Hírek

Több, mint 400 km-t eveztek

Több, mint 400 km-t eveztek

Aradi Álmos és Bátor, Erdélyi Tamás, Gacsal Ákos, Kolozsvári Brúnó, Mitring Olivér és Varga Olivér három és fél hetet töltött el Sevillában, hogy a lehető legjobban felkészüljön az idei versenyszezonra. A kajakosok március 16-án tértek haza, és már edzőjük Németh Balázs is útonvan hazafelé a vontával, így arra kértük röviden…

Kopasz Bálint Törökországban

Kopasz Bálint Törökországban

A királyszám olimpiai címvédője idén csak arra koncentrál, hogy K-1 1000 méteren a lehető legtöbbet hozza ki magából – olvashatjuk akajakkenusport.hu beszámolóját. Kopasz Bálint már egy hónapja a törökországi Belekben készül, ahol főleg a kilométergyűjtésen van a hangsúly. Elmondása szerint eddig a betegségek és a sérülések is elkerülték.  „Egy kis…

Heraklész Fizikai Felmérő

Heraklész Fizikai Felmérő

Szombaton a regionális akadémiák U8-U14-es korosztálya számára rendezték meg a Heraklész Fizikai Felmérőt, ahol a legkisebbeknek hat feladatot kellett teljesíteniük, amelyek között szerepelt megállás nélküli futás különböző távokon, 30 és 15 méteres sprint, rögzített karú függés, plank és netfit. A 11-14 év közöttiekre nyolc erőpróba várt a futások mellett, húzódzkodás,…

Elsöprő siker az utánpótlás kategóriában

Elsöprő siker az utánpótlás kategóriában

Idén először három díjat adott át az év legjobbjainak az utánpótlás kategóriában a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány. Az év felfedezettje volt korábban egyesületünkből Nagy Péter, Lakatos Zsanett, Kauth Kristóf és Rumi Gergő kenusok, Farkasdi Ramóna, Hérics Dávid, Takács Tamara, Homonnai Luca, Mayer Keán és Kolozsvári Brúnó kajakosok. Idén első…

Az év edzője Győrben: Kopaszné Demeter Irén

Az év edzője Győrben: Kopaszné Demeter Irén

Ahogy tavaly, vagy tavalyelőtt, idén is Kopaszné Demeter Irén vehette át az évgyőri edzője díjat a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány gáláján, ahol a 2023-as eredmények alapján hírdettek győztest. A még ősszel, a felkészülés kezdetén készített interjúban a kitűnő edző azt is elmondja: miért nem gondolja úgy, hogy az olimpia…

Az égy győri csapata a Boros-Kolozsvári duó

Az égy győri csapata a Boros-Kolozsvári duó

Ötödször adta át az év csapata címet az egyéni sportágak csapatversenyében a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány, amelyet eddig mindig egyesületünk párosa nyert meg. Háromszor vehette át az elismerést Balla Virág és Takács Kincső, tavaly pedig Czéllai-Vörös Zsófi és Csay Renáta kapta a vándorserleget a 2022-es év eredményei alapján. 2023…

Kopasz Bálint az év sportolója Győrben

Kopasz Bálint az év sportolója Győrben

Taroltak versenyzőink az idei év sportolója gálán Győrben, ahol a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány 8 kategóriában adta át az év legjobbjainak járó serleget. A jubileumi eseményen, mint a női kategória korábbi legsikeresebb bajnoka, Csay Renáta és a férfi kategória legsikeresebb bajnoka Kammerer Zoltán ezúttal díjátadóként vett részt az eseményen,…

Aranyhajót kapott búcsúzóul a maratoni kajakozás királynője

Aranyhajót kapott búcsúzóul a maratoni kajakozás királynője

Letette a lapátot a világ legeredményesebb maratonistája, hivatalosan is visszavonult az aktív versenyzéstől a 20-szoros világbajnok Csay Renáta. A hosszútávú kajakozás királynője 1999-ben éppen szülővárosában nyerte első aranyérmét, majd több, mint húsz éven át volt meghatározó tagja a mezőnynek, előbb párosban, majd egyéniben is folyamatosan érte el sikereit. Az edzőként a…

December 20-án lesz a kajak-kenu évzáró

December 20-án lesz a kajak-kenu évzáró

A Graboplast Győri Vízisport Egyesület Kajak-Kenu Szakosztálya ezúton tisztelettel meghívja minden jelenlegi és volt sportolóját, szülőket, családtagokat a 2023-as ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉGÉRE, ahol természetesen idén is értékeljük az évet és díjazzuk eredményes sportolóinkat.

Ismét a második helyen az országos rangsorban!

Ismét a második helyen az országos rangsorban!

Gratulálunk a szakosztályunk valamennyi versenyzőjének és edzőjének, örömmel számolunk be arról, hogy megtartotta 2. helyért a bajnoki pontversenyben egyesületünk, így 18 éve már tartjuk a pozíciónkat, azaz megszerezzók az első két hely valamelyikét a népes mezőnyben. A legtöbb pontot gyűjtötték a szakági bontásban a felnőtt férfi kajakosok, a női kölyök…

Kolozsvári Brúnó az év maratonistája

Kolozsvári Brúnó az év maratonistája

A sportág idei legjobbjait és a szövetségi kapitányt, Hüttner Csabát, mint újdonsült mesteredzőt ünnepelték kedden az MKKSZ Dr. Baráth Etele Székházában. Ahogy minden évben, idén is köszöntöttek győri győztes. Idei díjazottunk Kolozsvári Brúnó, aki az év férfi maraton versenyzője lett. Brúnó a sikeres érettségi vizsgája után előbb az Európa- majd a világbajnokságon…

Megszépült a kerítésünk, szülői összefogásból

Megszépült a kerítésünk, szülői összefogásból

Nem lehetünk elég hálásak azoknak a családoknak, akiknek a gyermeke nálunk sportol. Ha szükségünk van valamire, akkor mindig számíthatunk rájuk, sőt ők maguk is nyitott szemmel járnak, és most is ők segítettek. A legifjabb kajakosok Csay Renátánál és Tokár Krisztiánnál pallérozódnak, s bár ők csatlakoztak a legutoljára az egyesülethez, a…