BEJEGYZÉSEK

Az árvíz után új padlót kapott a konditerem

Az idei év egyik nagy kíhívása a dunai árvíz elleni védekezés volt. Szerencsére a Gönyűnél megépült műtárgynak köszönhetően nem lett olyan magas a Mosoni-Duna vízszintje, mint az első előrejelzések alapján számítani lehetett, de így is sok dolgos kézre szükség volt a csónakházban. Szerencsére nem volt abból hiány, hiszen versenyzőink és családjuk, edzőink és támogatóink sokan segítettek elsőként az elpakolásnál, hiszen az alsó szinten a konditermeket, a hajógarázsokat és a műhelyt is ki kellett üríteni.

A víz ahogy a korábbi ilyen mértékű áradásoknál, most is betört az épületbe, és károkat is okozott. Hála a Graboplast Zrt-nak, az eddigi, már hagyományosnak mondható támogatásukon felül, az árvíz helyreállításához külön támogatást nyújtottak, amelynek köszönhetően a szakosztály kondicionálótermét sikerült felújítani. Edzőink és versenyzőink szülei az árvíz levonulását követően – amely az épületbe is beszivárgott – a teljes földszinti részt kifestették, majd a Graboplasttól kapott  támogatásnak köszönhetően a konditerembe új műpadló kerülhetett, amelyet egy másik szponzorunk, a SÁBA Üzletház térítésmentesen rakott le.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ebben a munkában. A közösség ismét bebizonyította, érdemes arra törekednünk, hogy a sportban megszerzett tudás mellett legalább ennyire fontos, hogy jó, egymásra és a környezetükre odafigyelő embereket neveljünk. Büszkék vagyunk sportolóinkra, hogy ők is kivették a részüket a feladatokból, biztosak vagyunk abban, hogy ezek a napok tovább erősítették a kajakos és kenus győri közösséget

Regionális versenyünkkel zártuk le a szezont

Évek óta hagyomány, hogy október első szombatján zárjuk le a versenyszezont, ezúttal is így volt. Az eseményt az Interreg program is támogatta (HUSK/SPF/2301/3.2/216 – HUSK Kajak-Kenu Sport) így ezúttal is nemzetközi versenyt rendezhettünk. Összesen 15 egyesület 425 kajakosa és kenusa állt rajthoz. A két felvidéki egyesülettel, a somorjaiakkal és a révkomáromiakkal együttműködési megállapodást is aláírt társelnökünk, Weisz Róbert. A nap során egy kajak-kenu workshopon is eszmét cseréltek a sportág képviselői.

Ami szintén hagyomány, hogy a versenyzőink családja sok mindennel támogatják az eseményt. Egyrészt most is sokan sütöttek-főztek – a helyszínen Katona Dániel és Szarka Zoltán kajakos csoportjából főztek a szülők, de rengetegen hoztak finom süteményeket és rengeteg zsíros kenyér és tea is fogyott. A szülők lapátot is ragadtak, a szoksásos sárkányhajó derbit ezúttal a Csay-Tokár csoport nyerte a Katona-Szarka csoport előtt.

Újdonságban sem volt hiány, először rendeztünk szlalom futamot – de a visszaemlékezések alapján ez volt az első hazai verseny is egyben. A szlalom szervezésével a legnagyobb piros pontot Seprenyi Sárának kell beírni, aki hatalmas lelkesedéssel és nagy odafigyeléssel edzi a gyerekeket és szervezte a versenyt. Áldozatos munkájának köszönhető a remek pálya, ahol a győri és a szegedi versenyzők mérték össze tudásukat. Itt volt egyébként első szlalom versenyzőnk Potocny Marcell is.

A versenynap a legkisebb gyerekek egy Radó-kört teljesítettek, így a vízről láthatták a csodaszép Belvárost, a nagyobbak előbb a 2000 méteres versenyen mutathatták meg tudásukat, majd a nap végén a 4000 méteres Hendikepp versenyen a teljes mezőny egyszerre volt kint a Mosoni-Dunán. Itt először nyert a gyermek korosztályból egy MK páros. A Tatai Hódyból Bocskay Panni és Szalay Kíra diadalmaskodott. A kicsik még egy akadálypályát is teljesítettek.

Köszönjük a szülőknek és a támogatóknak, valamint a verseny lebonyolításában közreműködő valamennyi edzőnek, munkatársainknak, hogy ezt a regionális nemzetközi versenyt ismét megrendezhettük. Mindenkinek nagyon jó felkészülést kívánunk a következő szezonra!

Öt fényesen csillogó érem Metkovicsból

Ifi kenus lányaink versenyével kezdődött számunkra a maraton VB- ahol 10 győri versenyző is tagja volt a magyar válogatottnak. A 11.8 km-es futamon Hoffer Eszter a hatodik, míg Varga Flóra a nyolcadik helyen zárt a szakadó esőben megrendezett versenyen.

Az esőt és a viharos időjárást szerencsére felváltotta a napsütés, versenyzőink jóval ideálisabb körülmények között szállhattak vízre a Horvátországban zajló maraton világbajnokság második napján. Kora reggel szállt vízre a még serülő korú, de már ifi Európa-bajnok női kajak párosunk, ahol Hudi-Kadler Panni és Zatkyó Panka duója a világbajnoki címet is fölényesen zsebelte be, a lányok nagyszerű versenyzéssel, végig vezetve nyertek K-2 19 kilométeren.

 „Nem gondoltuk volna, hogy megint sikerült, mint az Eb-n, de reméltük, hogy a futás ugyanúgy fog menni hiszen az az erősségünk. Próbáltunk egy nagyibb iramot menni és sikerült ezzel nyernünk.” – kezdte Zatykó Panka.

 „A mezőnyt nagyon nem nézegettük, ehelyett magunkra koncentráltunk. Pankához hasonlóan azt tudom mondani, hogy a futószakaszra koncentráltunk, itt tudtuk az előnyt összeszedni.” – egészítette ki az értékelést Hudi-Kadler Panni.

Az U23-as mezőnyben is érdekeltek voltunk, itt Szmandray Benedeknek szurkolhattunk, aki a nyolcadik helyen zárt a versenyben.

Ezután szombat délutánaz ifjúsági kajakosokkal folytatódott számunkra a program, ahol az Eb-bronzérmes Ivancsó Tamás szállt vízre a 35 fős mezőny egyik tagjaként. Tamás próbált végig az élbollyal haladni, s Graboplast Győri VSE kajakosa hatalmasat küzdve, végül a harmadik helyen ért célba ifjúsági K-1 22,6 kilométeren.

„Életem egyik legkeményebb versenye volt ez, az Eb-től is sokkal nehezebb volt. Nem gondoltam, hogy össze fog jönni ebből egy érem, úgyhogy ez külön öröm számomra. A táv végére nagyon megnőtt a szembeszél, talán az volt a legküzdősebb rész. Az biztos, hogy ez az érem a legmagasabb polcra kerül most nálam.” – értékelte a futamot a szövetség honlapjának versenyzőnk.

A nap végén a női kajak egyeshez hasonlóan a férfiaknál is országkvótákat osztottak a csengtu-i Világjátékokra. Kolozsvári Brúnó és Erdőssy Csaba képviselték a magyar színeket a mindig nagyon kemény, ezúttal több mint 30 fős mezőnyben. A 29,8 kilométeres táv során Brúnó végig a Mads Pedersent üldöző bolyban haladt, végül a hetedik helyen szelte át a célvonalat még úgy is, hogy az utolsó futószakasznál beborult a vízbe. Helyezése indulási jogot ért Magyarország számára a Világjátékokon. Erdőssy Csaba végül szintén nagyot küzdve a tizedik helyen végzett.

A vb szokásos zárószáma a férfi kajak párosok 29,8 kilométeres döntője volt, Boros Adrián és Erdélyi Tamás duója pedig feltette a remek magyar ás győri szereplésre is a koronát. A fiúk a tavalyi világbajnok portugál és az ezüstérmes francia egységgel haladtak végig, körről körre lehagyva a mezőny többi párosát. Az egyértelműen látszott, hogy hármójuk között, az utolsó rövid körön dől el a medáliák sorsa, a győri páros végül a dobogó legalsó fokára állhatott fel.

„Ebben a szezonban nem akart semmi összejönni, úgyhogy nagyon örülünk ennek a bronzéremnek. Végig tudtuk tartani a tempót, váltott vízen mentünk a portugál és a francia egységgel.” – kezdte az értékelést Erdélyi Tamás.

„Az Európa-bajnokságon sajnos nem jött ki a lépés, pedig szerintem ez végig bennünk volt. Most nagyon jól bírtuk a legvégéig, kijött belőlünk, hogy képesek vagyunk erre. Jövőre Győrben lesz a maraton vb, addig szerintem biztosan a folytatni fogjuk a közös munkát.” – tette hozzá Boros Adrián.

A 2024-es ICF Maraton Világbajnokságon a nemzetek közti versenyt ismét Magyarország nyerte. Az ezért járó díjat Weisz Róbert, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség regionális működésért felelős alelnöke vette át. Az ünnepélyes díjátadó után a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség átadta a rendezés jogát jelképező ICF lobogót Magyarországnak, ugyanis 2025-ben, 10 év után visszatér a maraton világbajnokság a szakág hazai fellegvárába, Győrbe.

Kezdődik az Olimpiai Reménysége Versenye Szegeden

Csütörtökön kezdődik a szezon utolsó utánpótlás nemzetközi viadala, 2020 után ismét Maty-ér lesz az Olimpiai Reménységek Versenyének házigazdája, amelyen 43 ország fiatal tehetségei vesznek részt három korosztályban. Magyarországot 85 versenyző képviseli majd, köztük 8-an egyesületünkből.

  • Moór Mirtill – U16 K1 500m, U16 K2 500m, U17 K4 500 m, U16 K2 1000 m
  • Nyíri Bernadett – U16 K2 1000 m, U17 K4 1000 m
  • Németh Helka – U17 K4 1000 m
  • Hollós Emma – U17 K2 500 m
  • Petrik Abigél – U17 K2 500 m
  • Hoffer Eszter – U17 C4 500 m, U17 C4 1000 m
  • Nagy Kincső – U17 C4 500 m, U17 C4 1000 m
  • Péter Zsolt Zsombor – U17 C4 200 m, U17 C4 500 m, U16 C2 1000 m

A versenyt élőbebn lehet majd követni az MKKSZ youtube csatornáján.

https://www.youtube.com/c/MagyarKajakKenuSz%C3%B6vets%C3%A9g/streams

25 éve rendeztünk maraton világbajnokságot

Huszonöt év után újra találkoztak az 1999-es maraton világbajnokság szervező bizottságának a tagjai. Itt volt mások mellett Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, aki akkoriban az ifjúsági válogatott vezetőedzője volt, Füleki András, az MKKSZ egykori főtitkára, a céltorony tervezője Rosta S. Csaba és Stangl Péter, aki az eredményhirdetéskor és a kiegészítő programokért volt felelős, de eljött Balogh József is, aki polgármesterként a VB-t megnyitotta. Ő mondott beszédet Kadler Gusztáv emléktáblájánál is, felidézte, hogy Gusztinak mennyire fontos volt az esemény, és milyen ügyesen lobbizott pl. a céltorony építéséért. A napokban öt éve elhunyt egykori nagyszerű sportvezető emlékére a VB szervezői mellett edzőink és élversenyzőink is egy-egy szál virágot helyeztek el a vízitelepen található emléktáblánál.

A megemlékezés után a szervezők a céltoronyban egy baráti beszélgetésen idézték fel a 25 évvel ezelőtti eseményeket. Szakosztályunk vezetője Weisz Róbert felidézte az előkészületeket és azt is, hogy mit adott ez a VB a sportágnak, a klubnak és a városnak. Hiszen nemcsak a céltorony készült el, hanem a Pinnyédi-híd melletti parkoló vagy a töltésen a világítás, első alkalommal indultak hajófogók segítségével a versenyzők és először voltak olyan, a versenyt kiegészítő programok, amelyek a színvonalas futamok mellett nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy tízezrek jöttek ki és szurkoltak a versenyzőknek.

Az egykori versenyzők közül itt volt két világbajnok is. Csay Renáta, aki 20 címe közül éppen az elsőt szerezte szülővárosában és Salga István, aki később párosban nyert aranyérmet, de Győrben az egyéni versenyben nagy küzdelemben nyert ezüstérmet. A jelenlévők a későbbi világbajnokságokról is anekdotáztak, így szóba került a 2007-es árvizes esemény is. Miután ezen a héten rendezik az idei megmérettetést, nagy szerencse, hogy nem a 2024-es, hanem a 2025 évben jönnek majd vissza hozzánk a világ legjobbjai. 

Tíz versenyzőnk utazott a maraton VB-re

Akárcsak az EB-n, a VB-n is tíz sportolónk vehet részt a maraton szakágban. Férfi kajak egyesben és az ifi női kenu egyesben mindkét egységet klubunk adja. Akiknek szurkolhatunk:

  • csütörtök 9:05 ifi C1 : Varga Flóra, Hoffer Eszter
  • péntek 9:00 ifi K2 : Hudi-Kadler Panni – Zatykó Panna
  • péntek 9:05 U23 C1 : Szmandray Benedek
  • szombat 14:00 ifi K1 : Ivancsó Tamás
  • szombat 16:10 K1 : Erdőssy Csaba, Kolozsvári Brúnó
  • vasárnap 14:00 : Boros Adrián – Erdélyi Tamás

Női és férfi felnőtt kajak egyesben kvótát lehet szerezni a jövő évi Világjátékokra is, amelyet a kínai Csengtuban fognak rendezni. Nemenként 20 indulási jogot osztanak ki az országok között, méghozzá az alábbi szisztéma szerint: 

  • minden kontinens legelőkelőbb helyen végző nemzete a világbajnokság klasszikus maratoni K-1 döntőjében (5 kvóta)
  • a világbajnokság klasszikus maratoni K-1 döntőjében a 11 legelőkelőbb helyen végző nemzet azok közül, akik még nem kvalifikáltak (11 kvóta)
  • a világbajnokság rövid körös K-1 döntőjében a három legelőkelőbb helyen végző nemzet azok közül, akik a klasszikus maratoni távon nem tudtak kvótát szerezni (3 kvóta)
  • Kína, mint a Világjátékok rendezője (1 kvóta) 

A várható nagy eső miatt halasztjuk a Csónakházak Nyílt Napja programot

Sajnálattal kellett meghoznunk a döntést, hogy a szeptember 13-ra tervezett Csónakházak nyílt napja programunkat halasztanunk kell egy későbbi időpontra.

A jelenlegi előrejelzések szerint aznap 9-12 Celsius fok mellett egész nap szakadni fog az eső, akár 30 mm is lezúdul majd az égből, s bár a kajakozás és kenuzás kihívásait igen, de igazi szépségét nem tudnánk megmutatni, ezért hoztuk meg ezt a döntést.

Azok az általános és középiskolás csoportok, akik a délelőtti programra jelentkeztek, az év során a ROW43 program keretében tudnak szabad időpontokat foglalni, amikor a sárkányhajóval és/vagy túrakenuval vízre tudnak szállni, a többi programmal kapcsolatban pedig amint lesz pontos információnk jelezni fogjuk.

Ezüstérmmmelt térhetett haza a szamarkandi világbajnokságról Takács Kincső, aki Hajdu Jonatánnala sportág eddigi legjobb magyar eredményét érte el mix kenu párosban. Az erős hátszél kihatott a taktikájukra is, a két kenus ugyanis a döntő napjára helyet cserélt a hajóban és ez eredményre is vezetett, olimpikonjaink pedig a második helyre hozták be a hajót. A nyolcas pályáról kiválóan sikerült az indulásuk és rögtön az élre álltak. Féltávnál két tized volt az előnyük a független Korovashkov, Shliapnikova kettessel szemben a többiek viszont leszakadtak. A két hajó fej-fej mellett haladt, az utolsó ötven méteren azonban előztek Korovashkovék, de az ezüstérem így is meglett, ráadásul abszolút megérdemelten, remek versenyzéssel.

Takács Kincső a mix 500 párosban szerzett ezüstérme után nem sokkal női C-2 200 méteren Horányi Dórával voltak érdekeltek a döntőben. Fönt a kettes pályán nem kapta el rosszul a rajtot a magyar egység, a táv első felében az ötödik-hatodik pozícióban haladtak a lányok a sűrű mezőnyben. A páros tavaly Duisburgban a hatodik helyen végzett, ezen most egy pozíciót sikerült javítani, Kincsőék az ötödikként értek célba.

A VB utolsó versenyszáma a férfi kajakosoké volt 25 indulóval, köztük Erdőssy Csabával. Versenyzőnk egészen kiválóan kezdett, az első futószakaszt követően a portugál Fernando Pimentával és a dánok nagyszerű maratonistájával, Mads Pedersennel haladt az élbolyban. Csabi két körrel később kezdett el kissé leszakadni, sőt közben bejött elé a svéd Joakim Lindberg is. Az utolsó kör megkezdésekor még a német Nico Paufler jött fel rá, de Csabi sikerrel őrizte meg negyedik helyét.

Olimpiai bajnokkal is találkoztak szlalomosaink

Celjében edzőtaborozott Seprenyi Sára szlalom csapata. Az edő beszámolója szerint nagyon jól sikerült minden, élvezték a gyerekek a programokat ráadásul még jó idő is volt. Persze az elején sokat úsztak, mindent elfelejtettek mikor meglátták a kapukat a vadvizen…. de a végere már tudtak teljes pályát menni és volt, aki eszkimózott is a vadvizen. Szombaton az edzések közt megnézték a szlovén gyerek OB-t, ahol találkoztak sok nagyszerű sportolóval, mások mellett Benjamin Savsekkel, a tokiói olimpiai kenus szlalom bajnokával.

Kopasz Bálint olimpiai bronzérmes, Takács Kincső nyolcadik

A férfi kajak egyesek 1000 méteres futamán Kopasz Bálint már az előfutamban összecsapott Fernando Pimentával, akik magabiztosan tudott maga mögött, meglepetésre egy dobogóra esélyes ellenfél, az ausztrál Green már ekkor kiszállt a versenyből. A többi favorit azonban továbbjutott, így hatan indultak nagyjából egyforma eséllyel az érmekért, közük a két magyar: versenyzőnk Kopasz Bálint mellett a KSI-s Varga Ádám. A táv első negyedében a világbajnoki címvédő portugál Fernando Pimenta vezetett, de Bálint és a cseh Dostal tartotta vele a lépést. Az utolsó 300 méteren aztán előbb Josef Dostal majd Varga Ádám váltott ritmust, miközben Pimenta elkészült az erejével. A cseh az élre állt, Varga pedig ahogy Tokióban, most is felevezett a második helyre. Kopasz Bálint ismét odaért a dobogóra, ezúttal bronzérmet szerzett.

 „Úgy érzem, hogy nagyon jó pályát sikerült teljesítenem. Nagyon pozitív hangulatban érkeztem ki ma a pályára, az időjárás is kedvezett ahhoz, hogy menjek egy jó futamot. Gyanítottam, hogy ez lesz majd, hogy mindketten fel tudunk állni dobogóra. Ezért gratulálok Ádámnak is! Dostal formája egy kicsit meglepett, régen láttuk már versenyezni. Ádámmal a végén már nem tudtam lépést tartani, de érzékeltem, hogy ki hol van. Ilyen fáradtnak már régen éreztem magam, az egész testem besavasodott. Mintha ólmot kötöttek volna a lábamra és a felső testemre.” – értékelte a döntőt Kopasz Bálint.

Női kenuban a papírforma nem Takács Kincső A döntője mellett szólt, de világbajnokunk extrát hozott a középfutmaban. A jó rajt után Kincső a középmezőnyben haladt, majd az utolsó 80 méteren folyamatosan közelítette a negyedik helyen evező brazil riválisát, az utolsó tíz méteren pedig meg is előzte. Mindez azt jelentette, hogy minden döntőbe bejutott legalább egy magyar egység. Kincső a döntőben is jól evezett, és végül a 8. helyet szerezte meg.

Takács Kincső futamgyőzelemmel jutott tovább

Utolsóként a magyar csapatból kenusunk mutatkozott be az olimpián, és az előfutamában célfotóval maradt le az azonnali továbbjutásról. A reményfutamban aztán rendkívül magabiztosan nyert Takács Kincső, versenyzőnk kínai riválisábal lőtt ki legjobban a rajtból, majd az utolsó métereken ázsiai ellenfelét is simán lehajrázta, így futamgyőztesként jutott a következő körbe.

„Abból a szempontból örültem neki, hogy reményfutamot is mennem kellett, hogy így tapasztalatot tudtam szerezni a két órán belüli futamokra. Tudtam, ha a kínaival elmegyek, akkor benne leszünk az egy-kettőben. Az pedig, hogy sikerüljön beraknom elé a hajót, nagy motivációt jelentett számomra.” -nyilatkozta Kincső a futam után.

Megkezdődött számunkra is az olimpia

Kopasz Bálint és Varga Ádám (KSI) K2 500 méteres előfutamával versenyzőink számára is megkezdődött az olimpia. A királyszám két világklasszisa az ausztrálok mögött a második helyen ért célba, így nem kell a délutáni reményfutamban indulniuk, hanem azonnal a pénteki középfutamba kerültek.

„Ez volt az első éles pályánk ellenfelekkel együtt, verseny szempontjából. Egyben volt a párosunk, ami fontos. Úgy éreztem, hogy megvolt a közös mozgás, a szinkron, kicsit a fizikai erőnlét még nem volt tökéletes, de nem is volt túl sok időnk összecsiszolódni, főleg, hogy teljesen más technika, amit Ádám visz, meg amit én. De elégedett vagyok ezzel, amit most tudtunk hozni.” – értékelt el az M4 Sportnak Kopasz Bálint.

Pénteken 11.10-től jönnek majd a középfutamok, aznap 13:20-kor pedig már bajnokot is avatnak. Kopasz Bálint szerdán K1 1000 méteren is bemutatkozik az ötkarikás játékokon, az a futam 11 órakor kezdődik majd, míg Takács Kincső pénteken fél 11 után kezd majd a C1 200 m előfutamában.