BEJEGYZÉSEK

Nyolc számban indulnak versenyzőink szerdán kezdődő U23-as és ifjúsági világbajnokságon

Péter Zsolt Zsombor jutott ki a legmagabiztosabban a július 1-jén kezdődő ifjúsági világbajnokságra. Ami már biztos, mután nem Európában rendezik az idei VB-t, így kisebb mezőnyök lesznek mindenhol, C4 500 méteren azonnal döntőt rendeznek. Zsomborékra öt ellenfél vár, a brazil, a kanadai, a német, a lengyel és a kínai egység. A döntőt csütörtökön magyar idős szerint 20:09-kor rendezik

Németh Gergő tanítványa magabiztosan hozta mindklét válogatot, így a felkészülésnél megfogalmazott célt ha nem is könnyedén, de tökéletesen végrehajtva érte el az ifjú kenus. Fő számában C2 500 méteren két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak.

  • Előfutam – július 2. 20:32
  • Középfutam – július 4. 14:54
  • Döntő – július 5. 15:32

Rumi Gergő a junior világbajnokságon az U23-as mezőnyben C1 200 méteren indul. Itt ezúttal két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak.

  • Előfutam – július 1. 19:20
  • Középfutam – július 3. 14:10
  • Döntő – július 4. 19:56

Gombás Alíz is rajthoz áll a legrövidebb távon, és ott már túl lesz az első csapathajó versenyen. Itt is két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak.

  • Előfutam – július 2. 19:40
  • Középfutam – július 4. 14:20
  • Döntő – július 5 15:03

két versenyszám is vár az U23-as világbajnokságon, hiszen a csapathajóban is lehetőséget kapott Tamás Gábor tanítványa. A négyeseknél két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak. A mi előfutamunkba kerültek a házigazságk, a spanyolok, az amerikaiak és az ausztrálok is

  • Előfutam – július 1. 15:48
  • Középfutam – július 2. 15:01
  • Döntő – július 3. 20:46

Elsőként kvalifikált győri versenyzőként az U23-as VB-re Kis-Batka Imola, aki testvérével Kis-Batka Iringóval együtt térdel majd a hajóba két versenyszámban is. A párosnak C2 200 méteren lesz az első döntő csütörtökön 20:08-kor. C2 500 méreren is azonnal döntőt rendeznek, méghozzá majd pénteken magyar idő szerint 19:55-kor. A mieink a négyes pályát kapták, így a spanyolok és a kínaiak lesznek a szomszédaink.

A Imola és Iringó is bent lesz majd a kenu négyesben is, de itt olyan kicsi a mezőny – négy hajó nevezett – hogy valószínű ez nem VB futam lesz így, hiszen ha a három földrész még stimmel is, de sajnos nincs hat ország a rajtnál. De ez majd a versenynap úgyis kiderül.

Ma kezdődik szlalomosaink számára a krakkói ifjúsági világbajnokság

Három versenyzőnk is sikeresen kvalifikált az idei világ- és Európa-bajnokságra szlalom szakágban. A VB Krakkóban a megnyitóval már elkezdődött, ma pedig jönnek az első futamok. Az EB-t augusztusban Franciaországban tartják. A mieinktől a helytállást és a tanulást várja mindenki. Abban bízunk, ahogy a női kenuban néhény év alatt sikerült csiszolni a technikai tudást, itt is komolyabb előrelépést mutatnak majd évről évre a versenyzők. A két történet persze nem lehet azonosos, hiszen amíg a viéág a női kenut velünk együtt tanulta, a vadvízi kajakozás és kenuzás már régóta olimpiai sportág, így ahogy a maratonnál tőlünk lesik el a kunsztokat más nemzet sprtolói, itt nekünk kell árgus szemekkel figyelni a többieket, hogy éppen mit csinálnak.

A program elsőként egy időfutammal indul, a végén itt is osztanak érmeket, de ami fontosabb, hogy a legjobb 32 majd bejut a kajak cross versenyre. Ott ugyanis 8 előfutam lesz, futamonként 4-4 hajóval. Ahhoz, hogy ez sikerültjön, több, mint extra teljesítmény és egy jó adag szerencse is kellhet a miieinknek. hiszen a fiúknál pl. 80 fölötti a mezőny. A rajtidők

  • Neszmélyi Gergely – ifjúsági kajak fiú – június 30. 13:52
  • Petrik Adelin -ifjúsági kajak lány – június 30. 14:59
  • Nyári Sára Panna – ifjúsági kajak lány – június 30. 15:02

Másnap sűrű lesz a program, hiszen a fiúk az ifik csapatversenyében állnak rajthoz, a lányok pedig U23-ban teszik, ugyanezt. Versenyzőinket erre a futamra felnevezték az ideősebbek közé, hogy velük legyen teljes a csapat.

  • Nyári Sára Panna – ifjúsági kajak lány – július 1. 11:22
  • Petrik Adelin – ifjúsági kajak lány – július 1. 11:23
  • Neszmélyi Gergely – ifjúsági kajak fiú – július 1. 12:30
  • Női U23-as magyar válogatott – július 1. 15:15
  • Férfi ifjúsági magyar válogatott – július 1. 17:43

A tanulási folyamat része, hogy a versenyzőket a kenuban is benevezte a szövetség.

  • Neszmélyi Gergely – ifjúsági kenu fiú – július 2. 10:35
  • Petrik Adelin – ifjúsági kenu lány – július 2.
  • Nyári Sára Panna – ifjúsági kenu lány – július 2.

Július 3-án és 4-én a továbbjutás függvényében kapnak még lehetsőéget a versenyzők. Sok sikert nektek

Takács Kincső már a magyar bajnokságra koncentrál

Kincső pályafutása nem ma kezdődött, hanem éppen az ezredfordulón, az általános iskola 1. osztályába járt, amikor testvérei után ő is itt kezdett el sportolni a csónakházban., Majd tíz éven át kajakozott. Fazekas Tibor csoportjából azonban páran kiváltak, hogy kipróbálják a kenut. 2010-ben még részt vett a sokat emlegetett pozsonyi tora versenyen, de azután már Szabados Krisztián és Horváth Péter irányítása mellett már csak a kenura koncentrált.

2011-ben még ifjúsági korúként mindkettő felnőtt és a második ifjúsági válogatót megnyerte egyesben 200 m-en, így ő utazhatott a felnőtt Európa- és világbajnokságra és az ifjúsági Világbajnokságra is. A felnőtt EB-n egyesben a 4. helyezést sikerült megszereznie, míg párosban Obermayer Dorinával az oldalán a 2. helyen futottak be a fehérorosz hajó mögött. Ugyanebben az évben a szegedi világbajnokságon egyesben 6., párosban Baravics Gyöngyvérrel a 3. helyen értek célba. Az ifjúsági világbajnokságról is hozott érmet, miután C1 200m-en a 2. helyen végzett. Párosban itt még nem jött össze a dobogó, hiszen Szabó Borbálával a 4. helyezést szerezték meg.

Az ezt követő tizennéyg évben sorra szállította a világversenyről az érmeket.

  • Világbajnok 2014-ben Moszkvában C2 500 méteren, emellett 7-szere VB ezüstérmes és 5-szörös VB bronzérmes
  • 6-szros Európa-bajnok, 1-szeres Európa Játékok győztes, 3-3-szoros Eb ezüst- és bronzérmes
  • A tokiói olimpián kenu egyes 200 méteren 14. helyen végzett. Kenu kettes 500 méteren Balla Virággal az 5. helyen végzett

A női kenusport egyik első meghatározó alakja, most tartott egy kis pihgenőt, de azután már újra nagy odaadással készül hétről hétre, hogy a magyar bajnokságon gyűjtsön újra pontokat a Patent Győr csapatának.

Boros Adrián és Erdélyi Tamás Európa-bajnok!

2018 után újra magyar siker született férfi kajak párosban a maraton Európa-bajnokságon: Boros Adrián és Erdélyi Tamás szenzációs hajrával nyerte meg pitești-i futamot. Magyarország ennek köszönhetően 20 éremmel zárt Romániában, és az utolsó pillanatban visszaszerezte a spanyoloktól az éremtáblázat első helyét.

Miután a hőség vasárnapra sem hagyott alább Pitești-ben, a szervezők 8 körről 6 körre csökkentették az utolsó napon a férfi kajak párosok versenytávját, így az eredeti 29,8 kilométer helyett 22,6 kilométer várt a két győri egységre – Boros Adriánra és Erdélyi Tamásra, valamint a Kolozsvári Brúnó, Aradi Bátor párosra. A szövetség helyszíni beszámolója szerint az első futószakaszt követően állt be csak a „nyugalom” a 18 fős mezőnyben, sajnos azonban a Kolozsvári, Aradi kettősnek nem sikerült zökkenőmentesre a kiszállás és vissza is estek.

Boros Adrián és Erdélyi Tamás azonban sikeresen megragadtak a sokáig hét, a végére kilenc egységet magába foglaló élbolyban. A következő húsz kilométeren óriási taktikai csata volt, a hajók egymást váltva diktálták az iramot az élen. Ebből a szempontból talán Borosék mellett a portugál és a dán páros volt a legaktívabb. Az utolsó futószakaszhoz érve a portugál Ramalhoék nem könnyítette meg Adriánék kiszállását. A magyar egység azonban így is harmadikként kezdhette meg az utolsó 800 métert a franciák mögött. Nem akart igazán szétszakadni a mezőny, az utolsó fordulóból a portugálok jöttek ki elsőként mögöttük egy hajón belül a magyar és a francia páros jött egymás mellett.

Már-már azon kezdtünk tanakodni, hogy ezüst vagy bronz lesz-e, amikor 230 méterrel a cél előtt Boros Adrián jelt adott Erdélyi Tamásnak, a magyar hajó pedig pillanatok alatt állva hagyta nemcsak a franciákat, de a portugálokat is. A győzelem innentől nem volt kérdés, ráadásul a végén az addig az egyik spanyol egység is bejött a portugálok elé, övéké lett az ezüstérem. Boros Adrián pályafutása harmadik Európa-bajnoki címét ünnepelhette, legutóbb 2018-ban tudott győzni, akkor még Solti Lászlóval szintén kajak kettesben. A győri kajakos a 14. érmét szerezte maratoni kontinensviadalon, klubtársa, Erdélyi Tamás személyében pedig új Európa-bajnokot avattunk.

„A nap fénypontja volt a férfi kajak párosok versenye, ezek a fiúk hosszú ideje erre készültek! Megérdemelt győzelem volt, végig irányították a futamot, tökéletesen hozták mindazt, amiről a maraton szól. A legszebb álmainkat váltották valóra. Ellenben Kolozsvári Brúnónak sajnos megint előjött a zsibbadása. Egy másik lábtámaszt kellett a hajójukba tenni, és ettől nem volt jó az ülőpozíciója. Végig szenvedős versenyük volt, a végén helyet is cseréltek.

Összességében fontos leszögezni, hogy 25 ország vett részt az Európa-bajnokságon, ebből 15 szerzett érmet. Ugyan az utolsó pillanatban megnyertük az éremtáblázatot, de látszik, hogy már maratonban sem lehet azt mondani, hogy bármely ország egyeduralkodó lenne. Egyre többen látják, hogy érdemes foglalkozni a maratonnal, ez már az eredményekben is megmutatkozik. Egyébként azt gondolom ez jót tesz a maratonnak, de természetesen nagyon boldog vagyok, hogy most is mi nyertük a nemzetek csatáját.” – értékelt még a helyszínen Bauer Gyula a maratoni szakág vezetőedzője.

Kolozsvári Brúnó és Aradi Bátor versenyét sajnos megpecsételte az első kiszállás, valamint Brúnó is végig sérüléssel bajlódott. A táv közben helyet is cseréltek a hajóban, végül a briteket lehajrázva a 13. helyen értek célba.

Joós István kapta az idei egyik Szent László-díjat

Ünnepi közgyűléssel emlékezett meg Győr városa Szent László királyról, a város védőszentjéről. Itt átadták át a város egyik legrangosabb elismerését, a Szent László-díjat négy olyan személyiségnek, akik kiemelkedő munkájukkal gazdagították Győr kulturális, sport- és tudományos életét. Egyikük Joós István, olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmes kajakozó.

A laudáscióban elhangzott: Moszkva olimpiai ezüstérmes kajakosa a sportban nyújtott példamutató teljesítménye, valamint közösségépítő tevékenysége miatt méltó át a díjra. Pályafutása során nemcsak eredményeivel, hanem emberi hozzáállásával és a fiatal sportolók támogatásával is példát mutatott.

Bajnokunk mellett még hárman kapták meg az elismerést:

  • Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója akinek a vezetésével a győri társulat országos és nemzetközi elismertséget szerzett, miközben a magyar színházi élet legkiválóbb alkotóit sikerült Győrbe hívnia, jelentősen erősítve a város kulturális rangját.
  • Szabó Béla Zoltán fotóművész Győr vizuális kultúrájának formálásáért, fotográfiai oktatói munkájáért és a Győri Fotópiknik alapítójaként végzett közösségépítő tevékenységéért kapta meg az elismerést. Munkássága hosszú évek óta meghatározó szerepet játszik a város kulturális életében és a fotóművészet népszerűsítésében.
  • és Dr. Horváth József nyugalmazott könyvtárigazgató a könyvtáros- és történészszakmában végzett országosan elismert munkásságáért részesült Szent László-díjban. Kiemelték több évtizedes tudományos tevékenységét, valamint a Győr város történetét feldolgozó monográfiasorozat szerkesztésében vállalt meghatározó szerepét.

Két versenyzőnk három érmet szerzett a maraton EB korosztályos versenyein.

CSÜTÖRTÖK

A szokásoknak megfelelően a rövid körös számokkal indult az idei maraton Európa-bajnokság is a romániai Pitesti-ben. A helyszín 2021-ben a szakág világbajnokságának otthonául szolgált, tavaly pedig a gyorsasági ifjúsági és U23 Európa-bajnokságot rendezték itt. A csütörtöki 3,4 kilométeres versenyszám a felnőtt és az ifjúsági korosztályban is három kört jelentett, benne két nagyjából 150 méteres futószakasszal.

A női kajakban címvédő Jámbor Lotti az utolsó futás után úgy tűnt, Zatykó Pankával csatázhat a harmadik helyért, ám az utolsó métereken az elképesztően nagyot hajrázó ír Caoilin Caffrey mindkettőjüket megelőzte. Lotti negyedik, Panka ötödik lett. 

A nap másik győri érdekeltségű döntőjében kenu egyesben Hoffer Eszter hozta a jobbik magyar eredményt és a negyedik helyen zárt.

PÉNTEK

A nap az ifjúsági női kajakosok versenyével indult, ami öt nagy és egy kis kört foglalt magába, megspékelve négy futószakasszal. A lányoknál ezúttal is ott volt a mezőnyben a párosban kétszeres ifjúsági világbajnok Zatykó Panka. A rajt jól sikerült, versenyzőnk tagja volt annak az ötös élbolynak, amely el tudott szakadni a mezőnytől. Az utolsó futáshoz érve a kis körre a brit Dianore de Bilio és az ír Caoilin Caffrey mellett Panka csatázott a győzelemért. A véghajrára a riválisokban maradt több erő, Panka végül bronzérmesként ért célba, megszerezve a győri küldöttség első érmét.

A délutáni program első felében a hőség alaposan próbára tette a versenyzőket, de a mieink a nagy meleg ellenére is remekeltek. Az ifi kenusok női mezőnyében Hoffer Eszter is kitett magáért a 11,8 kilométeres távon, versenyzőnk az ötödik helyen ért célba.

Estére aztán kiderült, hogy fantasztikus napot zár a magyar csapat Pitesti-ben! A maraton Európa-bajnokság második napján, mind a négy U23-as döntőben magyar győzelem született, kajakban Szerafin Zsófia és Sellyei Csanád, kenuban pedig Zagyvai Borka és Pluzsik Mihály állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Férfi kajak U23-ban Kolzsvári Brúnó is az élbollyal jött el, ami egyébként előbb kilenc, később volt, hogy tizenkét hajót is számlált. A váci Sellyei Csanád nagyjából a táv kétharmadánál, a hatodik kör megkezdésekor robbantott egyet, ami olyan jól sikerült, hogy a többiek közül senki nem tudta vele tartani a lépést. Brúnó a tizenegyedik helyen zárt.

SZOMBAT

Látványos taktikai csatát hozott az ifjúsági női K-2 döntője, amelyben Kolozsvári Lili és Zatykó Panka végig az élmezőnyben haladt – kezdetben egy ötös boly tagjaként, amelyben rajtuk kívül egy dán, egy portugál és két spanyol egység lapátolt. A második kör végén az egyik spanyol hajó felborult, később pedig a másik spanyol párost is sikerült leszakítani, így a magyar, a dán és a portugál kettős maradt harcban az aranyért.

Az utolsó futószakasz előtt a dán egység elkezdett indítgatni, tesztelgette a mieinket, ám a támadásokat jól verték vissza lányaink. A kanyarban azonban meglehetősen határozottan helyezkedtek az északiak, kibillentették Kolozsvári Liliéket a ritmusból, s ebből a különcsatából ők jöttek ki kedvezőbb helyzetben a partra, ami azt jelentette, hogy a futószakasz után jelentős előnnyel vághattak neki az utolsó kis körnek. Kolozsváriék ugyan nagy hajrát indítottak a végén, de a különbséget már nem tudták ledolgozni, így nyolc másodperc hátránnyal ezüstérmesként értek célba. Ehhez az eredményhez hozzá kell tenni, hogy a magyar lányok pumpa gondokkal küzdöttek, az egyik futószakasznál jelentős mennyiségű vizet kellett kiönteniük a hajóból. 

Kopasz Bálint interjú a Nemzeti Sportban

A királyszámban olimpia bajnoki, négyszeres világbajnok és háromszoros Eb-győztes Kopasz Bálint elégedett a portugáliai Montemor-o-Velhó­ban rendezett Eb-n kajak egyes ezer méteren ezüstérmet érő teljesítményével, ugyanakkor szerinte a győztes fehérorosz Vlagyiszlav Kravec nem bajnokhoz méltó módon nyert – olvasható annak a cikknek a bekezdésében, ahol Krasznai Bence bajnokunkat kérdezte. Az interjú most itt is elolvasható

– Tavaly év végén úgy nyilatkozott, idén visszatérne a kajak ketteshez, és Opavszky Márkkal szeretné kiharcolni a világversenyeken való indulás jogát. Nem sokkal az áprilisi válogató előtt azonban úgy döntöttek, mégsem teszik próbára magukat. Mi történt?    
– Decemberben nagyon jól sikerült az összeülésünk Szerbiában, akkor arra jutottunk, hogy idén megpróbáljuk a párost. Tavasszal Márk sajnos betegséggel bajlódott, elég gyengének érezte magát. Három közös edzést tartottunk, s tudva, hogy mennyire erős a hazai mezőny, beláttuk, ezúttal ez biztosan kevés lesz, közös megegyezéssel határoztunk úgy, hogy ezt egyelőre hagyjuk. De nem mondtunk le az egységünkről, csupán későbbre ütemezzük.

– Így maradt a K–1 ötszáz és ezer méter a szegedi válogatóversenyre. Mindkét számban aranyérmet nyert.     
– Nagyobb hangsúlyt fektettünk az állóképesség-fejlesztésre, arra számítva, hogy így könnyebben nyerek itthon, mint egy évvel ezelőtt. Keményebb felkészülést tudtam magam mögött, sérülésektől és betegségektől mentesen, a várakozásaim szerencsére beigazolódtak, magabiztosan győztem.

– A szegedi világkupaversenyen ezüst­érmes lett, nyolc századmásodperccel lemaradva a portugál klasszistól, Fernando Pimentától. A sorozat következő állomásán, Brandenburgban sikerült felállnia a dobogó tetejére. Miként élte meg a történteket?    
– Mindkét versenyen nagyon jó formában kajakoztam. Hazai közönség előtt, a kedvenc pályámon nem is lehetett más a cél, mint a győzelem, és kiváló időt is mentem, viszont Pimenta zseniális formában volt, csupán hajszállal maradtam le tőle. Idestova tíz éve csatázunk már egymással, számos olyan versenyen vagyunk túl, amelyen csak centiméterek döntenek arról, melyikünk diadalmaskodik, ezúttal az ő oldalára billent a mérleg nyelve. Brandenburg jobban alakult, mint ahogyan vártam, a hideg idő általában nem kedvez nekem, mondhatni, extrém körülmények között versenyeztünk, de szerencsére jól sikerült a futam. Valószínűleg az is segített, hogy itt már az új hajómmal szerepeltem, amely gyorsabb, nagyobb, mint az előző.

– Ha jól tudom, a portugáliai Európa-bajnokságon problémák adódtak vele…    
– Az óceánpart közelsége miatt rendszeresen nagy szél nehezítette meg a dolgunkat. A bemelegítést követően feltettem a hajómat az egyik kenus lányé mellé, gondosan lekötve – ebben nincs semmi szokatlan, mindig odatesszük, ahol van hely. Ám amikor ő kivette a hajóját, nem kötötte vissza az enyémet, így a szél egyből leverte. Az eleje teljesen szétrepedt, ez egy nappal a verseny előtt nagyon rosszul jött, mentálisan megzavart. Elvittem a hajógyártó céghez, kijavították a hibát, szinte fel sem tűnt, hogy bármi történt volna, viszont a bemelegítésnél láttam, hogy áll a víz benne, tehát valahol továbbra is szivárgott. Az előfutamban még így mentem, de új hajóra volt szükségem. Tudni kell, hogy nincs két ugyanolyan, teljesen más beállításokkal kaptam egyet. Nagy fejtörést okoztam a cégnek, és engem is megzavart, lehet, ez a kevés hiányzott az Európa-bajnoki címhez.

– A döntőben fél távnál a negyedik helyen haladt, aztán behozta a lemaradását a címvédő Pimentával szemben, megelőzte, viszont a fehérorosz Vlagyiszlav Kravec meglepetésre megnyerte az Eb-t.     
– A teljesítményemmel alapvetően elégedett vagyok, az eredménnyel nem, mert győzni szerettem volna. Örülök, hogy Pimentát megvertem hazai közönség előtt, annak viszont kevésbé, hogy a fehérorosz srác a semmiből elvitte az aranyat. Nem volt szép, amit csinált, Pimenta „vizén ült”, tehát a hullámán utazott, aminek húzóereje van, több száz métert haladhatott úgy, hogy tartalékolt, és így több ereje maradt a végére. Ez szabályos, de szerintem nem sportszerű. Ez a királyok viadala, ha valaki eljut a döntőig, viselkedjen férfiként, és ne „vizezzen”. Ez nem méltó a bajnokhoz.

– Hogy tekint a szezon folytatására?    
– A héten elkezdjük a nyolchetes intenzív felkészülést a világbajnokságra, az edzésterv és a program már megvan. Kemény lesz, a nagy meleg fokozott terhelést jelent a szívnek, a vérkeringésnek. Tóth Dávid szövetségi kapitánnyal egyeztetve arra jutottunk, hogy kihagyom a júliusi, montreali világkupaversenyt, mert nem lenne jó félbeszakítani a minőségi felkészülést. Természetesen azt szeretnénk, hogy jól sikerüljön augusztus végén a poznani vébé, remélhetőleg ott leszek a legjobbak között, a cél az, hogy dobogóra álljak az egyre erősödő mezőnyben.

A válogató nem sikerült, de a fejődés jól látszik Tamás Gergő teljesítményén

Az idei évben nem találkozunk Tamás Gergő nevével az EB és VB résztvevők között. Pedig ott volt a válogatókon, sőt jó eredményeket is ért el – az időkön is látszik, hogy a tavalyi évhez képest mennyit fejlődött – de sajnos ez most kevés volt. Versenyzőnk természetesen nem adja fel, de leghamarabb a nyári magyar bajnokságokon bizonyíthat újra.

Tamás Gergő eddigi nemzetközi eredményei

  • 2020 – ORV – K1 200 m – 7. hely
  • 2021 – ORV – K2 200 m – 4. hely
  • 2022 – ORV
    • K1 500 m – 1. hely
    • K4 500 m – 1. hely
    • K4 200 m – 2. hely
    • K1 200 m – 4. hely
  • 2023 – Ifi VB – K4 500 m – 1. hely
  • 2023 – Ifi EB – K4 500 m – 2. hely
  • 2024 – Felnőtt VK – K2 mix 500 m – 4. hely
  • 2024 – U23 EB
    • K4 500 m – 1. hely
    • K2 1000 m – 5. hely
  • 2025 -U23 EB – K1 200 m – 7. hely
  • 2025 – U23 VB – K1 200 m – B döntő 5. hely

Seprenyi Sára Pozsonyban is bizonyított

Dunaremete után egy héttel Pozsony mellett Dunacsúnyban szerepelt Világkupa futamon Seprenyi Sára és Wéber Brana. Sára női kajakban az első futamban a 14., a másodikban pedig a 7. helyen végzett, azaz ismét bejutott a döntőbe a szombati versenynapon. A döntő 15 fős mezőnyében pedig ismét szép eredményt ért el és a 12. helyen fejezte be a napot. Barna az első körben a 41., a másodikban pedig a 35. helyen végzett, így ő értékes tapasztalatokat szerzett a nap során.

A második nap nem indult jól Sárának, mert a 22. helyen fejezte be az első futamot. A másodikra nagyon koncentráltan és összeszedetten ment ki, de a 11. időt kajakozta, azaz éppen kicsúszott a 15-ös döntőből. Mindössze 4 századdal volt nála gyorsabb az utolsóként bejutó brazil lány. Barna a 45. hellyel nyitott, de azután sokat tanult az első futamból és jelentősen javított az idején, ami a 32. helyhez volt elegendő a futamban, ami azt jelentette, hogy tíz embert is meg tudott előzni a versenyben.

A vadvízi evezősök számára június végén Mezzanában rendezik az 5. és 6. versenynapot a VK sorozatban.

Sűrű lesz a nyári program és még mindig vannak nyitott kérdések

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége jóváhagyta az elmúlt két ülésén a következő hónapok válogatott kereteit, van ugyanakkor három verseny még a szezonban, ahová válogatózni kell mindenkinek, aki el szeretne indulni. Ez a következő 3 verseny

  • FISU Egyetemi világbajnokság, Szeged – augusztus 17-20.
  • Olimpiai Reménységek Versenye, Pozsony – szeptember 10-13.
  • Maraton Világbajnokság, Argentína – október 22-25.

Az alábbi versenyeken lehet ezekre kvalifikálni

  • Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság – július 10-11. Szolnok
  • Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokság – július 28. – augusztus 2. Szeged
  • Maraton válogató – augusztus 3-5. Győr

Minden versenynek egy válogatója lesz – és ugyanaz a sorrend, mint a versenyek esetében. Ezen kívül még a felnőtt gyorsasági világbajnokságra nem állt össze a magyar válogatott, de az eddigi idei eredményei kapcsán Kopasz Bálint K1 1000 méteres indulása biztpsnak tűnik. A többi számban a szövetségi kapitányok majd eldöntik, hogy kik indulhatnak Poznanban augusztus végén, a július végi felnőtt szlalom világbajnokságon pedig várhatóan nem lesz győri induló.

Ami viszont már korábban eldőlt:

MARATON EURÓPA-BAJNOKSÁG, Pitesti, június 25-28.

  • Felnőtt K2 – Boros Adrián – Erdélyi Tamás, Kolozsvári Brúnó – Aradi Bátor
  • U23 K1 – Kolozsvári Brúnó
  • Ifjúsági női C1 – Hoffer Eszter
  • Ifjúsági női K1 – Zatykó Panka
  • Ifjúsági női K2 – Kolozsvári Lili – Zatykó Panka

IFJÚGÁGI ÉS U23-AS SZLALOM VILÁGBAJNOKSÁG, Krakkó, június 30. – július 5.

  • U23-as női csapat: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági női K1: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági női K1 cross: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági női C1: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági férfi K1: Neszmélyi Gerely
  • Ifjúsági férfi K1 cross: Neszmályi Gerely
  • Ifjúsági férfi csapat: Neszmélyi Gerely
  • Ifjúsági férfi C1: Neszmélyi Gerely

IFJÚSÁGI ÉS U23-AS GYORSASÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, Halifax, július 1-5.

  • U23-as C1 200m: Rumi Gergő
  • U23-as női K1 200 m: Gombás Alíz
  • U23-as női K4 500 m: Gombás Alíz
  • U23-as női C2 500 m: Kis-Batka Imola Johanna
  • U23-as női C4 500 m: Kis-Batka Imola Johanna
  • U23-as női C2 200 m: Kis-Batka Imola Johanna
  • Ifjúsági C2 500m: Péter Zsolt Zsombor
  • Ifjúsági C4 200m: Péter Zsolt Zsombor

IFJÚSÁGI ÉS U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, Szeged, július 23-26.

  • U23-as C1 200m: Rumi Gergő
  • U23-as női K2 500 m: Gombás Alíz
  • U23-as női K4 500 m: Gombás Alíz
  • U23-as női C2 500 m: Kis-Batka Imola Johanna
  • U23-as mix C4 500 m: Kis-Batka Imola Johanna
  • Ifjúsági K2 500 m: Pálinkás Ármin – Mayer Hunor
  • Ifjúsági C2 500m: Péter Zsolt Zsombor
  • Ifjúsági női K4 500 m: Hudi-Kadler Panni – Németh Helka Borbála

IFJÚGÁGI ÉS U23-AS SZLALOM EURÓPA-BAJNOKSÁG, Épinal, augusztus 5-9.

  • U23-as női csapat: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági női K1: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági női K1 cross: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági női C1: Nyári Sára Panna, Petrik Adelin
  • Ifjúsági férfi K1: Neszmélyi Gerely
  • Ifjúsági férfi K1 cross: Neszmályi Gerely
  • Ifjúsági férfi csapat: Neszmélyi Gerely
  • Ifjúsági férfi C1: Neszmélyi Gerely

Júniusban Kopasz Bálint révén volt győri induló a montemori felnőtt gyorsasági Európa-bajnokságon, Seprenyi Sára és Wéber Barna pedig a Banja Luka-i vadvízi világbajnokságon indult.

Video: Eszkimó-Indián Játékok

Készítettünk pár videót az idei dunaszegi eseménykeről. Elsőként megmutatjuk a legkisebbek versenyéből a fiúkvasárnapi napját, ahol nem kellett a gyerekeknek még futni, hanem szépen vízreszálltak, és azután tették meg a 2 km-es távot a Mosoni-Dunán.

A gyerekek közül az nyert, aki a leghamarabb beért a célba. Persze a dícséretből jutott mindenkinek. Jó volt látni, hogy a ducibb gyerekeket – akik lassabban futottak – mennyire bíztatták a csapattársaik, sokakkal együtt is futottak. A győztesek közül Imre Mátéval készítettünk villáminterjút

Az akadémia névadója, a 20-szoros világbajnok Csay Renáta edzőként hozta csoportját, és adott hasznos tanácsokat a gyerekeknek.

Minden versenyzőnek, aki indult gratulálunk!!!