Elutazott a kajak-kenu válogatott a párizsi olimpiára, a királyszám címvédője, Kopasz Bálint és edzője Demeter Irén, valamint első női kenus világbajnokunk Takács Kincső és edzője Szabados Krisztián már meg is érkezett a helyszínre, ahol a jövő héten kezdődik számukra a verseny. Olimpiai bajnokunk két számban is rajthoz áll, hiszen a K1 1000 méter mellett a K2 500 méter is bekerült a versenyprogramjába, míg Kincső C1 200 méteren szerzett kvótát és egyben indulási jogot.
Szegedről szállították az érmeket a gyerekek
Véget ért a Gyermek, Kölyök, SUP, Kajakpóló Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny Szegeden. Az alábbi TOP6-os helyezéseket érték el versenyzőink:
Magyar bajnokok:
- Horváth Sándor Ákos – Káldi Donát – Gaál Olivér – Szabados Vajk (MK4 Férfi Gyermek U12 2000m)
- Tóth Kristóf – Huszár Bence – Varga Márton – Jászay Zsombor (MK4 Férfi Kölyök U13 1000 m)
- Tóth Kristóf – Jászay Zsombor (MK2 Férfi Kölyök U13 2000 m)
Ezüstérmesek:
- Dávid Barbara – Kozári Kira (MK2 Női Gyermek U10 2000 m)
- Bozsik Benedek – Pájer Tamás (PC2 Férfi Gyermek U10-U12 2000 m)
- Hoffer Áron – Sátor Kolos Lénárd (PC2 Férfi Kölyök U13 2000 m)
Bronzérmesek:
- Tatai Benedek – Kun Réka – Huszár Lia – Kovács Regő Zétény (MK4 Mix Gyermek U12 1000 m)
- Kocziha Benedek Máté – Halmos Máté Benedek – Szarka Roland – Ódor Rajmond (MK4 Férfi Gyermek U12 1000 m)
- Horváth Sándor Ákos – Káldi Donát – Gaál Olivér – Szabados Vajk (MK4 Férfi Gyermek U12 1000 m)
- Huszár Lia (MK1 Női Gyermek U11 2000 m)
- Németh Ádám (K1 Férfi Kölyök U14. 1000m)
- Herk Bence Ádám – Kolozsvári György – Komáromi Botond – Sátor Kolos Lénárd (C4 Vegyes Kölyök U13-U14 1000 m)
4. helyezett
- Darvalics Ders Ádám – Kövesi Áron – Jankó Márton – Szentes Levente (MK4 Férfi Gyermek U10-U11 1000 m)
- Tatai Benedek – Vékás Áron – Lemberkovics Zalán Viktor – Smeringa Norbert (MK4 Férfi Gyermek U12 2000m)
- Neszmélyi Gergely – Keller Dávid – Tamasics Noel Gábor – Nyul Koppány (MK4 Férfi Kölyök U13 1000 m)
- Herk Bence Ádám – Kolozsvári György (C2 Férfi Kölyök U13-U14 2000 m)
- Németh Ádám – Jankó Máté (K2 Férfi Kölyök U14. 2000m)
- Németh Ádám – Jankó Máté (K2 Férfi Kölyök U13-U14 1000 m)
5. helyezett
- Varga Márton – Dankó Levente (MK2 Férfi Kölyök U13 2000 m)
- Dávid Olivér – Fekete Alex (K2 Férfi Kölyök U14. 2000m)
6. helyezett
- Petrik Adelin – Varga Csenge Ilona – Reizer Zsófia – Merétei Regina (K4 Női Kölyök U13-U14. 2000m)
Moór Mirtill hozta a legtöbb aranyat az idei korosztályos OB-ról
Aranyérmesek
- Moór Mirtill (K1 Női Serdülő U16. 500m)
- Moór Mirtill (K2 Női Serdülő U16. 500m)
- Gombás Alíz (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 500m)
- Péter Zsolt Zsombor (C2 Férfi Serdülő U15-U16 1000m)
- Nyíri Bernadett – Moór Mirtill (K2 Női Serdülő U16 2000 m)
- Pálinkás Ármin – Mayer Hunor (K2 Férfi Serdülő U16 2000 m)
- Mitring Olivér – Kolozsvári Brúnó (K2 Férfi U23 1000 m)
Ezüstérmesek
- Kurczina Máté (C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 200 m)
- Kurczina Máté (C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Kurczina Máté – Péter Bendegúz – Hancz Illés – Gombás Vendel (C4 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m)
- Moór Mirtill – Nyíri Bernadett (K2 Női Serdülő U16. 1000m)
- Taáp Tamás – Gombás Alíz – Pápai Bence – Vén Patrícia (K4 Mix Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Hancz Illés- Péter Bendegúz (C2 Férfi Ifjúsági U17-U18 5000 m)
Bronzérmesek
- Kolozsvári Brúnó (K1 Férfi U23 5000m)
- Deli Nóra (K1 Női Ifjúsági U17-U18 5000 m)
- Gaál Emese – Németh Helka Borbála – Széber Luca – Tasi Sára (K4 Női Serdülő U15-U16 2000 m)
- Rumi Gergő (C1 Férfi U23 200 m)
- Gombás Alíz (K1 Női Ifjúsági U17-U18 200 m)
- Pápai Bence – Nyíri Donát – Taáp Tamás (K4 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m)
- Rumi Gergő (C1 Férfi U23 500 m)
- Gyurós Arnold – Kungli-Zsegora Levente – Pápai Boldizsár – Hegyi Zsombor (C4 Férfi Serdülő U15-U16. 1000m)
- Tamás Gergő (K1 Férfi U23 500m)
- Mitring Olivér Gábor – Tamás Gergő – Aradi Álmos Balázs – Kolozsvári Brúnó (K4 Férfi U23 500m)
- Hancz Illés – Gombás Vendel – Kurczina Máté – Péter Bendegúz (C4 Férfi Ifjúsági U17-U18 1000 m)
- Aradi Álmos – Tamás Gergő – Kolozsvári Brúnó – Mitring Olivér (K4 Férfi U23 1000 m)
- Nyíri Donát (K1 Férfi Ifjúsági U17-U18 1000 m)
4. helyezettek
- Aradi Álmos (K1 Férfi U23 5000m)
- Gaál Julianna – Hatos Borbála (K2 Női Serdülő U16 2000 m)
- Hoffer Eszter(C1 Női Serdülő U15-U16 2000 m)
- Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Serdülő U16 500m)
- Pálinkás Ármin – Mayer Hunor (K2 Férfi Serdülő U16. 500m)
- Kolozsvári Brúnó – Mitring Olivér Gábor (K2 Férfi U23 500m)
- Széber Luca – Gaál Emese (K2 Női Serdülő U15. 1000m)
- Nyíri Bernadett (K1 Női Serdülő U16. 1000m)
- Németh Helka Borbála (K1 Női Serdülő U15 1000 m)
- Hoffer Eszter – Nagy Kincső (C2 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m)
5. helyezettek
- Hollós Emma – Vén Patrícia (K2 Női Ifjúsági U17-U18 5000 m)
- Gombás Vendel (C1 Férfi Serdülő U16 2000 m)
- Hoffer Eszter – Nagy Kincső (C2 Női Serdülő U15-U16. 500m)
- Hollós Emma – Petrik Abigél (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 500m)
- Gombás Vendel – Gyurós Arnold (C2 Férfi Serdülő U15-U16 1000m)
- Pálinkás Ármin – Mayer Hunor (K2 Férfi Serdülő U16. 1000m)
- Hollós Emma – Petrik Abigél (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 1000m)
- Hancz Illés – Péter Bendegúz (C2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m)
6. helyezettek
- Kolozsvári Lili (K1 Női Serdülő U16 2000 m Döntő)
- Mikó Áron – Richter Regő – Kolozsvári Brúnó – Tamás Gergő (K4 Férfi U23 200m)
- Pápai Bence (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Tamás Gergő (K1 Férfi U23 1000m)
Győri páros okozta az EB legnagyobb meglepetését
Tíz versenyzőnk állt rajthoz a maraton Európa-bajnokságon, ahol volt olyan felnőtt versenyszám, ahol mindkét párost egyesületünk versenyzői alkották. A legeredményesebb versenyző ezúttal is Czéllai-Vörös Zsófia lett, aki mindkét számában odaért a dobogóra, a legnagyobb meglepetést pedig az első éves serdülő lány duó, Hudi-Kadler Panni és Zatykó Panka okozta, akik 15 évesen Európa-bajnokként térhettek haza a kontinensviadalról. Egyesületünk legendás vezetőjének, Kadler Gusztávnak az unokája és társa is élete első EB érmét szerezte meg.
A korosztályos versenyeken Varga Flóra állt rajthoz elsőként, kenusunk az ifik mezőnyében a hatodik helyen ért célba. Nem sikerült jól Ivancsó Tamás premierje, aki beborult a rövidkörös versenyen, így nem volt esélye a továbbjutásra. A hosszútávú versenyen viszont hatalmasat kűzdött, és megszerezte a harmadik helyet – és élete első EB érmét.
Szombaton ült hajóba Hudi-Kadler Panni és Zatykó Panka, akik a válogató második helyével is már óriási meglepetést okoztak. Ami pedig szombaton sikerült nekik, arra szinte nincsenek szavak, úgy versenyeztek, mint a legrutinosabb párosok, és fölényesen nyerték meg a számot. Az érmet Panni unokabátyja, Kadler Viktor adta át.
Szombat délután Czéllai-Vörös Zsófia is felállhatott a dobogó legalsó fokára a 26,2 kilométeres táv végén. Zsófi bár nagy hajrá után negyedikként ért célba, azonban az előtte beérő olasz ellenfelét pályalevágás miatt időbüntetéssel sújtották, így versenyzőnk lett a harmadik. Férfi kajakban Erdőssy Csaba az erős mezőnyben jól kezdett, s úgy lett kilencedik, hogy végig harcban volt a harmadik helyért.
Az utolsó nap teljes lett az éremkollekció, hiszen a Kiszli Vanda (Paks) – Czéllai-Vörös Zsófia páros a spanyol duó mögött a második helyen ért célba. A versenyt a férfi kajak párosok 29,8 kilométeres száma zárta, amelyben szintén két magyar hajót figyeltünk, a Varga Olivér, Aradi Bátor páros végig az élmezőnyben haladt és kilencedik lett, míg a Boros Adrián, Erdélyi Tamás páros a 13. helyen ért célba.
Csillagos ötös Plovdívban!
Öt versenyzőnk öt versenyszámban indult az idei U23-as és Ifjúsági Világbajnokságon, és mind az öt számban dobogóra állhatott versenyzőnk, így valamennyien éremmel térhettek haza. Kurczina Máté egy-egy arany és bronzéremmel, Gombás Alíz aranyéremmel térhet haza az ifjúsági világbajnokságról, míg Mitring Olivér, Kolozsvári Brúnó és Rumi Gergő az U23-as mezőnyben ezüstérmes lett.
Rögtön a világbajnokság első A-döntőjében magyar aranynak örülhettünk. Női kajak négyesünk a Gombás Alíz, Tölgyesi Flóra, Debreczeni Lora Szkarlett, Pető Hanna összeállításban rajtolt el. A közönség egy klasszikus magyar-német csatát láthatott, ez a két egység emelkedett ki a mezőnyből. A mieink végig valamivel előrébb voltak a riválisnál, végül több mint hat tizedmásodperces előnnyel csaptak elsőként a célba.
C2 500 méteren Kurczina Máté, Mitropoulos Iliász kettős izgalmas befutót követően bronzérmet szerzett. Az Eb-ezüstérmes páros a brazilok mögött haladt át a 250 méteres mérőponton, a dél-amerikaiakat ezután sem lehetett megszorongatni. Ellenben a mieinkre feljöttek az Eb-t is megnyerő ukránok, illetve a független színekben induló páros és bár előbbi ismét erősebb hajrát produkált, a dobogó így is meglett fiatal egységünknek. Ráadásul a fiúk nem sokkal később a himnuszt is meghallgathatták, hiszen négyesben Pálfalvi Viktorral és Gyányi Milánnal kiegészülve nagyszerű győzelmet arattak.
Remekül építette fel a pályát és egy nagyszerű ezüstérmet szerzett a Kolozsvári Brúnó, Mitring Olivér kajak kettes ezer méteren. A győri fiúk végig az élmezőny tagjai voltak, folyamatosan a harmadik-negyedik helyen haladtak. Az utolós 250 méteren a német és a magyar hajó indította a legnagyobb hajrát, előbbi meg is nyerte a számot, Brúnók pedig a második helyen értek be.
A délelőtt végére is maradt még egy ezüstérem, méghozzá a férfi kenu négyesnek köszönhetően. A Kollár Kristóf, Rumi Gergő, Molnár Csanád, Juhász István egységnek még előfutama sem volt, rögtön a döntőben, a kilences pályáról indulva kellett jól teljesítenie. A jól sikerült rajt után, a független színekben induló hajó mögött végig tartották magukat a második helyen, így magyar szempontból az egyébként is kitűnő délelőttöt sikerült éremmel zárni.
Erdőssy Csaba nyolc év után újra VB induló
Három napon át Győrben rendezik az ország legjobb maratonistái számára a válogatót. Ez az első alkalom, hogy a rövidkörös futamokon is összemérhetik erejüket a kajakosok és a kenusok – erről a versenyszámról a következő hetekben majd külön-külön is beszámolunk.
KEDD – 1. NAP
A rövidkörös versenyben a férfiak K1 3.4 km-es versenyében avattak először győztes. A versenyzőkre hatalmas szélben két futással tarkított hosszabb kör, és egy rövid kör várt – és kivételesen a folyással szembn volt a befutó. Itt a legjobb helyen Varga Olivér zárt, aki negyedikként ért célba. Kolozsvári Brúnó betegsége ellenére is az ötödik, Erdélyi Tamás a nyolcadik helyen végezett. A női kenusoknál Varga Flóra a legfiatalabbként a mezőnyben a hatodik helyen ért célba. Nagyszerűen versenyzett az ifik között Ivancsó Tamás, aki a rajt után a középmezőnyben haladt, de az első futaszakaszon csaknem tíz hajót is maga mögé utasított. A negyedik helyről végül már csak egyet tudott előrejönni, így az első nap egyedüli dibogós helyezését neki köszönhettük.
SZERDA – DÉLELŐTT
A válogató másnap délelőtt a felnőttek klasszikus számával folytatódott. A legnagyobb mezőny a férfiaké volt, és bár voltak kisebb próbálkozások, hogy egy-egy versenyzőt leszakítsanak, az utolsó körre is hatan maradtak. A futószakasz után Erdőssy Csaba és Boros Adrián is az első helyért harcolt, utóbbi végül csak, mint a magyar bajnokságon ezúttal is harmadikként zárt, míg Erdőssy Csaba remek hajrával élete első maraton versenyét nyerte meg – és ezzel kivívta az EB és VB indulás jogát. A 40 fokos lázzal otthon ágyban fekvő Kolozsvári Brúnó is utazhat a VB-re, hiszen a magyar bajnokként egy válogatóversenyt korábban ő már megnyert.
A nők mezőnyében drámaian alakult a hajrá. Czéllai-Vörös Zsófia zseniális beszállásaival és gyors futásaival rendre előnybe került a futószakasz után, csak Kiszli Vanda tartotta versenyzőnkkel a lépést, ám Kőhalmi Emese minden alkalommal fel tudott zárkózni a vízen, és a hajrában is megelőzte világbajnokunkat, aki így minden bizonnyal egyesben az Európa-bajnokságon tud csak rajthoz állni. A kenusoknál Szmandray Benedek az ötödik helyen ért célba.
SZERDA – DÉLUTÁN
Az ifik mezőnyében nagyszerű eredményeket hoztak versenyzőink. A női kenusok mezőnyében Hoffer Eszter és Varga Flóra C1 11 km-en az első illetve a második helyen ért célba, ami azt jelenti, hogy ebben a számban mindkét utazó helyet elhozták a mieink. A férfi ifik 22 km-es távján pedig Ivancsó Tamás nagyszerű versenyzésének örülhettünk, aki a második helyen ért célba. Németh Helka az 5., Nagy Kincső a 6., Tasi Sára a 7., Ballagi Bendegúz a 8. helyen fejezte be a versenyt.
CSÜTÖRTÖK – DÉLELŐTT
Hatalmas hajrában az OB után a második válogatót is megnyerte Boros Adrián és Erdélyi Tamás K2 30 km-en, így az EB és a VB tekintetében is kivívták a magyar A egység pozícióját. Remek pályát teljesített Varga Olivér és Aradi Bátor is, harmadik helyen végeztek, de a magyar bajnoki ezüstérmük miatt az Európa-bajnokságon is bizonyíthatnak.
A férfiaknál Erdőssy Csaba és Aradi Álmos, a nőknél a paksi Kiszli Vandával egy hajóban evező Czéllai-Vörös Zsófi folyamatosan technikai problémákkal kűzdött, így egyikük sem ért oda a dobogóra. Zsófiék párosa ugyanakkor az EB-n a nemzetközi mezőnyben is megmutathatja magát.
CSÜTÖRTÖK – DÉLUTÁN
Elképesztő győri sikerrel zárlt a maraton válogató! Két 2009-es születésű, vagyis a mezőnynél többnyire 3 évvel fiatalbb serdülő lányka, Hudi-Kadler Panni és Zatykó Panka az ifik K2 18 km-es versenyszámában a második helyen zárt, ezzel kivívta az indulás jogát az EB-re is és a VB-re is. Bravó lányok, ez nagyon extra volt!!!! Gratulálunk!!!
Kiválóan teljesített két 2008-as páros is, Gaál Julianna és Hatos Borbála a lányoknál, Mayer Hunor és Pálinkás Ármin a fiúknál végzett a 6. helyen, míg a tegnap egyéniben már kvalifikációt szerző Ivancsó Tamás a lágymányosi Nádasdy Bencével úgy lett 10., hogy nekik is sok technikai nehézségük volt futam közben.
Rácz Koppány 25. helyről jutott tovább az U23-as VB-n
Utolsó U23-as világbajnokságán indul szlalom versenyzőnk, Rácz Koppány. A liptószentmiklósi VB-t Kopi jó formában várta, köszönhetően annak, hogy az egy éve történt súlyos sérülésből szépen felépült. Nem volt egyszerű dolga, hiszen soha ennyi országból, soha ennyi versenyző nem indult még az U23- as mezőnyben, mint most – 84 kajakos közül kellett az első előfutam legjobb 30 versenyzője közé kerülnie. Ez stabil versenyzéssel sikerült, hiszen egyetlen 2 mp-es büntetést szedett össze, és a tempója is jó volt, így a 25. helyen fejezte be az előfutamot. Folytatás pénteken, immár a középfutamban, ahová további 10 versenyző kvalifikál még az első versenynap, a döntőbe pedig majd a legjobb 10 szlalomos kerül.
Minden számban azonnal döntőbe jutottak a győri versenyzők Pozsonyban!
U23-as versenyzőnk Tamás Gergő két számban is rajthoz állhatott a pozsonyi korosztályos Európa-bajnokságon. K4 500 méteren kiemelten fontos volt a futamgyőzelem, hiszen csak ez ért automatikus döntőbe jutást. A magyar egység a svéd és az ukrán hajóval csatázott az első helyért, szerencsére a hajrát ők bírták a legjobban.
Kajakosunk ekkor már tudta, hogy egyáltalán nem kell a középfutamban rajthoz állnia, K2 1000 méteren is megnyerte a futamát. A Őry Zsombor (Lágymányosi Spari) Tamás Gergő páros a szövetség beszámolója szerint tükörsima győzelemmel kezdett.
Kenu páros ötszáz méteren az ifik mezőnyében Kurczina Máté és az újpesti Mitropoulos Iliász duó is hasonló magabiztos futamgyőzelemmel kezdte az EB-t. Több mint egy hajóval előzték meg a második helyen beérő ukránokat, s miután innen a legjobb három helyezett kihagyhatja a középfutamot, nekik is majd vasárnap kell újra hajóba térdelni.
Már hat versenyzőnk kvalifikált a nemzetközi világversenyekre!
Elfogadta az MKKSZ elnöksége az ECA Ifjúsági, U23 Európa-bajnokságra utazó magyar csapat névsorát. Makrai Csaba és Foltán László utánpótlás szövetségi kapitányok összesen 42 versenyzőt indítanak a csütörtöktől vasárnapig tartó pozsonyi kontinensviadalon. A csapat szerdán utazik Pozsonyba, ahol összesen 36 európai ország tehetségei csapnak majd össze. Szlovákia egyébként első alkalommal lesz házigazdája ennek az eseménynek. A győri indulók versenyszámai és várható futamideje:
- Tamás Gergő (U23) a K4 500 m csapat tagjaként – előfutam csütörtök 16:35, középfutam péntek 16:55, döntő vasárnap 16:52
- Tamás Gergő a lágymányosi Őry Zsomborral U23 K2 100 méteren is indul – előfutam csütörtök 10:57, középfutam péntek 10:24, döntő szombat 10:59
- Kurczina Máté az újpesti Mitropoulos Iliásszal az ifik C2 500 méteres távján bizonyíthat – előfutam csütörtök 16:00, középfutam péntek 16:40, döntő vasárnap 16:40
A K4-es hajó előfutamgyőzelemmel, a két páros hajó előfutam 1-3. helyezéssel azonnal döntőbe jut, ha ez nem sikerül, a középfutamokból az 1-3. helyezett jut ugyancsak a finálékba. A részletes eredményeket itt lehet majd követni.
Az Elnökség kedden ugyancsak tárgyalta a július 17-21. közötti, Plovdivban esedékes korosztályos világbajnokságon induló magyar csapatra szóló javaslatot is, azonban itt még maradt pár kérdőjel. Kajak szakágban pl. a mix ötezer méteres váltókra nem jelölt még versenyzőket Makrai Csaba, erre csak a jövő heti győri maraton válogató rövidkörös döntői után, az eredmények függvényében kerül sor. A nár biztos győri indulók:
- U23 K2 100 m: Kolozsvári Brúnó – Mitring Olivér
- U23 C4 400 m: Rumi Gergő
- Ifjúsági K4 500 m: Gommbás Alíz
- Ifjúsági C2 500 m: Kurczina Máté
- Ifjúsági C4 500 m. Kurczina Máté
Taroltunk K2 1000 méteren az U23-as válogatón
Ennél győribb dobogó már nem is nagyon lehet, mint amit az U23-as mezőny produkált férfi K2 1000 méteren. A győzelmet, ezzel pedig a VB indulás lehetőségét a Kolozsvári Brúnó, Mitring Olivér alkotta egység szerezte meg, mögöttük az Őry Zsombor (Lágymányosi Spari), Tamás Gergő duó végzett, ami ugye EB részvételi lehetőséget jelemnt, valamint az Aradi Álmos, Aradi Bátor kettes állhatott még fel a dobogó harmadik fokára.
Az ifi lányok K2 500 méterén a Gombás Alíz, Pető Hanna (Tiszafüred) duó nagy csatában, kevesebb mint két tizedmásodperccel bizonyult jobbnak a Debreczeni Lora Szkarlett, Szegedi Angelina alkotta egységnél, ám a szétlövést sajnos nem a mieink nyerték meg, így Alíznak a K4 500 métere VB indulás mellé nem sikerült újabb számot behúznia. A nap meglepetését a még serdülő korú Péter Zsolt Zsombor, Barna Dávid Zsombor (Szeged) kenu páros szállította szombaton, hiszen megelőzték a Ludányi Mátyás, Vonga Ádám kettőst, így C2 1000 méteren is jöhetett a szétlövés. Ezt az idősebb páros nyerte, Zsozsóéknak azonban az ORV indulás immár reális és elérhető célkitűzéssé vált. Az ötszáz méteren győztes Kurczina Máté – Mitropoulos Iliász (Újpest) a hosszabbik távon harmadik helyen végzett.
A további döntős eredmények:
- 5. helyezett: Erdélyi Tamás – K2 Férffi U23 1000 m – a lágymányosi Mizsér Márkkal
- 6. helyezett: Petrik Abigél – Hollós Emma – K2 Női Fjúsági U17-U18 500 m
- 6. helyezett: Varga Flóra – C1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m
- 6. helyezett: Ivancsó Tamás – K2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m – a lágymányosi Nádasdi Bendegúzzal
- 8. helyezett: Hoffer Eszter – C1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m
- 9. helyezett: Nagy Kincső – C1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m
Kurczina Máté is bejelentkezett a világbajnokságra
Kurczina Máté és az újpesti Mitropoulosz Iliász az C2 500 méteren a második válogatón is a legjobbnak bizonyult, ami a válogatási elvek alapján Ifi VB indulást érhet számukra. Péter Zsolt Zsombor és a szegedi Barna Dávid Zsombor ugyancsak az ifik között egyet előrelépett az első válogatóhoz képest, ők a harmadik helyen zártak ugyanebben a számban. A további „A” döntős eredményeink a válogató második versenynapján:
- Moór Mirtill – 4. helyezett – K1 Női Ifjúsági U17-U18 200 m
- Kolozsvári Brúnó – Mitring Olivér – 4. helyezett – K2 Férfi U23 500m
- Tamás Gergő – 5. helyezett – K2 Férfi U23 500m (a lágymányosi Őry Zsomborral)
- Erdélyi Tamás – 5. helyezett – K2 Férfi U23 500m (a lágymányosi Mizsér Márkkal)
- Pápai Bence – 6. helyezett – K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m (a tiszaújvárosi Kakuk Leventével)
- Gombás Alíz – 8. helyezett – K1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m
- Ivancsó Tamás – 8. helyezett – K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m (a lágymányosi Nádasdi Bendegúzzal)
Gombás Alíz VB, Tamás Gergő EB induló!
Megkezdődött a II. ifjúsági válogató Szolnokon. Itt az ifjúsági korosztályban a lányoknál az első válogatót megnyerő egységben egy csere történt, de így sem tudta senki megszorongatni a Gombás Alíz, Pető Hanna, Tölgyesi Flóra, Szegedi Angelina kvartettet – vagyis Gombás Alíz VB résztvevő! A Hollós Emma – Nyíri Bernadett – Petrik Abigél – Moór Mirtill harmadikként ért célba.
U23-as korosztályban a férfi kajak négyes döntőjében nagy csatában a második helyen végzett az Őry Zsombor, Tamás Gergő, Keller Gergő, Tamási Zsombor négyes – így a jelenleg érvényben lévő válogatási alapelvek alapján Tamás Gergő egy EB indulást harcolt ki.
Az ifiknél 4 tizeddel maradt le a második helytől és negyedik lett egy győri – lágymányosi kvartett, ahol klubunktól Nyíri Donát és Pápai Bence ült a K4-es hajóban. Női ifi C2 500 métreren a Hoffer Eszter – Nagy Kincső páros a hetedik helyen zárt.