Négyezren rajtoltak az idei Hervis Balaton Átvezetésen is, ahol egyeülteünkből többen is részt vettem a programon. A Hajnal Jenő – Kozma Tamás páros a kenusok csapat- versenyét meg is nyerte. A fiú kajakosoknál egy ezüstérmet is szereztünk, Pápai Bence ért be másodikként a célba.
Kilenc érem a masters OB-ról
Szolnokon rendezték az idei Masters Magyar Bajnokságot, egyben Balogh Anikó emlékversenyt. Három versenyzőnk összesen kilencszer állhatott fel a dobogóra. Eredményeink:
Takács Péter
- 1. hely – K1 Férfi Masters 500 m 55-59
- 1. hely – K2 Vegyes Masters 500 m 60-64
- 2. hely – K4 Férfi Masters 200 m 50-54
- 3. hely – K4 Férfi Masters 500 m 50-54
- 3. hely – K1 Férfi Masters 200 m 55-59
Kulcsár Mihály
- 1. hely – C2 Férfi Masters 200 m 65-69
- 1. hely – C2 Férfi Masters 500 m 65-69
Dr. Hoffer Ákos
- 2. hely – C1 Férfi Masters 200 m
- 3. hely – C1 Férfi Masters 500 m
Sporttörténeti VB aranyak Auronzóból
Négy versenyzőnk kvalifikált az idei gyorsasági korosztályos világbajnokságra, ahol egy új versenyszám debütálásán is szurkolhatunk – Erdélyi Tamás ugyanis a 4×1250 m-es mix váltó tagjaként is rajthoz áll majd az 5000 méteres fő száma mellett. A többiek csapathajóban versenyeznek majd, Tamás Gergő K4, Nagy Zakariás C4 500 méteren az ifiknél, míg Rumi Gergő az U23-as C4-es csapathajóban térdel majd Olaszországban. A srácok olyan tettet hajtottak végre, ami előtte még soha nem sikerült: mindannyian aranyéremet szereztek a VB-n.
1. nap
Jól indult a szerdai nap, Tamás Gergő – Samu Péterrel, Kollek Bálinttal és Hidvégi Zalánnal egy hajóban evezve magabiztosan nyerte futamát az ifik K4 500 méteres versenyén, így automatikusan a döntőbe jutott. A srácoknak szombaton kell újra evezniük, az 5-ös pályán indulnak majd a 10.58-kor kezdődő döntőben a másik két futamgyőztes hajó, a lengyelek és a svájciak között.
2. nap
A csütörtöki versenynap is egy versenyzőnknek szurkolhatunk, Nagy Zakariás az ifik C4 500 m versenyében állrajthoz. A magyar csapat – Zazi mellett Szarka Krisztián, Mészáros Milán és Mitorpoulosz Iliász összeállításban fölényesen, a legjobb idővel nyerte az előfutamot, így ők is már készülhetnek a szombati döntőre.
3. nap
Pénteken már több döntőt is rendeztek a VB-n, ezek egyiként, ifi K4 500 méteren voltunk érintettek, ahol Tamás Gergő tagja volt a csapathajónak. Az egység nagyon magabiztos volt, és több, mint 1 másodpercnyi előnnyel nyert a csehek és a lengyelek előtt!
4. nap
Ha létezik tökéletes nap, hát ez az volt. Mindhárom számban megszerezték a versenyzőink az aranyérmet. Fantasztikus rajtot vett a Szarka Krisztián, Nagy Zakariás, Mészáros Milán, Mitropoulos Iliász alkotta magyar négyes, és féltávnál is már egy hajó volt az előnyük a spanyolokkal szemben. A srácok senki által nem zavartatva tudták le a második 250 méter is, senki nem volt a látóterükben.
Kitartott a táv elején kialakított előnye a Koczkás Dávid, Rumi Gergő, Molnár Csanád, Besenyei Ádám alkotta magyar négyesnek is. A srácok 250 méternél magabiztosan vezettek a lengyelek és a spanyolok előtt. A táv második felében a a lengyelek próbáltak tapadni, de az utolsó 50-100 méteren a mieink még meg tudtak újulni és begyűjtötték az aranyérmet.
Utolsóként a küldöttségünkbőll Erdélyi Tamás lépett színre, aki Nemes Rékával egy csapatban indulta mix váltók K-1 5000 méteres versenyén. A rajtot követően hamar kialakult az élboly, Erdélyi Tamás erősen kezdett, azonban a futószakasz előtt nem sokkal megelőzte dán vetélytársa, így második helyen váltottak a mieink. Nemes Réka hamar ledolgozta a hátrányt és már a kör első felében visszaszerezte a vezető pozíciót. Az első körhöz hasonlóan, a dán fiú ismét meg tudta előzni Tamást, így Réka újra második helyen vehette át a stafétát az utolsó 1250 méter előtt. Ő azonban előbb kivárt, majd egy indítást követően az élre tört, ahonnan már nem is engedte ki a kezéből a csapat győzelmét.
A klub történetében nem először fordul elő, hogy legalább 4 aranyérmet szállít az ifjúsági és U23-as világbajnokságról, ugyanakkor olyan még nem volt, hogy az összes versenyző felállhatott a dobogó legmagasabb fokára ugyanazon az eseményen!
- 2016-ban Minszkben rendezték az U23-as és ifjúsági világbajnokságot. Akkor is négy versenyzőnk szerzett aranyérmet, Homonnai Luca mindjárt hármat, mellette Takács Kincső, Balla Virág és Lakatos Zsanett diadalmaskodott.
- Előtte 2015-ben Montemorból Takács Kincső és Homonnai Luca két-két aranyérme mellett, Horváth Bence, Szomolányi Máté és Mayer Keán állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
- 2011-ben Brandenburgban a még ifi korú Hérics Dávid, Takács Tamara, Takács Kincső és Farkasdi Ramóna sikerének örülhettünk.
5. nap
Vasárnap Erdélyi Tamás K1 5000 méteren állt rajthoz. Az U23-as mezőnyben harmincan végtag neki a távnak, kajakosunk a nyolcadik helyen zárt. A VB-t így négy aranyéremmel fejezte be egyesületünk. Gratulálunk!!!
A VB-ről Szalmás Péter készített fotókat az MKKSZ számára, a győriek képeit ITT lehet megnézni
Az Audi Hungária munkatársai újították fel az indító stéget
Egy nap, öt helyszín, több ezer segítő kéz: első alkalommal rendezték meg az AUDI AG nemzetközi önkéntes napját, az “Audi Social Day”-t, melynek keretein belül a négykarikás márka munkatársai világszerte, a vállalat valamennyi gyártótelephelyén egy teljes napra önkéntes munkájukkal segítették a régiójukban élőket. A győri Audi Hungaria munkatársai a városban és környékén öt projekten dolgoztak, ezek egyike egyesületünknél volt. Az ő kezük és munkájuk segítségével újult meg az indító stég is, melynek csúszásmentes padlózatot biztosítottak, támogatva a jövő sportolóinak felkészülését.
Nagyon-nagyon köszönjük!

Remek eredmények a Vidékbajnokságról
Csütörtökön az 500 méteres előfutamokkal és döntőkkel indult, pénteken pedig az 1000 méteres számokkal folytatódott az idei Vidékbajnokság, majd szombaton a 2000 méteren mérték össze tudásukat a versenyzők és zárónap délutánján rendezték a váltóversenyeket is Fadd-Domboriban. Csapatunk rengeteg érmet szerzett, az éremtábla élén 32 arany, 27 ezüst és 18 bronzéremmel zártunk, de sok 4-6. helyezésnek is örülhettünk. Valamennyi versenyzőnknek gratulálunk!
Vidékbajnokok
- Tatai Bíborka (K1 Női U23 500m)
- Gombás Alíz (K1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Tatai Bíborka Anna – Hatoss Dorka (K2 Női U23 500m)
- Gombás Alíz – Vén Patrícia (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 500m)
- Taáp Tamás – Pápai Bence ( K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Moór Mirtill – Nyíri Bernadett (K2 Női Serdülő U15. 500m)
- Ballagi Bendegúz – Böjte Benc (K2 Férfi Serdülő U16. 500m)
- Péter Zsolt Zsombor – Péter Bendegúz (C2 Férfi Serdülő U15-U16 500 m)
- Taáp Tamás – Ferencz Bence – Richter Regő – Pápai Bence (K4 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m)
- Wéber Barna – Lukászy Domonkos – Ballagi Bendegúz – Böjte Bence (K4 Férfi Serdülő U15-U16. 500m)
- Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Serdülő U15 1000m)
- Gombás Alíz (K1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m)
- Tatai Bíborka (K1 Női U23 1000m)
- Szabados Szonja (C1 Női Felnőtt 1000 m)
- Moór Mirtill – Nyíri Bernadett (K2 Női Serdülő U15. 1000m)
- Gombás Alíz – Vén Patrícia (K2 Női Ifjúsági U17-U18. 1000m)
- Taáp Tamás – Pápai Bence (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m)
- Tasi Sára – Zatykó Panka (K2 Női Kölyök U13-U14 1000 m)
- Deli Nóra (K1 Női Serdülő U16 2000 m)
- Jankó Máté (MK1 Férfi Kölyök U13 2000 m)
- Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Serdülő U15 2000 m)
- Kungli-Zsegora Levente (C1 Férfi Serdülő U15-U16. 2000m (Zebra szerint))
- Tóth-Borov Bence (MK1 Férfi Gyermek U12 2000 m)
- Hollós Emma – Petrik Abigél (K2 Női Serdülő U16 2000 m)
- Mayer Hunor – Pálinkás Ármin (K2 Férfi Serdülő U15 2000 m)
- Moór Mirtill – Nyíri Bernadett (K2 Női Serdülő U15 2000 m)
- Kocziha Benedek Máté – Ódor Rajmond (MK2 Férfi Gyermek U11 2000m)
- Szarka Roland- Gaál Olivér – Deák Olivér – Kovács Alex (MK1 Férfi Gyermek U10-U11 4x200m)
- Nyul Koppány – Kiss Barnabás – Tamasics Noel Gábor – Neszmélyi Gergely (MK1 Férfi Gyermek U12 4×200 m váltó)
- Szabó Zsombor – Fekete Alex – Jankó Máté (MK1 Férfi Kölyök U13. 3X200m váltó)
- Póczik Dániel – Salga Zétény István – Cser Kolos Tamás (K1 Férfi Kölyök U13. 3X200m váltó)
- Csapó Tamás – Bán Regő – Vaszari Mátyás (K1 Férfi Kölyök U14. 3X200m váltó)
Ezüstérmesek
- Deli Nóra (K1 Női Serdülő U16. 500m)
- Pálinkás Ármin (K1 Férfi Serdülő U15. 500m)
- Moór Mirtill (K1 Női Serdülő U15. 500m)
- Szabados Szonja (C1 Női felnőtt 500 m)
- Szabados Szonja (C1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Hatoss Dorka (K1 Női U23 500m)
- Deli Nóra – Kolozsvári Lili (K2 Női Serdülő U16. 500m)
- Nagy Kincső – Hoffer Eszter (C2 Női Serdülő U15-U16. 500m)
- Pálinkás Ármin (K1 Férfi Serdülő U15. 1000m)
- Kolozsvári Lili (K1 Női Serdülő U15 1000 m)
- Hatoss Dorka (K1 Női U23 1000m)
- Szabados Szonja (C1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m)
- Lukászy Domonkos – Wéber Barna (K2 Férfi Serdülő U16. 1000m)
- Hollós Emma – Petrik Abigél (K2 Női Serdülő U16. 1000m)
- Mátrai Flóra – Gaál Emese – Hudi-Kadler Panni – Szeglet Bíborka (K4 Női Kölyök U13-U14 1000 m)
- Babics Tamás – Lukács Levente – Cser Zalán Imre – Szűcs Gellért (C4 Vegyes Serdülő U15-U16 1000 m)
- Sklánicz Judit (C1 Női Kölyök U14 2000 m)
- Szarka Roland (MK1 Férfi Gyermek U10 2000 m)
- Szávai Botond Mór (K1 Férfi Serdülő U15-U16. 2000m (Zebra szerint) )
- Wéber Barna – Lukászy Domonkos (K2 Férfi Serdülő U16 2000 m)
- Péter Bendegúz – Hancz Illés (C2 Férfi Serdülő U15-U16 2000 m)
- Élő Nóra – Pádár Szonja (MK2 Női Kölyök U13 2000 m)
- Hoffer Áron – Sátor Kolos Lénárd (PC2 Férfi Gyermek U10-U12 2000 m)
- Neszmélyi Gergely – Kiss Barnabás – Nyul Koppány – Tamasics Noel Gábor (MK4 Férfi Gyermek U12 2000m)
- Tóth Kristóf – Jászay Zsombor – Hompoth-Ramm Hunor – Huszár Bence (MK1 Férfi Gyermek U12 4×200 m váltó)
- Csiszár Márk – Potyondi Zétény – Takács Hunor (K1 Férfi Kölyök U14. 3X200m váltó)
- Élő Nóra – Csécsényi Hanga – Pádár Szonja (MK1 Női Kölyök U13. 3X200m váltó)
Bronzérmesek
- Hollós Emma (K1 Női Serdülő U16. 500m)
- Kolozsvári Lili (K1 Női Serdülő U15. 500m)
- Pápai Bence (K1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m)
- Böjte Bence (K1 Férfi Serdülő U16. 500m)
- Varga Flóra (C1 Női felnőtt 500 m)
- Varga Flóra (C1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Hollós Emma – Petrik Abigél (K2 Női Serdülő U16. 500m)
- Pálinkás Ármin – Mayer Hunor (K2 Férfi Serdülő U15. 500m)
- Gyurós Arnold – Gombás Vendel (C2 Férfi Serdülő U15-U16 1000m)
- Varga Flóra (C1 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m)
- Varga Flóra (C1 Női Felnőtt 1000 m)
- Hoffer Eszter (C1 Női Serdülő U15-U16 2000 m)
- Herk Bence Ádám (C1 Férfi Kölyök U13 2000 m)
- Bíró Ábel Levente (K1 Férfi Serdülő U15-U16. 2000m (Zebra szerint) )
- Halmos Máté Benedek – Kovács Regő Zétény (MK2 Férfi Gyermek U10 2000 m)
- Tóth Kristóf – Hompoth-Ramm Hunor (MK2 Férfi Gyermek U12 2000 m)
- Szentes Levente – Makrányi Benedikt – Tóth Andor Lél – Szeglet Donát (MK4 Férfi Gyermek U11 2000 m)
- Baraksó Zsombor – Sátor Kolos Lénárd – Hoffer Áron – Komáromi Botond (MC1 Vegyes Gyermek U10-U12 4×200 váltó)
4. helyezett
- Petrik Abigél (K1 Női Serdülő U16. 500m)
- Nyíri Bernadett (K1 Női Serdülő U15. 500m)
- Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Serdülő U15 500m)
- Mayer Hunor (K1 Férfi Serdülő U15. 1000m)
- Péter Bendegúz (C1 Férfi Serdülő U16 1000m)
- Hancz Illés – Pápai Boldizsár (C2 Férfi Serdülő U15-U16 1000m)
- Ballagi Bendegúz (K1 Férfi Serdülő U16 2000 m)
- Kolozsvári Lili (K1 Női Serdülő U15 2000 m)
- Zatykó Panka (K1 Női Kölyök U14 2000 m)
- Szeglet Bíborka (MK1 Női Kölyök U13 2000 m)
- Gerencsér Nándor (C1 Férfi Kölyök U14 2000 m)
- Gombás Vendel – Gyurós Arnold (C2 Férfi Serdülő U15-U16 2000 m)
- Hindrich Nóra – Bognár Liliána (MK2 Női Kölyök U13 2000 m)
- Huszár Bence – Jászay Zsombor (MK2 Férfi Gyermek U12 2000 m)
- Vékás Áron – Káldi Donát (MK2 Férfi Gyermek U11 2000m)
5. helyezett
- Hoffer Eszter (C1 Női Serdülő U15-U16 500 m)
- Egyed Botond (K1 Férfi Serdülő U15. 500m)
- Ferencz Bence – Richter Regő (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m)
- Gombás Vendel (C1 Férfi Serdülő U15 1000m)
- Zatykó Panka (K1 Női Kölyök U14. 1000m)
- Tarcsi Sára (C1 Női Kölyök U13 2000 m)
- Fekete Alex (MK1 Férfi Kölyök U13 2000 m)
- Németh Ádám (K1 Férfi Kölyök U13. 2000m)
- Környei Bendegúz (C1 Férfi Kölyök U14 2000 m)
- Nagy Kincső ((C1 Női Serdülő U15-U16 2000 m))
- Baraksó Zsombor (MC1 Férfi Gyermek U11 2000 m)
- Pápai Boldizsár – Hegyi Zsombor (C2 Férfi Serdülő U15-U16 2000 m)
- Bán Regő – Csapó Tamás (K2 Férfi Kölyök U14. 2000m)
- Varga Csenge Ilona – Petrik Adelin (MK2 Női Kölyök U13 2000 m)
- Kovács Alex – Jankó Márton (MK2 Férfi Gyermek U11 2000m)
6. helyezett
- Nagy Kincső (C1 Női Serdülő U15-U16 500 m)
- Sklánicz Judit (C1 Női Kölyök U14 500 m)
- Pápai Boldizsár (C1 Férfi Serdülő U15 500m)
- Gombás Vendel – Gyurós Arnold (C2 Férfi Serdülő U15-U16 500 m)
- Gyurós Arnold (C1 Férfi Serdülő U15 1000m)
- Hancz Illés (C1 Férfi Serdülő U16 1000m)
- Gerencsér Nándor (C1 Férfi Kölyök U14 1000 m)
- Németh Ádám – Vaszari Mátyás (K2 Férfi Kölyök U13-U14 1000 m)
- Gerencsér Nándor – Környei Bendegúz (C2 Férfi Kölyök U13-U14 1000 m)
- Vaszari Mátyás (K1 Férfi Kölyök U14 2000 m)
- Tasi Sára (K1 Női Kölyök U14 2000 m)
- Cser Zalán Imre – Szűcs Gellért (C2 Férfi Serdülő U15-U16 2000 m)
A júliusi világversenyekre 12 versenyzőnk utazik
Elfogadta az MKKSz elnöksége a szövetségi kapitányok, vezetőedzők előterjesztéseit, így a Gyorsasági és Maraton VB-t leszámítva, minden más fontos nemzetközi versenyre már tudni lehet, hogy kik utaznak majd. Néhány nyitott kérdés maradt, az egyik bennünket is érint, hiszen Nagy Zakariás C1 200 méteren még válogatózni fog a szegedi Szarkával az ifi EB indulásért. A szétlövésre azért kerül sor, mert ezen a távon nem volt válogató, így a többi versenyszám eredményei alapján jelölték ki a két esélyest, akik egy héttel a verseny előtt térdelnek majd hajóba.
A maraton csapatban Varga Olivér is bemutatkozik a felnőttek között – számukra majd az EB után, augusztusban lesz a válogató a világbajnokságra. Az augusztusi duisburgi gyorsassági világbajnokságra várhatóan egyeüsletünktől Kopasz Bálint és Takács Kincső utazik, júliusban erről is döntés születik majd.
ICF Ifjúsági és U23-as Világbajnokság, Auronzo, Olaszország, július 6-9.
- Erdélyi Tamás (U23, K1 5000 m)
- Nagy Zakariás (ifi, C4 500 m)
- Rumi Gergő (U23, C4 500 m)
- Tamás Gergő (ifi, K4 500 m)
ECA Maraton Európa-bajnokság, Slavonski Brod, Horvátország, július 13-16.
- Boros Adrián (K2 30 km)
- Czéllai-Vörös Zsófia (K1 3.6 km, K1 26.2 km)
- Ivancsó Tamás (ifi K2 22 km)
- Kolozsvári Brúnó (K2 30 km)
- Nyíri Donát (ifi K2 22 km)
- Szmandray Benedek (U23 C1 22 km)
- Varga Olivér (K1 30 km)
ECA U23 és Ifjúsági Európa-bajnokság, Montemor-o-Velho, Portugália, július 27-30.
- Erdélyi Tamás (U23, K2 1000 m)
- Gombás Alíz (ifi, K2 500 m)
- Tamás Gergő (ifi, K4 500 m)
- és Nagy Zakariás (ifi, C1 200 m) – sikeres szétlövés esetén
A Magyar Kupa futamain indultak versenyzőink
Két napon át Fadd-Domboriban kajakoztak és kenuztak a serdülő, a könyök és a gyermek kategóriákban szereplő kajakosok és kenusok, hogy a Magyar Kupában összemérjék az erejüket. Íme a TOP 6 helyzéseink:
Kupagyőztes
- Jankó Máté (MK1 Férfi Kölyök U13 2000 )
Ezüstérmes
- Moór Mirtill – Nyíri Bernadett – Petrik Abigél – Hollós Emma (K4 Női Serdülő U15-U16. 500m)
- Böjte Bence – Ballagi Bendegúz – Lukászy Domonkos – Wéber Barna (K4 Férfi Serdülő U15-U16. 500m)
Bronzérmes
- Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Serdülő U15 1000m)
4. helyezett
- Hoffer Eszter (C1 Női Serdülő U15 500 m)
5. helyezett
- Nagy Kincső – Hoffer Eszter (C2 Női Serdülő U15-U16. 500m)
- Sátor Kolos Lénárd (MC1 Férfi Gyermek U12 2000 m)
- Tóth-Borov Bence (MK1 Férfi Gyermek U12 2000 m)
- Péter Zsolt Zsombor – Gyurós Arnold – Péter Bendegúz – Hancz Illés (C4 Vegyes Serdülő U15-U16 500 m)
- Németh Ádám (K1 Férfi Kölyök U13. 2000m)
- Szarka Roland (MK4 Férfi Gyermek U11 2000 m)
- Szeglet Bíborka (MK1 Női Kölyök U13 2000 m)
- Komáromi Botond – Sátor Kolos Lénárd – Hoffer Áron – Bozsik Benedek (PC4 Vegyes Gyermek U12 2000 m)
6. helyezett
- Bán Regő – Csapó Tamás – Fekete Alex – Vaszari Mátyás (K4 Férfi Kölyök U13-U14 500 m)
- Lukászy Domonkos – Wéber Barna (K2 Férfi Serdülő U15-U16 500 m)
- Kolozsvári Lili – Deli Nóra (K4 Női Serdülő U15-U16. 500m)
- Deák Olivér – Gaál Olivér (MK2 Férfi Gyermek U10-U11 2000 m)
- Hudi-Kadler Panni – Tasi Sára – Zatykó Panka (K4 Női Kölyök U13-U14 500 m)
- Moór Mirtill – Nyíri Bernadett (K2 Női Serdülő U15-U16. 500m)
- Moór Mirtill (K1 Női Serdülő U15. 500m)
Nem sikerült a szétlövés
Két számban, C2 500 és 1000 méteren is 1-1-re álltak a felek az U23-as válogatón, így Rumi Gergőnek társával, a szegedi Molnár Csanáddal mindkét távon Szolnokon is vízre kellett. Délelőtt a rövidebb távon hatalmas csatában a Kollár Kristóf, Hodován Dávid páros nyerte az ütközetet, délutánra pedig a hosszabb távra már nem maradt elég frissesség, így itt a Horváth Márton, Fodor Nicholas duó diadalmaskodott.
A válogatási alapelvek szerint egy egységnek két válogatót kell nyernie ahhoz, hogy kivívja az indulási jogot az auronzói világbajnokságon és a montemori Európa-bajnokságon. Rumi Gergőnek ettől függetlenül még nem kell lemondania az indulásról, hiszen a négyesben és a vegyes párosban is lesz majd magyar induló, erről azonban még nincs döntés.
Takács Kincső is ott lesz a VB-n!
Harmadik nekifutásra sikerült kiharcolni a VB indulást Takács Kincsőnek, aki az újpesti Horányi Dórával C2 200 méteren diadalmaskodott a szegedi válogatón. Kincső egyesben is jó formában volt, de hiába ment jobb időt folyamatosan Balla Virágnál, a két finálét az FTC-ben kenuzó 500-as csapattárs nyerte meg, így a legr9övidebb táv páros versenye maradt Kincsőnek, hogy bekerüljön a csapatba. Nos ez sikerült, így Duisburgban neki is szurkolhatunk.
Tamás Gergő kijutott az ifi VB-re!
Megkezdődött Szegeden a II. Felnőtt, U23, Ifjúsági és Para kajak-kenu Válogató és Para kajak-kenu Magyar Bajnokság, ahol rögtön az első döntő győri sikert hozott. Makrai Csaba szövetségi kapriány másfél hónappal ezelőtt jelölte ki azt a négyest, amelyik szerinte a legerősebb lehet, ebben kapott helyet Tamás Gergő is. Nos a csapat másodszor is fölényesen nyerte a K4 500 m válogatót, így eldőlt, hogy ők utazhatnak az olaszországi VB-re.
Ami a délelőtti program további részét illeti, női kenuban C1 500 méteren Takács Kincső kényelmes evezéssel jutott be a délutáni döntőbe, az ifiknél C1 1000 méteren Szabados Szonja az ötödik, varga Flóra a hatodik helyen zárt. U17-18 C1 500 méteren mindkét versenyzőnk lemaradt a délutáni fináléról.
Férfi kenuban C1 200 méteren Rumi Gergő és Nagy Zakariás is 41 másodpercen belüli idővel döntős, futamukból a harmadik illetve a második helyen jutottak tovább. Ifi C1 1000 méteren Pálla Bálint a középfutamban, Kurczina Máté az előfutamban búcsúzott.
Női kajakosaink heten is indultak, a felnőttek között Takács Tamarának ezúttal sem volt szerencséje, hiszen a második futamból kényelmesen a fináléba jutott volna, de az elsőben az időeredménye csak a negyedik helyhez volt elegendő, így éppen lecsúszott a K1 500 m döntőjéről. Az ifi lányok C1 200 méteren álltak rajthoz, ahol Gombás Alíz bejutott a döntője, a még serdülő korú Deli Nóra pedig épp, hogy lemaradt. Jól teljesített a csoport többi tagja is, Nyíri Bernadett, Moór Mirtill, Petrik Abigél és Hollós Emma egyaránt 46-47 mp-es időeredménnyel ért célba. Ők négyen egyébként a legfiatalabb négyesként K4 500 méteren is elindultak, ahol a döntőt a negyedik helyen fejezték be.
Három döntősünk is lesz a kajak párosok versenyében. A felnőttek számára a K2 500 métern Európa Játékok és VB válogató is. A délelőtti futamok alapján ugyan nem nekünk áll a zászló, de reméljük délután sikerült meglepni a mezőnyt Kopasz Bálintnak vagy Erdőssy Csabának. Előbbi a tatai Hidvégi Hunorral, utóbbi a KSI-s Béke Kornéllal egy hajóban ülve versenyzett, mindkét egység a harmadik helyen jutott tovább szinte századra azonos eredménnyel. A döntőben így az 1-es és a 8-as pályát kapták meg. Ugyancsak bejutott a fináléba Ivancsó Tamás és Nyíri Donát az ifik K2 1000 méteres versenyszámában. Taáp Tamás és Pápai Bence, valamint a Ferencz Bence – Richter Regő páros is jól teljesített, de ők az erős mezőnyben lemaradtak a fináléról.
A délutáni programban a maraton EB-re már korábban kvalifikáló Ivancsó-Nyíri páros szállt vízre az első döntőben, ahol fél táv után eldőlt, hogy a negyedik – nyolcadik hely valamelyikére van jó esélyük. Az ifik K2 1000 méteres versenyében végül a 7. helyen értek célba. Jól teljesített Gombás Alíz is az ifi lányok K1 200 méterén, a döntőben szoros futamban a hatodik helyen zárt.
Három felnőtt döntőre is sor került, itt elsőként C1 200 méteren Rumi Gergő bronzérmének örülhettünk, Nagy Zakariás pedig ötödikként ért célba, így mindketten jól melegítettek fő versenyszámuk előtt. Takács Kincső C1 500 méteren ezúttal nem tudta az első hely sorsát befolyásolni, ötödikként ért végül a célba.
Kopasz Bálint és a tatai Hidvégi Hunor vszont kimondottan jó pályát ment, nagyon közel is voltak a győzteshez, de végül a harmadik helyen zártak K2 500 méteren, így Bálint számára az Európa Játékok kimarad, a világbajnokságra viszont továbbra is készül, így az a jó forma, amit a Világkupán láttunk tőle augusztusban kamatozhat. Erdőssy Csaba a KSI-s Béke Kornéllal éppen mögöttük, a negyedik helyen zárt.
A maraton OB korosztályos eredményei
Két szám – két dobogó. Ivancsó Tamás és Nyíri Donát első éves ifistaként állt rajthoz a maraton OB ifi K2 22 km-es versenyében, ahol remek versenyzéssel a második helyen értek célba. Miután az EB-re két egység mehet, így ezzel az eredménnyel ők kivívták az indulás jogát. A két versenyző másnap is lapátot ragadott és mindketten futamukban a harmadik helyen zártak. Mindez úgy történhetett, hogy Tamás a klasszikus maraton egyéni számában indult, ami ugyancsak EB válogató volt, míg Donát a síkvizi maratonon, ami azt jelenti, hogy nem volt futószakasz számukra. Ezt a versenyt egyébként az 500 méteren is nagyszerűen teljesítő Tamás Gergő nyerte meg.
Gratulálunk valamennyi versenyzőnek és köszönjük a felkészítést az edzőiknek. A TOP6-os eredményeket össze is gyűjtöttük:
Magyar bajnok:
- Kolozsvári Lili (K1 Női Serdülő U15 15 km)
- Péter Zsolt Zsombor (C1 Férfi Serdülő U15 15 km)
- Tamás Gergő (K1 Férfi Ifjúsági U17-U18 21 km (síkvíz))
- Jankó Máté (MK1 Férfi Kölyök U13 10 km)
- Deák Olivér – Gaál Olivér – Vékás Áron – Ódor Rajmond (MK4 Férfi Gyermek U11 5 km)
- Sátor Kolos Lénárd – Hoffer Áron – Komáromi Botond – Baraksó Zsombor (TC4 Vegyes Gyermek U10-U12 5 km)
- Szarka Roland (MK1 Férfi Gyermek U10 5 km)
- Darvalics Ders Ádám – Halmos Máté Benedek – Kovács Regő Zétény – Szentes Levente (MK4 Férfi Gyermek U10 5 km)
Ezüstérmes:
- Pálla Bálint (C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 18 km (síkvíz))
- Ivancsó Tamás – Nyíri Donát (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 22 km)
- Hollós Emma – Petrik Abigél (K2 Női Serdülő U16 15 km)
- Hoffer Eszter – Nagy Kincső (C2 Női Serdülő U15-U16 10 km)
Bronzérmes:
- Szabados Szonja (C1 Női Ifjúsági U17-U18 10 km (síkvíz))
- Ivancsó Tamás (K1 Férfi Ifjúsági U17-U18 22 km)
- Nyíri Donát (K1 Férfi Ifjúsági U17-U18 21 km (síkvíz))
- Hoffer Eszter (C1 Női Serdülő U15-U16 10 km)
- Moór Mirtill – Nyíri Bernadett (K2 Női Serdülő U15 15 km)
- Tatai Benedek – Horváth Sándor Ákos – Káldi Donát – Kovács Alex (MK4 Férfi Gyermek U11 5 km)
4. helyezett:
- Varga Flóra (C1 Női Ifjúsági U17-U18 10 km (síkvíz))
- Mayer Hunor (K1 Férfi Serdülő U15 15 km)
- Hancz Illés – Péter Bendegúz (C2 Férfi Serdülő U16 15 km)
- Mayer Hunor – Pálinkás Ármi (K2 Férfi Serdülő U15 15 km)
- Hudi-Kadler Panni (K1 Női Kölyök U14 10 km)
- Zatykó Panka (K1 Női Kölyök U14 10 km)
- Huszár Lia – Szarvas Mária Filoména – Kun Réka – Hompoth-Ramm Hanna (K4 Női Gyermek U10-U11 5 km)
5. helyezett:
- Kurczina Máté (C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 18 km (síkvíz))
- Moór Mirtill (K1 Női Serdülő U15 15 km)
- Gyurós Arnold ( C1 Férfi Serdülő U15 15 km)
- Gerencsér Nándor (C1 Férfi Kölyök U14 10 km)
- Élő Nóra – Mátrai Flóra (MK2 Női Kölyök U13 10 km)
- Tóth-Borov Bence (MK1 Férfi Gyermek U12 5 km)
6. helyezett:
- Ferencz Bence – Richter Regő (K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 22 km)
- Salga Zétény – Peitl Bence Jenő (K2 Férfi Kölyök U13 10 km)
- Fekete Alex (MK1 Férfi Kölyök U13 10 km)
- Szabó Zóra – Gotthárd Kincső Róza (MK2 Női Gyermek U12 5 km)
- Vajda Virág (PC2 Női Gyermek U10-U12 5 km)
Kolozsvári Brúnó az első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte
Pénteken kezdődött és vasárnap estig tart a Kadler Gusztáv maraton magyar bajnokság, ami egyben az Európa-bajnokságra is válogat. Az eredmények alapján kijutott Czéllai-Vörös Zsófia, Boros Adrián és Kolozsvári Brúnó a felnőtt, míg Ivancsó Tamás és Nyíri Donát az ifik mezőnyében. Utóbbiak sikerével egy másik cikkben foglalkozunk majd, elsőként jöjjön a felnőtt versenyek összefoglalója, benne videösszeállításokkal és riportokkal.
Izgalmas versenyekben nem volt hiány, K1 30 km-en mindjárt 3 győri versenyzőnek is szurkolhattunk. Itt a három győrinek is szurkolhattunk, a rutinos Boros Adrián mellett az idén érettségiző Kolozsvári Brúnó és Varga Olivér első éves U23-asként szállt harcba immár a felnőttek között. A srácok végül a harmadik helyért csatáztak, ezt Brúnó szerezte meg, de Adrián negyedik helyével még nem kell, hogy lemondjon az EB szereplésről, hiszen akik előtte végeztek mind korosztályos vesrenyzők.
A nők mezőnyében az elmúlt öt bajnoki címet Czéllai-Vörös Zsófia szerezte meg, idén azonban a paksi Kiszli Vanda dominálta a mezőnyt. A két világklasszis csatájába még Csépe Panna is beleszólt, aki az utolsó körön az örökös bajnokot ha nem is, de a mi világbajnokunkat nagy csatára tudta kényszeríteni. Zsófinak technikai gondja is volt, a hajópumpa megint nem működött, idén már nem először. A mezőnyben ott volt a tíz éve ifi világbajnoki címet nyerő Takács Tamara is, aki idén tért vissza immár anyukaként a versenypályára. Elsősorban K1 500 méterre készül, de a maraton sem áll távol tőle, így nem meglepő, hogy végül negyedikként ért célba a versenyen.
Az első nap két kenus versenyében egy győrinek szurkolhattunk, Szmandray Benedek ötödik helye nagyszerű eredmény. Itt szintén egy örökös bajnok, Kövér Márton nyert a férfiaknál, a hölgyekél pedig a kajakosokhoz hasonlóan új győztest avattak a váci Hegedűs Karolina személyében.
Szombaton a párosok versenyével folytatódott a kűzdelem. Tíz év alatt nyolc bajnoki cím – ez Boros Adrián mérlege. 2014-ben, 15-ben, 17-ben és 18-ban Solti Lászlóval, 2016-ban Mészáros Mártonnal, 2019-ben Máthé Krisztiánnal, tavaly pedig Őry Zsomborral nyert. Idén Kolozsvári Brúnó tolta alá a hajót, a vezérevezős pedig most is tudta, merre kell mennie, hogy meglegyen számukra a magyar bajnoki cím.
Első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte Kolozsvári Brúnó, így a Kolozsvári-Csay család az első, ahol anya, apa és a gyermek is felnőtt OB-t nyert az egyesület színeiben. (Érdekesség, hogy a másik gyermek, Lili is nyert, a lányok K1 15 km-es versenyében, az U15-ös korosztályban) A férfi páros befutóját meg is tudjuk mutatni, de vieoösszeállításunkban megszólal az ifjú bajnok is:
Címvédőként indult a női párosban Csay Renáta és Czéllai-Vörös Zsófia, ötödször nyerhettek volna zsinórban, de nem volt tökéletes a verseny. Az ötödik futás után az egyik lekörözött hajó miatt nekik is, és Csépe Pannáéknak is le kellett fékezni a hajót, ezt kihasználva Kiszli Vandáék és Sinkó Pannáék még nagyobb sebességre váltottak, és innen a másik két hajó már nem tudott feljönni. Összeállításunkban a címvédő és az új bajnok páros tagjai szólalnak meg:
Hét számban avattak tehát bajnokot Győrben, az EB-n viszont 15 versenyszám vár a versenyzőkre. A 7 klasszikus szám mellett ugyanis 4 döntőt is rendeznek a rövid körös versenyben, ahová majd a végleges csapatból jelöli ki majd az indulókat a szövetségi kapitány, míg az U23-as vesrenyzők számára külön versenyt rendeznek, ahol a mostani bajnokságnál némileg rövidebb távon állnak rajthoz a korosztály tagjai. Ez a négy futam is a rövid köröshöz hasonlóan egyéni verseny lesz, a 12 egyéni futam után jön majd Horvátországban is a 3 páros (női kenuban továbbra sincs páros maraton távon.) Kadler Viktor szövetségi kapitány is értékelte a versenyt
A KADLER GUSZTÁV MAGYAR BAJNOKSÁG FELŐTT EREDMÉNYEI
FÉRFIAK
K1 30 km
1. Sellyei Csanád (Váci Kajak-Kenu SE) 1:53:52 p
2. Péli Zalán (Hármaspálya SE) 1:53:53
3. Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győr) 1:56:07
C1 26 km
1. Kövér Márton (Budapesti Honvéd SE) 1:49:38
2. Horváth Márton (UTE) 1:51:47
3. Laczó Dániel (SZVTSZ Vízisport Szakosztály) 1:55:19
K2 30 km
1. Boros Adrián, Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győr) 1:48:24
2. Márialigeti Áron, Péli Zalán (Budapesti Honvéd SE, Hármaspálya SE)1:48:25
3. Orbán Dániel Bendegúz, Szabó Levente (KSI SE) 1:49:43
C2 26 km
1. Simon Sebestyén, Uhrin Dávid (Lágymányosi Spari Vízisport, Merkapt-Mekler László SE) 1:42:31
2. Zsidai Máté, Gilányi Zsolt (KSI SE) 1:47:42
3. Horváth-Milvich Benedek, Kemény Marcell Márk (BKV Előre SC) 1:57:30
NŐK
K1 26 km
1. Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) 1:46:06
2. Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győr) 1:46:12
3. Csépe Panna (UTE) 1:46:14
C1 14,5 km
1. Hegedűs Karolina Dóra (Váci Karakán) 1:12:36
2. Molnár Csenge (MVM Szegedi VSE) 1:12:48
3. Viktor Luca (Kovács Katalin Akadémia) 1:13:05
K2 26 km
1. Kiszli Vanda, Csikós Zsóka (Atomerőmű SE, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 1:40:53
2. Csengeri Evelin, Sinkó Panna Krisztina (City-Gas Tiszafüred SE, Lágymányosi Spari Vízisport) 1:40:59
3. Rugási Csilla, Csépe Panna (KSI SE, UTE) 1:41:17
A horvátországi Európa-bajnokságot július 13-16-ig Slavonski Brodban rendezik.
A magyar bajnokság korosztályos eredményeivel egy másik cikkben foglalkozunk majd.