergő (C1 Férfi U23 500 m)
  • Tamás Gergő – Nyíri Donát (K4 Férfi U23 500m)
  • Aradi Bátor Gergő – Kolozsvári Brúnó (K2 Férfi U23 500m)
  • Moór Mirtill (K1 Női Ifjúsági U17-U18 200 m)
  • Péter Zsolt Zsombor – Kurczina Máté – Hancz Illés – Rumi Gergő (C4 Férfi U23 200 m)
  • Nagy Kincső – Hoffer Eszter – Kungli-Zsegora Levente – Gyurós Arnold (C4 Mix Ifjúsági U17-U18 500 m)
  • Pálinkás Ármin – Petrik Abigél – Hollós Emma – Mayer Hunor (K4 Mix Ifjúsági U17-U18 500 m)
  • Herk Bence Ádám (C1 Férfi Serdülő U15 2000 m)
  • Szmandray Benedek (C1 Férfi U23 5000 m)

5. helyezett:

  • Szmandray Benedek (C1 Férfi U23 1000m)
  • Nyíri Bernadett (K1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m)
  • Csapó Tamás (K1 Férfi Serdülő U16. 1000m)
  • Pápai Boldizsár – Hegyi Zsombor (C2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m )
  • Dávid Olivér – Fekete Alex (K2 Férfi Serdülő U15. 1000m)
  • Moór Mirtill (K1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m)
  • Petrik Abigél (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 500m)
  • Pálinkás Ármin – Mayer Hunor (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m)
  • Rumi Gergő (C1 Férfi U23 200 m)
  • Tamás Gergő (K1 Férfi U23 200m)
  • Nyíri Bernadett (K1 Női Ifjúsági U17-U18 200 m)
  • Kurczina Máté – Rumi Gergő (C2 Férfi U23 200 m)

6. helyezett:

  • Hoffer Eszter (C1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m)
  • Hancz Illés – Péter Bendegúz (C2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m )
  • Nyíri Donát – Richter Regő – Tamás Gergő – Taáp Tamás (K4 Férfi U23 1000m)
  • Hoffer Eszter – Nagy Kincső (C2 Női Ifjúsági U17-U18. 500m)
  • Bognár Liliána – Élő Nóra – Gaál Emese – Széber Luca (K4 Női Serdülő U15-U16. 500m)
  • Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m)
  • Herk Bence Ádám (C1 Férfi Serdülő U15 500m)
  • Potyondi Zétény – Zajtai Barnabás Zénó (K2 Férfi Serdülő U16 2000 m )
  • Dávid Olivér – Fekete Alex (K2 Férfi Serdülő U15 2000 m)

Szegeden a SUP és a szlalom bajnoki futamokon is sikeresek voltak versenyzőink.

Nyári Sára Panna az EYOF 17. hely után a magyar bajnokságon is bizonyította, hogy ő a legjobb a korosztályában, de Seprenyi Sára csoportjából volt olyan versenyszám, ahol a legjobb öt kajakost a Patent Győr adta. A szlalom mellett a SUP versenykről is hoztunk néhány értékes helyezést.

Magyar bajnok:

  • Nagy Dániel (SL-K1 Férfi Kölyök U13-U14 200 m)
  • Jankó Márton (SL-K1 Férfi Gyermek U10-U12 200 m)
  • Nyári Sára Panna (SL-K1 Női Serdülő U15-U16 200 m)

Ezüstérmes:  

  • Deák Olivér (SL-K1 Férfi Kölyök U13-U14 200 m)
  • Nagy Bence (SL-K1 Férfi Gyermek U10-U12 200 m)
  • Petrik Adelin (SL-K1 Női Serdülő U15-U16 200 m)

Bronzérmes:

  • Neszmélyi Gergely (SL-K1 Férfi Kölyök U13-U14 200 m)

4. helyezett:

  • Tamasics Noel Gábor (SL-K1 Férfi Kölyök U13-U14 200 m)
  • Szeglet Donát (SL-K1 Férfi Gyermek U10-U12 200 m)
  • Herk Bence Ádám (SUP-Inf. Férfi Serdülő U15-U16 6000 m hosszútáv)

5. helyezett

  • Kun Zalán (SL-K1 Férfi Kölyök U13-U14 200 m)
  • Sátor Kolos Lénárd (SUP-Inf. Férfi Kölyök U13-U14 200 m sprint)
  • Kolopi Judit (SUP-Inf. Női Felnőtt 800 m technikai)

Remekeltek a négyeseink a gyermek és kölyök magyar bajnokságon

A Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny az U10 és az U14 közötti korosztályok egyik legrangosabb megmérettetése. A Patent Győr csapatából Kun Réka győzelme mellett a csapathajók diadalait jegyezhettük fel. Íme az eredménylista:

Magyar bajnok:

  • Kun Réka (MK1 Női Kölyök U13 2000 m)
  • Szarka Roland – Halmos Máté Benedek – Imre Máté – Kovács Regő Zétény (MK4 Férfi Gyermek U12 1000 m)
  • Czetti Benedek – Halmos Dániel Viktor – Élő Gergely – Nagy Bulcsú (MK4 Férfi Gyermek U10 2000 m)
  • Springenszeisz Balázs – Bozsik Benedek – Sztanek Márk – Nyári Dániel (PC4 Vegyes Gyermek U10-U12 2000 m)
  • Szarka Roland – Halmos Máté Benedek – Imre Máté – Kovács Regő Zétény (MK4 Férfi Gyermek U12 2000m)
  • Kovács Alex – Szabados Vajk – Ódor Rajmond – Horváth Sándor Ákos (MK4 Férfi Kölyök U13 1000 m)
  • Kovács Alex – Szabados Vajk –  Ódor Rajmond – Horváth Sándor Ákos (MK4 Férfi Kölyök U13. 2000m)
  • Tóth Kristóf – Varga Márton – Huszár Bence – Jászay Zsombor (K4 Férfi Kölyök U13-U14 2000 m)

Fotó: Thumbász Hédi

Ezüstérmes:

  • Dávid Barbara – Kozári Kira (MK2 Női Gyermek U11 2000 m)
  • Tóth Kristóf – Varga Márton – Huszár Bence – Jászay Zsombor (K4 Férfi Kölyök U13-U14 1000 m)

Bronzérmes:

  • Sátor Kolos Lénárd – Komáromi Botond (C2 Férfi Kölyök U13-U14 2000 m)
  • Vékás Áron – Gaál Olivér – Kocziha Benedek Máté – Káldi Donát (MK4 Férfi Kölyök U13. 2000m)

4. helyezett:

  • Huszár Lia (MK1 Női Gyermek U12 2000 m)
  • Vékás Áron – Gaál Olivér – Kocziha Benedek Máté – Káldi Donát (MK4 Férfi Kölyök U13 1000 m)

5. helyezett:

  • Nagy Krisztián Imre – Pájer Tamás (PC2 Férfi Kölyök U13 2000 m)
  • Tóth Kristóf – Jászay Zsombor (K2 Férfi Kölyök U13-U14 1000 m)

6. helyezett:

  • Gotthárd Kincső Róza (K1 Női Kölyök U14 2000 m)
  • Baros Maja – Nyári Zsófia (2014) Szabó Karolina Hanna – Kiss Júlia Fruzsina (MK4 Női Gyermek U10-U11 1000 m)
  • Czetti Benedek – Halmos Dániel Viktor – Élő Gergely – Nagy Bulcsú (MK4 Férfi Gyermek U10-U11 1000 m)

Világbajnoki érmek Portugáliából

A portugáliai Montemor-o-Velho adott otthont az idei ICF Ifjúsági és U23 Gyorsasági Világbajnokságnak. A Patent Győrt 6 versenyző képviselte, ők összesen 8 számban indultak. A három kajakos – Moór Mirtill (ifi K4 500m), Tamás Gergő (U23 K1 200m) és Gombás Alíz (U23 K2 500m és K4 500m) – edzője Tamás Gábor, a három kenusé – Péter Zsolt Zsombor (ifi C4 500m), Kurczina Máté (U23 C1 200m) és Rumi Gergő (U23 C2 500m és C4 500m) pedig Németh Gergő. Valamennyi csapathajónk a döntőbe jutott, míg az egyéni számban indulók a B döntőt vívták meg sikeresen.

Kilencedik éve nyeri az ifi női kajak négyes a korosztályos világbajnoki címet – nem volt ez így másképp idén sem. Bár eggyel a mieink fölött a németek kezdtek a legerősebben, féltávnál már a Holló Hanna Havadi, Jeszkel Panna, Mészáros Anna, Moór Mirtill kvartett egyértelműen előrébb volt. A hajrára kis túlzással hátra dőlhettünk, a lányok végül fél hajót vertek az ősi riválisra. Mirtill pályafutása első Vb aranyát gyűjtötte be.

A dobogó második fokát bérelték ki férfi kenunégyeseink. A Péter Zsolt Zsombor, Barna Dávid Zsombor, Pálfalvi Viktor és Vonga Ádám alkotta ifjúsági egység remek rajtja után féltávnál a lengyelek mögött haladtak. Az utolsó métereken az volt a cél, hogy őrizzék ezt a pozíciót az egyre közeledő spanyolokkal és fehéroroszokkal szemben és ez szerencsére sikerült is. Az U23-as kvartett viszont az utolsó métereken előzve happolta el az ezüstérmet az oroszok elől. A Rumi Gergő, Molnár Csanád, Mészáros Milán, Mitropoulos Iliász kvartett hiába kaptak el a legjobban a rajtot, úgy tűnt a bronzéremért is komoly csatára késztetik őket. A srácoknak azonban sikerült még a végé előhúzni valamit a zsákból, aminek köszönhetően az ukránok mögött, az oroszokat három századdal megelőzve rúgták be a hajót.

A lányoknál viszont sajnos egyáltalán nem úgy sikerült a döntő, ahogyan azt ők elképzelték. Már a rajt utánkomoly hátrányt szedett össze a Gombás Alíz, Szegedi Angelina, Rendessy Eszter, Pető Hanna kvartett és látszott, hogy nem fognak tudni beleszólni az érmekért folyó csatába. Bár a hajrát keményen megnyomták, ez most így a hatodik helyre volt elég.

A két egyéni számban ritkán látott peches eredmény miatt csúszott ki az A döntő versenyzőink számára. Előbb Tamás Gergő 2 századdal maradt le a fináléról K1 200 méteren, majd Kurczina Máté láthatatlan különbséggel csúszott a negyedik helyre C1 200 méteren. Húsz percig ugyani smindenki azt hitte, hogy ő a harmadik és legfiatalabb kenusként az 1-es pálya az övé az U23-as világbajnokság A döntőjében. Aztán a csehek óvása miatt visszacsúszott a negyedik helyre. Századra ugyanannyit ment, mint riválisa de a célfotó szerint pár ezred volt közöttük a kölünbség. Máténak ettől függetlenül remek volt a rajtja, jó volt a tempója, nagyszerűen rúgta be a hajót, azaz tökéletes pályát ment. És ezt a B döntőben meg tudta ismételni, amit fölényesen meg is nyert. Tamás Gergő is jól kűzdött, itt megint egyszerre esett be a mezőny nagy része, neki ez az 5. helyhez volt elegendő.

Vasárnap két páros döntőben izgulhattunk a győriekért. Előbb Rumi Gergő és a szegedi Molnár Csanád U23 C2 500 méteren a nyolcadik helyen zárt. Nagyot küzdött fél órával később Gombás Alíz és Pető Hanna (KKNKKA) kettőse. A magyar hajó ahogy az EB-n három héttel ezelútt ismét a németekkel valamint a szlovákokkal volt harcban a dobogós helyekért, Alízék végül ismét a nagyszerű harmadik helyen zártak.