Majdnem 400-an, köztük harminc külföldi versenyző is indult a Csay Renáta Regionális Akadémiával közösen megszervezett Regionális Évadnyitó Bajnokságon. A kellemes időjárási körülmények között minden egyesület minimum egy éremmel távozott Győrből.
„Az idei évben nemzetközi versennyé tudtuk tenni a regionális bajnokságot.A Graboplast Győri Vízisport Egyesület a somorjai és komáromi kajak klubokkal együtt elnyert egy Interreg pályázatot, így az U11-es és az U12-es korosztályban szlovák versenyzők is rajthoz álltak. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor majd folytatni fogjuk az évadzárón is, ott akár már nagyobb létszámmal. Azért volt relatíve kevés a Szlovákiából érkezők száma, mert nekik most van a nemzeti bajnokság, úgyhogy a nagyobbak azon a programon vettek részt. Szerencsére az időjárás megint kegyes volt hozzánk. Gyönyörű időben egy nagyon jó hangulatú versenyt sikerült összehoznunk. Én elégedett vagyok, jól sikerült minden.” – fogalmazott Kadler Zsuzsanna, a Csay Renáta Regionális Akadémia menedzsere.
A nagyszerű hangulatkoz a kajakos szülők is hozzájárultak, akik nagyon finom ebédet főztek nekünk. És természetesen köszönjük az Európai Unió Interreg Magyarország – Szlovákia Program Kisprojekt Alap támogatását!
A K1 500 méteren aratott győzelem után K2 500 méteren is nyert Gombás Alíz, aki újra azzal a tiszaújvárosi Pető Hannával kajakozott, akivel tavaly már Európa-bajnoki címet is szereztek. Alízék remek formában vannak, így bizakodva várhatják ezt az esztendőt.
A versenyszámban ráadásul két győri lány is ott állt a dobogón, hiszen az Alízéknál 2 évvel fiatalabb Moór Mirtill az MTK-s Hofer Biankával a harmadik helyen zárt, míg Deli Nóra és Petrik Abigél az ötödik helyet szerezte meg.
A válogató és tájékoztató zárónapján az U23-as mezőnyben K1 500 méteren is jó teljesítményt nyújtott és ezüstérmet szerzett Tamás Gergő, aki elégedetten állt a kameránk elé a futam után.
Megkezdődtek Győrben a szlalom foglalkozások. A gyerekek Seprenyi Sára irányítása mellett vehettek részt az edzésen. Az MKKSZ törekvése, hogy ez az szakág is erősödjön, így egyes klubok – így mi is kaptunk hajókat, hogy a gyerekek heti néhány szlalom edzésen vehessenek részt. Ez a síkvizi versenyzők számára is hasznos lehet, hiszen ügyesebb lesz mindenki a vízben, ráadásul hozzánk van a legközelebb Szlovákiában és Ausztriában is megfelelő pálya.
Jól sikerül az első nap I. Felnőtt Kajak-Kenu, U23 Kenu Válogató és Ifjúsági Tájékoztató Versenyen, ahol Takács Kincső C1 200 méteren azért szállt vízre, hogy megnyerje a futamot és így ő képviselhesse hazánkat a szegedi olimpiai pótkvalifikációs versenyen. Világbajnok kenusunk a futamot követően így értékelt:
„Jól sikerült a felkészülésem, azonban elvárhatónak nem mondanám ezt az első helyet. Idén sokat készültem a kenus lányokkal, nagyon jó meccseket mentünk minden edzésen, ezért fel voltam rá készülve, hogy szoros lesz a verseny.„
Sikeres napot zártak a kenus fiúk is. Az U23-as mezőnyben Rumi Gergő C1 500 méteren második helyen végzett, az ifiknél párosban Kurczina Máté az újpesti Mitropoulos Iliásszal nyert, ugyanebben a döntőben Péter Zsolt Zsombor a szegedi Barna Dáviddal a negyedik helyen végzett. Máté C1 500 méteren is döntős volt, itt a hetedik helyen zárt.
Női kajakosaink is szép eredményeket hoznak az ifi tájékoztatóról, Gombás Alíz K1 500 méteren nyert, a döntőbe Moór Mirtill is bejutott és ő a 7. helyen zárt. A férfi mezőnyben a felnőtteknél nagyon jól teljesített K1 200 méteren Tamás Gergő, aki a harmadik helyen ért célba. Az ifiknél Taáp Tamás és Pápai Bence K2 500 méteres eredménye emelkedik ki, akik ugyancsak harmadikak lettek K2 500 méteren. Gratulálunk!
A Szigetköz beevezéssel megkezdődött az idei kajak-kenu szezon. Itt Mosonmagyaróvárról (75 km), Kimléről (45 km) Dunaszegről (26 km) vagy Győrzámolyról (8 km) indulhattak hivatalos versenyzők és hobbisták is – természetesen bármilyen, emberi erővel hajtott járművel. Így aztán a kajakosok és a kenusok mellett voltak itt sárkányhajósok és SUP-osok is, volt, akik közülük a 45 km-es távot is bevállalta. A teljesítményéért minden próbázó emlékérmet kapott.
Montebellóban kedzte és Sevillában folytatta a felkészülést az idei versenyszezonra Takács Kincső. A legutóbbi olimpián ötödik helyen záró kenusunk nem mondott le aról, hogy kijusson Páriszba is, és az újpesti Horányi Dórával elmondása szerint remek párost alkotnak.
– Soha nem kezdtem el ilyen korán a vízreszállást, február második hetében már Portugáliában voltunk, itt a hosszabb állóképességi edzéseket megcsináltuk. Most három hetet töltünk Sevillában, a héten Horányi Dórival párosozni fogunk, egyre intenzívebbek az edzések. Mindenképpen több kilométerem van, mint az előző években, technkailag is jobban ki tudom magam evezni. Idén korán lesz a válogató és a 200 egyes kvótát is meg kellene szerezni, természetesen az olimpiai számok jelentik a prioritást. Dórival a párosunkat az első pillanattól nagyon jónak érzem, tökéletesen siklik alattunk a hajó.
Tizenhat kajakos, köztük Tamás Gergő is ott van a szövetség három hetes központi edzőtáborában Sevillában. A háromhetes felkészülés során a napi két vízre szállás mellett futás és konditermi edzés is színesíti sportolóink mindennapjait – olvasható a kajakkenusport.hu beszámolójában. Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány számolt be a körülményekről.
– Március 7-én csütörtökön érkeztünk, de pénteken és szombaton nem volt túl jó időjárás, esett az eső. Azonban még mindig jobb volt a helyzet, mint otthon. Most viszont szenzációs időjárásunk van egészen vasárnap óta. Húsz fok felett van a hőmérséklet, azonban ez hőérzetre ez még négy-öt fokkal több. Amint kisüt a nap nagyon meleg van. Itt vagyunk a központi edzőtáborban, teljesen bejáratott, megszokott környezetben. Sőt még annyiban javultak a körülmények, hogy két nagyon jól felszerelt konditermet nyitottak meg az utóbbi időben. Ami gyenge láncszem az a motorcsónak, de azt is kis egyeztetéssel, programátformálással meg tudjuk oldani. Elméletileg jövő héten ez még kevésbé fog problémát okozni. Sokan választják a felkészüléshez Sevillát, de mindig megtaláljuk a lehetőséget, hogy a legjobb időben szálljunk vízre. A délelőtti és a délutáni edzéseket is egy-egy órával csúsztattuk, így nyugodtabba vízfelületen tudunk edzeni.Hetente legalább két páros edzés és két négyes edzés van, a fiúknak és a lányoknak egyaránt. Annyi különbözik az otthon megszokottakhoz képest, hogy mivel 3000 kilométerrel arrébb vagyunk később kezd felkelni a nap, viszont este sokáig van világos.”
Ifjabb Foltán László kenu utánpótlás szövetségi kapitány háromhetes edzőtáborba vitte Belekbe a kenu U23-as Los Angeles keretet. Itt mindenki saját kenujában evezhet, így minden adott ahhoz, hogy egy tökéletes edzőtáborban készüljenek fel az utánpótlás sportolók – írja a kajakkenusport.hu. A törökországi edzőtáborban természetesen ott van a korosztályos világbajnok győri kenus, Rumi Gergő is.
„Süt a nap, húsz fok körüli hőmérséklet van, teljesen jól kenuzható. Jó körülmények vannak a vízen is, szél sincs, ilyen szempontból kiválóan tudunk dolgozni. Mindenkinek a saját hajója van itt, nem kell a bérelt kenukkal dolgozniuk. Minden adott ahhoz, hogy egy jó felkészülésük legyen.Egyes és páros edzések vannak. Fiúknál öt párost tudunk összetenni, akik különböző formációkban egyszerre a vízen tudnak lenni. A május elsejei válogató dátuma adott és már most olyan sebességgel kell tudni menni, hogy aki ott eredményes akar lenni az nem vesztegetheti az időt. Nincs idő arra, hogy sokat pihenjenek, fejlődjenek vagy alapozzanak, mert augusztusig ráérünk.” – nyilatkozta ifj. Foltán László az edzőtábor kapcsán.
Aradi Álmos és Bátor, Erdélyi Tamás, Gacsal Ákos, Kolozsvári Brúnó, Mitring Olivér és Varga Olivér három és fél hetet töltött el Sevillában, hogy a lehető legjobban felkészüljön az idei versenyszezonra. A kajakosok március 16-án tértek haza, és már edzőjük Németh Balázs is útonvan hazafelé a vontával, így arra kértük röviden értékelje az elmúlt időszakot.
„Három és fél hetet készülünk együtt a Lágymányosi Spari csapatával közösen. Vasárnap pihenőnap volt, de a többi nap mindig vizen voltak a srácok, egy héten négyszer két alkalommal is. A legfontosabb előrelépés az, hogy jobb iramot ment mindenki, mint tavaly ilyenkor, kisebb csapásszámmal haladtak, de Bauer Gyula kollégámmal együtt elsősorban a technikára figyeltünk. Májusban lesz majd az első verseny, most még a km gyűjtés volt a cél, de ezután már a 2000 méteres időkre is kíváncsiak leszünk ki mire képes.”
A királyszám olimpiai címvédője idén csak arra koncentrál, hogy K-1 1000 méteren a lehető legtöbbet hozza ki magából – olvashatjuk akajakkenusport.hu beszámolóját. Kopasz Bálint már egy hónapja a törökországi Belekben készül, ahol főleg a kilométergyűjtésen van a hangsúly. Elmondása szerint eddig a betegségek és a sérülések is elkerülték.
„Egy kis csatornában evezek, amelyen felfelé nyolc kilométert is tudok menni.Nagyjából fele olyan széles, mint a szolnoki pálya, kb. négy-öt hajó fér el egymás mellett. Van pár kilométer, ahol kőpart van, ezen a részen vannak a hotelek, többek között a mi szállásunk is. Utána jön egy vadregényesebb táj. Nagyon szép a kilátás, olyan mintha hegyek vennének körbe. Most a kilométergyűjtés a legfontosabb, erre pont megfelel nekem ez a szakasz. Kemény a víz, ami jó, mert az erőszintet is tudom tartani, de van egy pici folyása is, amit nem igazán értek, mert ez nem egy folyó, viszont sok híd alatt átmegyünk és azok lábánál látszik, hogy van egy kis folyás. Napi kétszer szállok vízre, amit futással, vagy kondival egészítünk ki. Eddig hibátlanul, sérülésmentesen tudtam megcsinálni az edzéseket. Egyre jobb a forma, gyorsul a hajó, emellett édesanyám szakmaiságában is maximálisan megbízom, szerintem nagyon jól állítja össze az edzéseket.”
Olimpiai bajnokunk szombaton érkezik tér haza Magyarországra, de nem marad sokáig, ugyanis egy héttel később Portugáliába, egészenpontosan Montebelóba utazik, ahol már a keményebb résztávosedzéseké lesz a főszerep. Bálint elmondta, idén mindent az ezer egyesre tesz fel, ebben a számban szeretne kijutni a párizsi ötkarikás játékokra.
„Nem gondolkodom a párosban. A múlt évben sokakkal kipróbáltam, főként U23-as versenyzőkkel, de sajnos nem passzoltunk azokkal, akikkel összeültem. Bence Sanyival megy idén, így én igazából csak az ezer egyesre fókuszálok. Ez már egy olyan év, amikor nincs értelme próbálkozni a párkereséssel, mert az az ezer méter rovására menne.”
A teljes interjú a kjakkenusport.hu oldalon olvasható el.
Szombaton a regionális akadémiák U8-U14-es korosztálya számára rendezték meg a Heraklész Fizikai Felmérőt, ahol a legkisebbeknek hat feladatot kellett teljesíteniük, amelyek között szerepelt megállás nélküli futás különböző távokon, 30 és 15 méteres sprint, rögzített karú függés, plank és netfit. A 11-14 év közöttiekre nyolc erőpróba várt a futások mellett, húzódzkodás, fekvőtámasz, netfit, illetve újdonságként bekerült side plank és a falnál való guggolás.
A legkiemelkedőbb győri összetett eredmények:
helyezett: Kovács Nimród (U10), Halmos Máté (U11), Tóth Kristóf (U13), Jankó Máté (U14)
helyezett: Kozicha Benedek (U12), Németh Ádám (U14), Élő Nóra (U14)
Vasárnap az ifjúsági és serdülő korosztályban is népes mezőny gyűlt össze az OSP-ben, hogy a fizikai felmérőn a versenyzők lefussák a Cooper tesztet (12 perc), húzódzkodjanak, fekvenyomjanak, lábat emeljenek valamint a statikus has és a Biering-Sorenson teszten megfeleljenek. Az U15-ös fiú korosztályban példul 139 fő indult, ami mutatja a sportág népszerűségét is.
A legkiemelkedőbb győri összetett eredmények:
Zatykó Panna (U15 összetett 2.) – Cooper futás: 3.049 m (1.)
Hudi-Kadler Panni (U15 összetett 3.) – húzódzkodás: 19 ismétlés (3.)
Péter Zsolt Zsombor (U16 összetett 5.) -húzódzkodás: 28 ismétlés (1.)
Hatos Borbála (U16 összetett 6.)
Vén Patrícia (U18 összetett 6.) – lábemelés 31 ismétlés (3.)
Egyes feladatoknál TOP3-as eredmények:
Pálinkás Ármin (U16 – fekvenyomás 7555 cm 1.)
Csiszár Márk (U15 – fekvenyomás 6430 cm 1.)
Ballagi Bendegúz (U17 – fekvenyomás: 6808 cm 1.)
Hollós Emma (U17 – fekvenyomás 5513 cm 1.)
Pápai Bence (U18 -fekvenyomás 6377 cm 1.)
Varga Flóra (U18 – Cooper futás 2810 m 2.)
Deli Nóra (U17 – fekvenyomás 3654 cm 3.)
Ezúton szeretnénk megköszönni valamennyi segítőnek – így a győri edzőknek és versenyzőknek, a sárkányhajósainknak valamint a résztvevő klubok edzőinek, hogy részt vettek a méréseknél.
Idén először három díjat adott át az év legjobbjainak az utánpótlás kategóriában a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány. Az év felfedezettje volt korábban egyesületünkből Nagy Péter, Lakatos Zsanett, Kauth Kristóf és Rumi Gergő kenusok, Farkasdi Ramóna, Hérics Dávid, Takács Tamara, Homonnai Luca, Mayer Keán és Kolozsvári Brúnó kajakosok. Idén első alkalommal adták át az év utánpótlás edzője díjat elsőként pedig ezt az a Tamás Gábor vehette át, aki a két felfedezett edzéseit irányította 2023-ban. Fiát, Gergőét a kezdetek óta, a lányoknál győztes Gombás Alíz pedig Horváth Istvánnal készült éveken át, mígnem tavaly a versenyidőszakban már Gabesz csoportjába került.