Hírek

Első fizikai felmérő a szlalomosoknak

Első fizikai felmérő a szlalomosoknak

Nemcsak a gyorsasági, a szlalom szakág számára is megtattották az edzők a fizikai felmérőt. Egyesületünknek 9 versenyzője vett részt a gyakorlatokon. Miután ők most először adtak számot a tudásukról, edzőjüket Seprenyi Sárát arra kértük, kicsit részletesebben is mutassa be a feladatokat. De előtt nézzük az eredményeket. Az U12-es mezőnyből Szilasi…

Sikeres volt a Heraklész fizikai felmérő

Sikeres volt a Heraklész fizikai felmérő

Ismét Győrben rendezték meg a Heraklész Fizikai Felmérőt, ahol a Csay Renáta Akadémia több, mint 300 kajakosa és kenusa adott számot a tudásáról. Egyesletünknek nemcsakj a versenyzői, hanem edzői, munkatársai is kitettek magukért, hiszen a rendezést ezúttal is ránk bízták, a helyszín pedig immár hagyományosan az Olimpiai Sportpark volt. Az…

Boros Adrián idén a párosra fókuszál

Boros Adrián idén a párosra fókuszál

Az elmúlt évtized egyik legkiemelkedőbb maratoni kajakosa Boros Adrián, aki a tavalyi győri világbajnokságon megszerezte felnőtt pályafutása 11. világbajnoki érmét, miután párosban harmadik lett Erdélyi Tamással. A 35 éves világbajnok klasszis úgy érzi kihozták magukból a maximumot a hazai közönség előtt és karrierje egyik legfontosabb érmeként tekint erre a bronzra.…

Három versenyzőnk is díjazott!

Három versenyzőnk is díjazott!

Hagyományosan január végén ünnepélyes keretek között búcsúzott ezúttal is az előző esztendőtől a Kolonics György Alapítvány. Itt köszöntötték a Jövő Reménységei ösztöndíjprogram 2026. évi győzteseit is. Büszkén számolunk be arról, hogy Három versenyzőnk is megkapta ezt az elismerést, ifjúsági maraton világbajnokunk Kolozsvári Lili (edzője Tokár Krisztián és Csay Renáta), ifjúsági…

Sikeres évet zártunk 2025-ben is.

Sikeres évet zártunk 2025-ben is.

Czéllai-Vörös Zsófia videóüzenetben jelentkezett be Spanyolországból, ahol jelenleg edzőként dolgozik: „Szeretném megköszönni nektek ezt a két csodálatos évtizedet. A klubomnak, az edzőimnek, a sportolóknak, mindannyiótoknak, hiszen nektek köszönhetően lettem az, aki ma vagyok.” Ezt követően elsőként Ábrahám Csaba köszöntötte a jelenlévőket: „Nagyszerű évet tudhatunk magunk mögött egy remekül sikerült világbajnoksággal. Most, az…

Kadler Gusztávról neveztek el utcát Győrben

Kadler Gusztávról neveztek el utcát Győrben

Büszkén számolunk be arról, hogy Győr Megyei Jogú Város közgyűlése október végén több közterület elnevezését is jóváhagyta. Az új utcanevek a város díszpolgárainak a neveit viselik. A döntés értelmében új utcanevet kapott több olyan önkormányzati út, amelyet Révfaluban, a Borostyán lakóparkban alakítottak ki. Itt találjuk mostantól azt az utcát is,…

Fényesen csillogó ezüst került ifi párosunk nyakába!

Fényesen csillogó ezüst került ifi párosunk nyakába!

A fiú kenusoknál ellenálhatatlanul versenyzett a Faragó-Tóth Vince és Faragó-Tóth Ábel párosa. A szentendrei testvérpárnak a tegnapi egyes nem sikerült jól, Ábel hetedik lett, Vince pedig hiába vezetett bő 800 méterrel, túl korán tette le a lapátot a célbaérkezés előtt, beborult, aminek következtében kizárták. Ma azonban egy pillanatig nem volt…

Kolozsvári Lili duplázott, Hoffer Eszter negyedik

Kolozsvári Lili duplázott, Hoffer Eszter negyedik

ifjúsági női kajakosok 18,1 kilométeres versenyével kezdjük, amely öt körből és négy futószakaszból állt. Kolozsvári Lili pedig ismét ellenállhatatlan volt, a tegnapi rövid körös győzelme után, második versenyszámában is világbajnoki címet ünnepelhetett. A Patent Győr versenyzője mellett a szám regnáló Európa-bajnoka, Jámbor Lotti is az élmezőnnyel jött el a rajtból,…

Micsoda kezdés! Kolozsvári Lili világbajnok!

Micsoda kezdés! Kolozsvári Lili világbajnok!

Ami nem is indulhatott volna szemben, hiszen rögtön az első döntőben két magyar éremnek tapsolhatott az Aranypart közönsége. Kolozsvári Lili ifjúsági világbajnok lett a lány kajak egyesek versenyében, Reisz Janka pedig a harmadik helyen ért célba. A két magyar közül Janka rajtja sikerült jobban, a német Caroline Heuserrel lépett el…

Lapszemle: a Nemzeti Sport interjúja Kopasz Bálinttal

Lapszemle: a Nemzeti Sport interjúja Kopasz Bálinttal

Kopasz Bálint az idén be szerette volna bizonyítani magának, hogy tud annál jobbat, mint a párizsi olimpia döntőjében – sikerült, az Európa-bajnokságot leszámítva az összes versenyt megnyerte K–1 1000 méteren 2025-ben, Milánóban tette fel a pontot az i-re. – Miként tekint vissza a múlt évre?     – Eleinte csalódott voltam az olimpián megszerzett…