BEJEGYZÉSEK

Ismét Győrben rendezték az országos Heraklész Fizikai Felmérőt

378 serdülő és 204 ifjúsági kajakos és kenus mutatta meg aktuális felkészültéségét Győrben, az Olimpiai Sportparkban, ahol mindkét korosztály számára a a már jól ismert fizikai felmérőt tartották. A mezőnyből kiemelkedett a Dunakeszi versenyzője Nagy-Rasztotzky Vince, aki 3700 méter fölött teljesített a Copper teszten, és a megnyerte a lábemelést is 53, illetve a húzódzkodást 40 ismétléssel.

Az U15-ös fiúk voltak a legtöbben Győrben, összesen 157 versenyző állt rajthoz az öt versenyszámban. A statikus has illetve a Biering-Sorenson teszt esetében egy szintet kellett mindenkinek megugrani a sikeres gyakorlatért, a többi feladatnál már egymáshoz is összemérték a tudásukat. Húzódzkodásban 32, fekvenyomásban 6372 cm volt a legjobb eredmény, utóbbit úgy számolják, hogy a rúgdra erősítenek egy madzagot, és a kötél által megtett távolság kerül a jegyzőkönybe. Ezt, illetve a Cooper tesztet, azaz a 12 perces futást figyelik leginkább edz edzők – szerencsére a Patent Győrből is volt kit megdícsérni.

A legjobban a legfiatalabbak közül Jászay Zsombor (6.) teljesített – 3226 m a Cooper futáson, 27 ismétlés a húzódzkodáson és a fekvenyomás eredménye 6121 mm. Rajta kívül arany minősítést szerzett Tóth kristóf (8. – 3186 m, 29 ism.), Komáromi Botond(17. – 3120 m, 24 ism.), Huszár Bence (19. – fekvenyomás 2. hely 30 ismétlés), Varga Márton (25. – 3124 m), Sátor Kolos Lénárd (35. – 3039 m), Majthényi Sámuel (72.), Tóth Martin Gábor (77.).

Ugyanebben a korosztályban a lányoknál Gotthárd Kincső Róza 10. összetett helye ért arany minősítést – akinek 5013 mm-rel a fekvenyomásban szerzett ötödik helye volt a legjobb részeredmény.

Az idősebb serülőknél Németh Ádám összetett 14. helye volt a legjobb. Kisebb sérülése ellenére becsülettel végrehajtotta a gyakorlatot, 7191 mm-es fekvenyomása a 96 U16-os versenyzőből a második legjobb lett. Arany minősítését kapott a teljesítményéért Dudits Gábor Zsigmond (30. – 3198 m futás) és két kenus: Herk Bence Ádám (53.) és Kolozsvári György (64.)

A 16 éves lányoknál három győri is felfért a pódiumra: Szeglet Bíborka (4.), Balázs Stella Mária (5.), és Mátrai Flóra (6.), de nagyszerűen teljesített Csécsényi Hanga (13.) és Élő Nóra is (14.). A Cooper futáson Stella 2937 méterrel a korosztály második legjobbja lett, a húzódzkodást 26 ismétléssel Flóra nyerte meg. Rajtuk kívül még Bognár Liliána (19.) szerzett arany minősítést.

Az ifik versenyében már kisebb létszámok voltak, de így is szép számban versenyeztek egymással a sportolók. A netfis-has helyett itt lábemelés volt a programban, ahol már igencsak számítottak az ismétlések. A 2009-es koosztály legjobbja a fiúknál Bán Regő lett (34.), aki kerek 8 kört futott a 12 perces Cooper-teszten. Nem sokkal maradt el tőle Szabó Bendegúz (37.), Báthori-Horváth Barnabás (54.) és Gerencsér Nándor (55.) – az arany minősítés egyiküknél sem volt veszélyben.

A lányoknál a Hudi-Kadler Panni (2.) – Zatykó Panka (3.) duó ezúttal a dobogóra is felállhatott. A kiegyensúlyozott napi teljesítmény mellett Panka a futást nyerte meg 3173 méterrel éppen Panni előtt, aki a húzódzkodásban volt a legjobb 27 ismétléssel. A legjobb hat közé odafért még Tasi Sára (6.) is aki a fekvenyomásban érte el a legjpbb eredményt (3726mm). Az arany minősítéséi szintet magabiztosan hozta Németh Helka Borbála (10.) és Széber Luca (20.) is.

Az utolsó éves ifiknél a kenusokra kellett figyelnönk. Péter Zsolt Zsombor (6.)és Gyurós Arnold (12.) végzett közülük az lmezőnyben. Zsozsó lábemelésben 43 ismétléssel a negyedik legjobb volt, Arni 30 húzódzkodással a hetedik. Pápai Boldizsár (25.), Egyed Botond (31.) Hegyi Zsombor(39.), Kungli-Zsegora Levente (45.) vett még részt a felmérőn, és telesítette az arany szintet.

A lányoknál is népes győri csoportnak szurkolhattunk, itt Nyíri Bernadett (6.), Hatos Borbála (7.), Kolozsvári Lili (11.), Moór Mirtill (12.) és Nagy Kincső (17.) végzett a legjobbak között. Berni 24 ismétléssel 2. lett a húzódzkodásban, Lili 4854 mm-rel nyerte a fekvenyomást éppen a 4028 mm-rel második Mimi előtt. A legjobban Hatos Borbála futott közülük, a 2884 méter az ötödik legjobb volt a korosztályban. Mindannyian magabiztosan megszerezték az arany minősítését.

Első fizikai felmérő a szlalomosoknak

Nemcsak a gyorsasági, a szlalom szakág számára is megtattották az edzők a fizikai felmérőt. Egyesületünknek 9 versenyzője vett részt a gyakorlatokon. Miután ők most először adtak számot a tudásukról, edzőjüket Seprenyi Sárát arra kértük, kicsit részletesebben is mutassa be a feladatokat.

De előtt nézzük az eredményeket. Az U12-es mezőnyből Szilasi Botond szinte tökéletes napot zárt, hiszen a 11 feladatból 10-ben teljesítette a legjobbak szintjét, ez csak a legjobbaknak sikerült. Az U14-esek között Kun Zalán 17 ismétléssel a legjobb győri volt a kapus teszen, Deák Olivér 14.38 mp-cel az eszkimó teszt házi versenyét nyerte meg, a fűrész nevű feladatnál Jankó Márton 58 és 53 ismétléssel zárt jobb illetve bal oldalon, Nagy Bencénél pedig a fitness labdán végzett 28 fekvőtámasz volt leginkább figyelemre méltó.

Az U16-os korosztályból Neszméri Gergely emelkedett ki, akit mint legjobban teljesítő versenyzőt edzője Seprenyi Sára külön is említett. 18 ismétlés a kapus tesztnél, 13.83 mp-es csúcsidő az eszkimó fordulónál – csak két eredmény a sok közül – de Nagy Dániel is alig maradt elő tőle (16 ismétlés, 14.16 mp) És a lányokra sem lehetett panasz, kettejük közül most Nyári Panna Sára ért el jobb eredményeket, mint Petrik Adelin.

Az eredményekből látszik, hogy a gyorsasági szakágtól eltérően ti már a felmérőn is vízre tudtok menni. Miért volt fontos ez nektek és milyen feladatokra volt lehetőség a felmérésnél?

Mi egész évben evezünk, sokat vagyunk a medencében, így logikus volt, hogy ilyen méréseket is végezzünk – mondja Seprenyi Sára, a kajak szalomosok edzője. – Két gyakorlat volt az uszodában. Volt egy két perces kaputeszt, amikor két kapun kellett folyamatosan érintés nélkül átmenni, itt azt számoltuk ez kinek hányszor sikerül. A másik feladat pedig az eszkimó forduló volt, amikor egy zsinór alatt kellett egy 360 fokos fordulatot tenni , majd a lehető leggyorsabban elérni a medence túloldalára. Ez a feladat időre ment.

Ezután mentetek be a konditerembe, ahol a gyerekeket gyógytornász várta. Miért?

Erre azért volt szükség, hogy lássuk kinek kell a vállát vagy a törzsét erősíteni. De hatféle gyakorlatunk is volt, ahol próbáltuunk olyan helyzeteket teremteni, ami a szlalomozás instabilitását is modellezik. Pl. trx-en kellett fekvőtámaszt teljesíteni úgy, hogy a lába a versenyzőnek medicinlabdán volt. Azután volt egy úgynevezett metronóm nevű gyakorlat, amikor a páros lábak mennek oldalra – van aki ezt ablaktörlő gyakorlatnak hívja a hasonlóság miatt. Volt egy olyan feladat, amikor a fitness labdára ülve gumiszalag segítségével szabályos szlalom húzásokat kellett bemutatni, természetsen mind a két oldalon. Ez elég nehezen ment a legtöbbeknek. Volt még ezeken kívül egykaros fűrész felhúzás, a különböző korosztályoknak természetesen különböző súlyokkal. Aztán volt egy olyan egyensúlyi gyakorlat, amikor a versenyző egy fitness labdán térdelés közben 5 vagy 10 kg-os táércsákkal körözött a feje fölött,

És volt egy olyan még, amit a jegyzőkönyvbe úgy írtatok be, hogy baby zsiráf. Az micsoda?

A baby zsiráf az egy olyan gyakorlat, amikor fitness labdán térdelünk és aztán a kezünkkel az ellentétes lábunkat meg kell fogni. Itt ez vagy sikerült, vagy nem, mert megfelelet, nem megfelelet, ez került be a jegyzőkönybe.

Most volt az első ilyen felmérésetek, mit vártok ettől?

Most behoztunk mindenkit, még a legkisebbeket is, hogy nekik is legyen értékelhető mérési eredményük. Az volt az egyik célunk, hogy lássunk olyan adatokat, amihez majd lehet viszonyítani, így ezek az első mérésék mindig nagyon fontosak mindenki számára. Fontos volt, hogy olyan gyakorlatokat mutassunk, amit hét közben is el tudnak végezni, mert így tudnak megerősödni annyira, hogy a számunkra fontos 4-es szintű vízre menjenek. Most azoknak mentek jól a gyakorlatok, akik már több ideje foglalkoznak a szlalomozással, a győriek így előnyben voltak. Emlékszem, hogy eleinte majdem mindenki, mint egy zsák krumpli leesett a fitness labdáról, de most már jó az egyensúlyuk és erős a derekuk.

Sikeres volt a Heraklész fizikai felmérő

Ismét Győrben rendezték meg a Heraklész Fizikai Felmérőt, ahol a Csay Renáta Akadémia több, mint 300 kajakosa és kenusa adott számot a tudásáról. Egyesletünknek nemcsakj a versenyzői, hanem edzői, munkatársai is kitettek magukért, hiszen a rendezést ezúttal is ránk bízták, a helyszín pedig immár hagyományosan az Olimpiai Sportpark volt.

Az U9-es korosztályban még nem határoztak meg szinteket a szövetségnél, itt az a fontos, hogy a gyerekeknek legyen sikerélménye és minél többen vegyenek részt a felméréséen. Győrből Nyőgér Zalán, Jászay Benedek, Gazdag Erik és Csehi Krisztián teljesítette a feladatsort, Erik 5.15 mp-es 30 m-es futása az egyik legjobb volt ebben a korosztályban.

Az U10-es korosztályban a Patent Győr csapatából a lányoknál Guly-Kovács Bíborka (2.), a fiúknál Kálmán Soma (1.), Papp Győző (3.), Bella Soma Kende (15.), Vass-Teszáry Kristóf (16.), Vecseri Gergő (17.), Balasi Nimród (24.) és Chapó Zoltán (26.) ért el olyan eredményt, aminek köszönhetően bekerültek az arany jelzésűek közé. Ehhez az kellett hogy a hat feladatból legalább ötben el elérjék a korosztálynak megfelelő szintet.

A megállás nélküli futásban Papp győző volt a legjoibb Győrből, aki a 3. helyen végzett, ő 30 méteres futásban az 5.07 mp-es időeredménnyel is felhívta magára a figyelmet. A többi feladsatból még nem lehetett kitűnnio, hiszen mindenkire 25 mp rögzített karú függés, 40 mp pkank várt, a netfit has nevű gyakorlatnál pedig 14 ismétlést kellett végrehajtani. A lányoknál ugynaez volt a feladatsor, itt Guly-Kovács Bíborka is kitűnt a régióból a futásban szerzett második helyével és 5.23 mp-es sprint futásával. A lányoknál ő volt a korosztályban a leggyorsabb.

Az U11-es korosztályban is számos versenyzőnk szerzett arany minősítést a szombati fizikai felmérőn. A lányoknál Baros Maja (10.), Kiss Júlia (12.) Szabó Karolina (14.) és Reitmajer Zara (16.), a fiúknál Halmos Dániel (2.), Czetti Benedek (8.), Nagy Bulcsú (10.), Élő Gergely (13.), Kaszás Gellért (16.), Camargo Pavan Olivér (18.). Király Vince (20.), Hancz Menyhért Dániel (21.), Radics Milos (22.), Tevesz Mátyás (26.). Gáti Soma Dávid (40.) és Romvári Kristóf (45.) érte el a 7 feladatból legalább 6 esetben az előírt szintet.

Ennél a korosztálynál is voltak olyan feladatok – netfit has, guggolás falnál, side plank – ahol mindenkinek a sikerült vagy a nem sikerült került be a jegyzőkönyvbe, de már megjelentek azok a feladatok is, ahol egymással tudtak a gyerekek rivalizálni. Halmos Dani pl. a legtöbb fekvőtámaszt nyomta – 40 ismétlése tízzel volt több, mint a korosztály második helyezettjéé – 31 ismétléses húzódzkodása is kiemelkedett a mezőnyből, de ő nyerte a futást is a fiúknál.

Az U12-es korosztályban Imre Máté és Kozári Kira révén a fiúknál és a lányoknál is győri versenyző lett a legjobb a régióban az összetett pontversenyben. Kovács Nimród (5.), Ferencz-Gábor Mátyás (19.), Putz Marcell (21.), Szilasi Botond (22.), Balázs László (24.), Tánczi Tibor (26.) és Hajós László (28.) is elérte az arany jelzést, akárcsak a lányoknál Dávid Barbara (5.)

30 méteres futásban Kovács Nimród kerek 5 mp alatt ért a célba, a húzódzkodást és a fekvőtámaszt Imre Máté nyerte 33 illetve 40 ismétléssel, a többi feladatnál időre vagy ismétlésre kellett ugyanazt teljesíteni a srácoknak. A lányoknál Kira 22 ismétléssel holtversenyben nyerte a húzódzkodást, míg a fekvőtámaszoknál is nyert, 26 ismétléssel.

A 13 éves fiúk között is győri sikernek örülhettünk, de Kovács Regő Zétány mellett Halmos Mátét (4.) és Szarka Rolandot (5.) is szólították az eredményhirdetéshez. Az arany jelzést a régióból 21-en kapták meg, köztük Szentes Levente (8.) Bozsik Benedek (11.) és Kövér Boldizsár (17.) Akiknek nem sikerült a legtöbben a Cooper futáson hasaltak el, a csaknem félszáz versenyző közül mindössze 8-nak sikerült a 2750 m szintet megugrani. A lányoknál Huszár (11.) kapta meg az arany minősítést.

Kovács Regő ugyanakkor duzzad az erőtől, mi sem jelzi jobban, mint hogy 48 ismétléssel nyerte a húzódzkodást és 40 ismétléssel a fekvőtámaszokat. A futásnál Halmos Máté lett a legjobb győri 2956 méterrel.

A 14 éveseknél Kun Réka megisméátelte tavalyi győzelmét, a Cooper futást 2841 méterrel nyerte, a lányok közül egyedül ő kedzte meg a 12 perc alatt a nyolcadik kört. Húzódzkodásban a 41, a fekvőtámaszoknál a 30-as ismétlés száma is több, mint figyelemre méltó. Reizer Jázmin is remek pályát ment, és neki is sikerült a 7 kör futás, emellett 35-öt húzódzkodott és 26 fekvőtámaszt hajtott végre., ő az összetettben a harmadik lett.

A fiúknál Ódor Rajmond (2.), Kocziha Benedek (3.), Kovács Alex (5.) és Szabados Vajk (6.) révén a kajakos volnal elfoglalta a pódiumot, rajtuk kívül Horváth Sándor ((9.) Vékás Áron (10.), Deák Olivér (16.), Baraskó Zsombor (21.), Lascsik András (25.), Salga Lóránt (27.), Nagy Krisztián (28.), Potyondi Zalán (32.) és Tatai Benedek (36.) éerte el az arany jelzést.

Itt már vannak figyelemre méltó futó eredmények. Ódor Rajmond, Kovács Alex és Szabados Vajk 3000 méter felett teljesítette a 12 perces Cooper-tesztet, Rajmond 42 ismétléssel megnyerte a húzodzkodást is, a fekvenyomásban pedig 30 ismétléssel Káldi Donát lett a legjobb a győriek közül.

Boros Adrián idén a párosra fókuszál

Az elmúlt évtized egyik legkiemelkedőbb maratoni kajakosa Boros Adrián, aki a tavalyi győri világbajnokságon megszerezte felnőtt pályafutása 11. világbajnoki érmét, miután párosban harmadik lett Erdélyi Tamással. A 35 éves világbajnok klasszis úgy érzi kihozták magukból a maximumot a hazai közönség előtt és karrierje egyik legfontosabb érmeként tekint erre a bronzra. Adrián az évek során több párosban is sikeres tudott lenni és bár a vb után nem sokkal Spanyolországban kezdett új életet, idén is biztosan számolni kell vele a hazai és a nemzetközi porondon is.

– A tavalyi bronz Erdélyi Tamással már a tizenegyedik világbajnoki érmed volt a maraton szakágban. Hányadik helyet foglalja el az eddigiek között?

– Mindenképp nagyon fontos számomra, egyrészt azért, mert hazai közönség sikerült elérnünk ezt az eredményt, illetve pont tíz év telt el azóta, hogy először és másodszor is világbajnoki dobogón állhattam, akkor is egyébként pont Győrben.

– A futam után úgy fogalmaztál, hogy nem volt benne több. Néhány hónap távlatából is így vélekedsz?

– Utólag mindig lehet okosságokat mondani, de őszintén szólva most sem tudnék semmit kiemelni, amivel előrébb végezhettünk volna. Ahogy akkor is mondtam, a vezető hármasból a későbbi győztes portugálok „dolgoztak” a legkevésbé, ők évek óta a gyorsaságukra alapozva, a végén szoktak nagyon erősek lenni. Azt kell mondjam jól alkalmazzák ezt a taktikát, Ramalho és Pimenta ebből a szempontból is kitűnő párost alkot. Talán egyetlen esélyünk volt még az első futásnál, ha ott egy kicsit tovább futunk, mint ahogy a végén is tettük, akár lerázhattuk volna őket, de ezzel utólag már nem foglalkozunk.

– Na igen, az utolsó futás sokunk szemébe beégett, hiszen a megszokottnál jóval tovább, szinte a vízben futottatok hosszú métereket, mire beszálltatok. Hogyan jött ez az ötlet?

– A szabály szerint eredetileg az utolsó kordonon nem mehettünk volna túl, ezért a verseny előtt ezt nem is gyakoroltuk. Aztán a vb alatt érkezett egy levél Ruud Heijselaartól (az ICF Maraton Bizottság elnöke – a szerk.), miszerint túl lehet futni, mert úgysem származik belőle előny. Nem teljesen értettem vele egyet, de ha már adódott a lehetőség, mindenképp meg akartuk próbálni. Pontosan ismerem a pályát, tudom, hogy meddig lehet futni és az utolsó kiszállás előtt jeleztem CT-nek (Erdélyi Tamás – szerk.), hogy készüljön. Szerintem remekül kiviteleztük, de a portugálok akkora sebességkülönbséggel érkeztek, hogy így sem volt esélyünk. Viszont elmondhatjuk magunkról, hogy mindent megpróbáltunk.

– Azért így is óriási élményt szereztetek a magyar szurkolóknak. Érdekesség, hogy 2015 és 2025 között, csak két olyan év volt – 2022-ben és 2023-ban – amikor nem álltál ott a világbajnoki dobogón párosban. Ez idő alatt több formációban is ültél és azért mondhatjuk, hogy ez az egyik legkeményebb versenyszám a maratoni szakágban. Miben rejlik e sikerszériának a titka?

– Egyrészt én mindig nyerni megyek egy versenyre. Lehet mondani, hogy ez egy nagyképű hozzáállás, de szerintem nem így van, néha akár a realitásoktól is el kell kicsit rugaszkodni ahhoz, hogy extrát nyújts. Másrészt van egy felkészülési séma, amiben én hiszek és az alapján választok párt is, hogy az adott felkészülési időszakból kivel tudom kihozni a legtöbbet. Egyedül Kolozsvári Brúnóval nem sikerült vb-érmet szereznem, pedig abban a párosban is megvolt a potenciál, hiszen előtte az Eb-n egy hasonló mezőnyben dobogóztunk.

– A jelenlegi párostársad, Erdélyi Tamás mitől a legalkalmasabb?

– CT abszolút alárendeli magát annak, hogy én irányítok. Soha nem vitatkoztunk, de ugyanezt elmondhatom a Solti Lacival, Máthé Krisszel és a Brúnóval alkotott párosunkról is. Ezek az emberek vakon megbíztak bennem, így van ez szerencsére CT-vel is. Az irányítás az én kezemben van, de ő a motor a hajóban, lehajtott fejjel nyomja, mint az állat, a legjobb ebben jelenleg szerintem.

– A körítést tekintve, a tavalyi világbajnokság milyen reklám volt a maraton szakágnak?

– Szerintem a lehető legjobb, de ezt 2015-ben is eltudtam volna mondani. Más országok versenyzői is így vélekednek, nem mindenhol lehet ezt ennyire jól megcsinálni. A közvetítés, a pálya, a sportolók kiszolgálása mind a lehető legmagasabb színvonalon volt. Nem beszélve arról, hogy a verseny a városban volt, tíz perc alatt Győr bármelyik pontjáról le lehet érni a pályához, nem kell tartani a dugóktól.

– Harmincötéves vagy, de látva a versenyzésed, elhivatottságod és az eredményeid nem úgy tűnik, mint aki a visszavonuláson gondolkozik. Foglalkoztat bármilyen szinten ez a kérdés?

– Nyilván készülök arra, hogy eljön majd ez a pillanat, de még nem most. Szerintem öt év bőven van még ebben, de akár több is. Ezzel együtt néhány éve már az edzői pályán vagyok, a győri vb után nem sokkal a feleségemmel, Zsófival (Czéllai-Vörös Zsófia – a szerk.) kaptunk egy megkeresést Spanyolországból, amit el is fogadtunk. Vigótól nem messze lakunk, Zsófi ifikkel és U23-asokkal, én pedig 9-10 éves gyerekekkel foglalkozom.

– Jelentősen átalakulhatott az életetek.

– Otthon mindent feladtunk, itt tervezzük most az életünket. Azt azért szeretném leszögezni, hogy továbbra is magyar színekben, győriként fogok versenyezni, de már csak a válogatókra, illetve a családi összejövetelekre megyünk haza. Mindketten spanyolul tanulunk, nagyon tetszik az itteni életforma, nem tudok negatívat mondani.

– Köztudott, hogy a főbb versenyek mellett más viadalokon is gyakran részt veszel. Összeállt már az idei év ebben a tekintetben?

– Úgy gondolom a párosunk CT-vel marad, együtt fogunk rajthoz állni idén is. Azt nem látom, hogy egyesben indulnék a válogatón, most a pároson van a fókusz. Hogy a főbb versenyeken kívül hol indulok még az nem tisztázódott le teljesen, de például a Nelo Challenge versenyeire járunk havonta és tervben vannak egyéb spanyol versenyek is. Sok kérdőjel van még, de nem izgulok, már csak azért sem, mert ahol most vagyok, ott egész évben tudok evezni, így valószínűleg jó formában leszek idén is.

Forrás: kajakkenusport.hu

Három versenyzőnk is díjazott!

Hagyományosan január végén ünnepélyes keretek között búcsúzott ezúttal is az előző esztendőtől a Kolonics György Alapítvány. Itt köszöntötték a Jövő Reménységei ösztöndíjprogram 2026. évi győzteseit is. Büszkén számolunk be arról, hogy Három versenyzőnk is megkapta ezt az elismerést, ifjúsági maraton világbajnokunk Kolozsvári Lili (edzője Tokár Krisztián és Csay Renáta), ifjúsági gyorsasági világbajnokunk Moór Mirtill (edzője Tamás Gábor) és a tavalyi EYOF-on induló szlalomos magyar bajnokunk, Nyári Panna Sára (edzője Seprenyi Sára)

Sikeres évet zártunk 2025-ben is.

Czéllai-Vörös Zsófia videóüzenetben jelentkezett be Spanyolországból, ahol jelenleg edzőként dolgozik: „Szeretném megköszönni nektek ezt a két csodálatos évtizedet. A klubomnak, az edzőimnek, a sportolóknak, mindannyiótoknak, hiszen nektek köszönhetően lettem az, aki ma vagyok.”

Ezt követően elsőként Ábrahám Csaba köszöntötte a jelenlévőket: „Nagyszerű évet tudhatunk magunk mögött egy remekül sikerült világbajnoksággal. Most, az év vége felé kicsit megpihenhetünk, és számot vethetünk az eredményeinkkel, de én már most szurkolok a következő év sikereiért” – mondta a szakosztály társelnöke.

Kósa Roland kiemelte: büszkeség Győrnek, hogy ez a közösség évtizedek óta ilyen sikeres: „A maraton világbajnokság a város számára igazi ünnep volt, ahol megmutathattuk magunkat a világnak. Ez a közösség jól él azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a város kínál neki. Köszönet mindenkinek, aki a győri kajak-kenu sport sikereiért dolgozik” – fogalmazott Győr alpolgármestere.

Simon Róbert Balázs arróll beszélt, hogy a maraton-világbajnokság az idei esztendő legrangosabb sporteseménye volt a városban: „A kajak-kenu a legeredményesebb magyar sportág, ami már csak azért is örömteli, mert 2028-ban ismét nyári olimpia következik, és Győrben rendkívül eredményes utánpótlás-nevelés is zajlik.” Az országgyűlési képviselő minden évben díjaz egy kitűnő utánpótlás korú versenyzőt, az idei díjat a kétszeres nagyar bajnok Kun Réka vehette át.

Dr. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke hangsúlyozta: két évtizede jár a győri kajak-kenu évzárókra, és ha teheti, egyet sem hagy ki: „Régóta nagyon fontos bástyái vannak a győri kajak-kenu sportnak, amely idén egy nagyon sikeres, egyben laza és rendkívül élvezhető világbajnokságot rendezett, amely igazi örömünneppé vált, és amelyhez ennek a közösségnek minden tagja hozzátette a maga részét.”

Az egyesület új névadó szponzora, a Patent Security nevében Milkovics László ügyvezető szólt az egybegyűltekhez, aki maga is 25 évig kenuzott Győrben: „Lokálpatrióta cég vagyunk, jelentős közösségi szerepvállalással, amely szeretne példát mutatni, és kötelességének érzi jó ügyek támogatását. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen eredmények mögé állhatunk be, egyúttal ígérem, hogy a jövőben számíthattok a támogatásunkra” – zárta gondolatait.

Végezetül Weisz Róbert, a szakosztály elnöke név szerint is méltatta az év legsikeresebb versenyzőit, az utánpótlás korosztálytól a felnőttekig, mind a gyorsasági-, mind a maraton-, mind pedig szlalom szakágban, és kiemelte: Dunaremetén elkészült Magyarország első hivatalos kajak-szlalom pályája. Weisz Róbert külön is megköszönte a város, a szponzorok és nem utolsósorban a családok egész éves támogatását. Ezt követően átadta az év szülőjének, Nagy Imrének a vándorserleget.

Ezt követően a nemzetközi versenyen sikereket halmozó versenyzinők vehetettek át egy egy ajándékot, vagy serleget

  • az áv magyar férfi kajakosa, a milánói Gyorsasági VB győztese. és a rasicei EB bronzérmese K1 1000 méteren: Kopasz Bálint.
  • Takács Kincső aki a milánói VB-n nyolcadik, míg a csehországi EB-n,negyedik helyen zárt.
  • Erdélyi Tamás, aki Boros Adriánnal párosban világbajnoki bronzérmet szerzett Győrben, Ponte de Limában pedig a csapat a második helyen zárt. 
  • Kolozsvári Brúnó, aki az EB-n a rövidkörös versenyben a 4. helyen ért célba a felnőttek  között, míg a VB-n az U23-as mezőnyben a klasszikus távon a hatodik helyen zárt.
  • Moór Mirtill, aki a montemori Ifjúsági és U23 Gyorsasági Világbajnokságon K4 500 méteren lett világbajnok, mellette az ifi EB-n Romániában K1 1000 méteren beronzérmet szerzett.
  • Gombás Alíz, aki U23-as versenyzőként  mint az EB-n, mint a VB-n K2 500 méteren lett 3. helyezett.
  • Petrik Abigél, aki az Ifjúsági Gyorsasági Európa-bajnokságon, a csapathajóban nyert aranyérmet
  • Kurczina Máté, a romániai EB-n, U23-ban a mix hajók 500 méteres versenyén Európa-bajnoki címet szerzett.
  • Rumi Gergő a montemori U23-as VB-n ezüstérmes lett a C4-es csapathajó tagjaként
  • Péter Zsolt Zsombor a világbajnokságon az ezüstéremig vezette a csapathajót, az ORV-n, pedig párosban szerzett bronzérmet
  • Tamás Gergő, aki sprinterként indult mind az U23-as VB-n, mint az EB-n, és utóbbinál a döntőbe is jutott.
  • Az év legeredményesebb győri versenyzője két világbajnoki címmel a legendás sárga hajóban, édesanyja nyomdokain Kolozsvári Lili
  • Két fiatal immár kétszeres világ-és Európa-bajnok kajakos lány. Tavaly meglepetésre még serdülőként nyertek az ifik között, így jövőr is még ebben a korosztályban versenyeznek: Zatykó Panka és Hudi-Kadler Panni.
  • Kiváló kenusunk, Hancz Illés világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes a maraton szakágban.
  • Győrben Gyurós Arnold volt Illés társa, így együtt szereztek VB ezüstöt. míg Arnold az EB-n Gombás Vendellel indult, ahol a negyedik helyen értek célba.
  • Pálinkás Ármin és Mayer Hunor is jó évet zárt, ők a maraton EB-n szereztek ezüstérmet
  • Negyedik lett Győrben a VB-n egy fiatal kenus, Hoffer Eszter
  • A Nyári Európai Ifjúsági Olilpián képviselte a szlalomosainkat Nyári Panna Sára, aki magyar bajnoki címet is szerzett
  • És vannak ketten, akik bronzérmet hoztak az Olimpiai Reménységek Versenyéről: Németh Helka és Nyíri Bernadett

Az ünnepség végén a magyar bajnokokat valamint a legszorgalmasabb versenyzőket díjaztuk.

Kadler Gusztávról neveztek el utcát Győrben

Büszkén számolunk be arról, hogy Győr Megyei Jogú Város közgyűlése október végén több közterület elnevezését is jóváhagyta. Az új utcanevek a város díszpolgárainak a neveit viselik. A döntés értelmében új utcanevet kapott több olyan önkormányzati út, amelyet Révfaluban, a Borostyán lakóparkban alakítottak ki. Itt találjuk mostantól azt az utcát is, amely sportágunk meghatározó vezetőjének Kalder Gusztávnak állít emléket.

Kadler Gusztáv, Guszti történetét itt a Csónakházban mindenki jól ismeri. Itt ismerkedett meg a sportággal, itt lett magyar bajnok és nemzetközi eredményekkel büszkélkedő kiváló kajakos – aki nem mellesleg itt ismerte meg feleségét Mariannt is, aki egy életen át volt a társa, és akivel együtt öt nagyszerű gyermeket neveltek fel. Egykori bajnokunk aztán sportvezetőként ért igazán a csúcsra. Ő volt az első győri maraton VB szervezőbizotságának az elnöke, és neki köszönhetően lett győri sportoló Kammerer Zoltán is, aki később három olimpiai aranyat is lapátolt a városnak. Az egészország legeredményesebb klubja volt irányítása alatt a GYVSE, amelyből olyan saját nevelésű sportolók lettekvilágbajnokok, mint Csay Renáta, Takács Kincső, Salga István, Kadler Viktor, Hérics Dávid vagy Lakatos Zsanett. Több, mint két évtizeden át segítette Guszti kedvenc sportágát.

Pár évvel halála előtt egy interjúban azt mondta: „Arra vagyok a legbüszkébb, hogy rengeteg gyerek sportol nálunk, akik remekül érzik magukat a klubban. Hogy a nagy létszám ellenére is igazi családias egyesület a mienk, Győrben a kajak-kenu fogalom lett és persze arra, hogy rengeteg barátot adott számomra a sportág. Az életben megtapasztaltam, hogy a sportágban szerzett barátságok örökké megmaradnak, és ez nagyon jó érzés.”

Kadler Gusztáv mellett Győr díszpolgárai Dr. Ottófi Rudolf, korábbi alpolgármester, Dr. Gönczöl László, a győri sport- és oktatási élet kiemelkedő alakja, Prof.  Rechnitzer János, a Széchenyi István Egyetem meghatározó közgazdász kutatója , Tóvári Tóth István, Munkácsy-díjas festőművész nevét is viseli a lakópark egyik utcája.

Boros Adrián és Erdélyi Tamás bronzérme koronázta meg a győri világbajnokságot

A viadal utolsó száma izgalmas versenyt ígért, a 26 hajós, bombaerős mezőnyben a két magyar egység mellett ott volt a háromszoros címvédő portugál egység is, benne a gyorsasági szakágban is klasszisnak számító Fernando Pimentával.

A győriként duplán hazai pályán versenyző Boros Adrián és Erdélyi Tamás párosa a tavalyi vb-n bronzérmet szerzett ebben a számban, Boros pedig a tíz évvel ezelőtti, legutóbbi győri vb-n egy emlékezetes csata végén aranyérmes volt Solti Lászlóval. Érdekesség, hogy az akkor néhány tizedmásodperccel második, 11-szeres világbajnok dél-afrikai Hank McGregor – szintén másik versenyzőtárssal – most is ott volt a rajtnál.

A 34 éves Boros és nála tíz évvel fiatalabb Erdélyi ezúttal is jól kezdett, az első futószakasz után – amely alaposan megrostálta a mezőnyt – a portugálokkal és a szombaton egyesben diadalmaskodó Mads Pedersen vezette dánokkal ellépett a mezőnytől. A másik magyar kettős, Sellyei Csanád és Péli Zalán áldozatául esett az első „partraszállásnál” kialakult tumultusnak, meglökték őket, tele ment vízzel a hajójuk, s mire újra menetkész állapotba hozták, jelentős hátrányba kerültek az élen haladókkal szemben.

Féltávnál Sellyeiék a hetedik helyen álltak, miközben Borosék a dánokkal és a portugálokkal haladtak váltott vízen. Érdekesség, hogy amikor a portugálokon volt a sor, hogy diktálják a tempót az mindig jelentősen lassabb volt, de a maraton már csak ilyen. A következő kilométereken nem változott jelentősen a mezőny képe, az élen lapátoló hármas akkora előnnyel vezetett, hogy ki lehetett jelenteni: Boros és Erdélyi ismét érmes pozícióban zár majd. A hajrához is együtt érkezett a magyar, dán, portugál trió, a hazaiak pedig az utolsó futásnál mindent megtettek, hogy az élre kerüljenek, és bár nem jártak sikerrel, óriási ováció közepette szelték át a célvonalat a harmadik helyen.

Nagyon örülök ennek az eredménynek és büszke vagyok magunkra. – értékelt Boros Adrián. – Én úgy érzem, mi dolgoztunk a legkeményebben a mezőnyben, a végén pedig az utolsó futószakaszon addig futottunk, amíg tudtunk, ami jól sikerült, nem voltunk messze attól, hogy a célegyenesre mi forduljunk be először. Hajszálon múlt csak. Hazai közönség előtt mindig nagyon jó versenyezni, én legalább annyira büszke vagyok magamra, mint tíz évvel ezelőtt.”

Nagyon hosszú volt ez az idő, nagyon vártam már, hogy mi is vízre szállhassunk. – mondta Erdélyi Tamás arra utalva, hogy ők csak ebben a számban, az utolsóban versenyeztek a viadalon. – Én sokáig nem gondoltam biztosnak az érmet, mert az üldözők 35-40 másodperccel voltak csak mögöttünk, csak akkor éreztem, hogy megvan legalább a bronz, amikor befordultunk a Radó-sziget tetejénél.”

Forrás: kajakkenusport.hu

Fényesen csillogó ezüst került ifi párosunk nyakába!

A fiú kenusoknál ellenálhatatlanul versenyzett a Faragó-Tóth Vince és Faragó-Tóth Ábel párosa. A szentendrei testvérpárnak a tegnapi egyes nem sikerült jól, Ábel hetedik lett, Vince pedig hiába vezetett bő 800 méterrel, túl korán tette le a lapátot a célbaérkezés előtt, beborult, aminek következtében kizárták. Ma azonban egy pillanatig nem volt kérdés a győzelmük a 14,4 kilométeres futamban, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattak.

A második helyen ebben a számban is a másik magyar egység, Németh Gergő tanítványai Hancz Illés és Gyurós Arnold párosa végzett. A győri duó az egyik spanyol kettessel haladt váltó vízen, mígnem az utolsó körben robbantottak és végül simán szerezték meg az ezüstérmet.

Megvédte világbajnoki címét a Hudi-Kalder Panni – Zatykó Panka ifi páros

A hölgyeknél megvédte világbajnoki címét a Patent Győr még mindig csak 16 éves párosa, Hudi-Kadler Panni és Zatykó Panka. A lányok elképesztő dominanciával abszolválták a 18,1 kilométeres távot a hazai közönség előtt, gyakorlatilag csak a Jámbor Lotti, Katona Réka Sára tudott velük egy vízen menni, de ők is csak féltávig.

– Fantasztikus élmény volt, és mi is belülről nagyon stabilnak éreztük és nagyon élveztük a futamot – mondta a Győrplusz TV kérdésére Zatykó Panka.

– Itt volt mindenki, a család, a barátok, és végig lehetett hallani a szurkolást és ez nagy erőt adott mindkettőnknek – tette hozzá Hudi-Kadler Panni.

A lányok így immár kétszeres maratoni Európa- és világbajnoknak mondhatják magukat, hiszen mind a négy világversenyen ahol elindultak diadalmaskodtak.

Kolozsvári Lili duplázott, Hoffer Eszter negyedik

ifjúsági női kajakosok 18,1 kilométeres versenyével kezdjük, amely öt körből és négy futószakaszból állt. Kolozsvári Lili pedig ismét ellenállhatatlan volt, a tegnapi rövid körös győzelme után, második versenyszámában is világbajnoki címet ünnepelhetett. A Patent Győr versenyzője mellett a szám regnáló Európa-bajnoka, Jámbor Lotti is az élmezőnnyel jött el a rajtból, ám a szekszárdi tehetség az első futószakaszhoz érve rosszul lett és sajnos fel kellett adnia a versenyt.

Lili a dán Stoubaek Andersennel haladt váltott vízen az élen, mígnem az utolsó futószakasz előtt megindult a sárga hajó. Versenyzőnk faképnél hagyta riválisát, ami után már nem fért kétség az újabb világbajnoki címéhez.

„Jó lenne, ha ezután ez mindig így menne, de azért nagyon kemények az ellenfelek. – kezdte értékelését az immár kétszeres ifjúsági világbajnok tehetség. –  A rajttól kicsit tartottam, de egész jól sikerült. Az első kört pihenősebbre vettem, mert ott nem volt futás és úgy gondoltam, hogy majd a futószakaszos körökben villantok. Láttam az utolsó körben, hogy a dán lány még bírja, így ugyanazt csináltam, mint a válogatón, a híd alatt egy kicsit meghúzattam és ott tudtam egy kis előnyt szerezni. Itt volt mindenki, a családom, a barátaim, az osztálytársaim, maradandó élmény marad számomra ez a verseny.”

Női ifjúsági kenuban Hoffer Eszterért izgulhattunk. Ebben a számban 10,7 kilométer volt a versenytáv, ami három kört és két futást jelentett. Már a futam elején szétszakadt a mezőny, a semleges színekben induló Mariia Kharitonova mögött a tiszaújvárosi Fekete Nóra érkezett, míg Eszter a negyedik helyre betonozta be magát. A sorrend már nem is változott a végéig, így a még csak 16 éves Fekete Nóra az Európa-bajnokságon szerzett bronzérme után világbajnoki ezüstnek örülhetett Győrben, Eszti pedig élete legjobb eredményét produkálva a negyedikként zárt.