Ismét Győrben rendezték az országos Heraklész Fizikai Felmérőt

Ismét Győrben rendezték az országos Heraklész Fizikai Felmérőt

378 serdülő és 204 ifjúsági kajakos és kenus mutatta meg aktuális felkészültéségét Győrben, az Olimpiai Sportparkban, ahol mindkét korosztály számára a a már jól ismert fizikai felmérőt tartották. A mezőnyből kiemelkedett a Dunakeszi versenyzője Nagy-Rasztotzky Vince, aki 3700 méter fölött teljesített a Copper teszten, és a megnyerte a lábemelést is 53, illetve a húzódzkodást 40 ismétléssel.

Az U15-ös fiúk voltak a legtöbben Győrben, összesen 157 versenyző állt rajthoz az öt versenyszámban. A statikus has illetve a Biering-Sorenson teszt esetében egy szintet kellett mindenkinek megugrani a sikeres gyakorlatért, a többi feladatnál már egymáshoz is összemérték a tudásukat. Húzódzkodásban 32, fekvenyomásban 6372 cm volt a legjobb eredmény, utóbbit úgy számolják, hogy a rúgdra erősítenek egy madzagot, és a kötél által megtett távolság kerül a jegyzőkönybe. Ezt, illetve a Cooper tesztet, azaz a 12 perces futást figyelik leginkább edz edzők – szerencsére a Patent Győrből is volt kit megdícsérni.

A legjobban a legfiatalabbak közül Jászay Zsombor (6.) teljesített – 3226 m a Cooper futáson, 27 ismétlés a húzódzkodáson és a fekvenyomás eredménye 6121 mm. Rajta kívül arany minősítést szerzett Tóth kristóf (8. – 3186 m, 29 ism.), Komáromi Botond(17. – 3120 m, 24 ism.), Huszár Bence (19. – fekvenyomás 2. hely 30 ismétlés), Varga Márton (25. – 3124 m), Sátor Kolos Lénárd (35. – 3039 m), Majthényi Sámuel (72.), Tóth Martin Gábor (77.).

Ugyanebben a korosztályban a lányoknál Gotthárd Kincső Róza 10. összetett helye ért arany minősítést – akinek 5013 mm-rel a fekvenyomásban szerzett ötödik helye volt a legjobb részeredmény.

Az idősebb serülőknél Németh Ádám összetett 14. helye volt a legjobb. Kisebb sérülése ellenére becsülettel végrehajtotta a gyakorlatot, 7191 mm-es fekvenyomása a 96 U16-os versenyzőből a második legjobb lett. Arany minősítését kapott a teljesítményéért Dudits Gábor Zsigmond (30. – 3198 m futás) és két kenus: Herk Bence Ádám (53.) és Kolozsvári György (64.)

A 16 éves lányoknál három győri is felfért a pódiumra: Szeglet Bíborka (4.), Balázs Stella Mária (5.), és Mátrai Flóra (6.), de nagyszerűen teljesített Csécsényi Hanga (13.) és Élő Nóra is (14.). A Cooper futáson Stella 2937 méterrel a korosztály második legjobbja lett, a húzódzkodást 26 ismétléssel Flóra nyerte meg. Rajtuk kívül még Bognár Liliána (19.) szerzett arany minősítést.

Az ifik versenyében már kisebb létszámok voltak, de így is szép számban versenyeztek egymással a sportolók. A netfis-has helyett itt lábemelés volt a programban, ahol már igencsak számítottak az ismétlések. A 2009-es koosztály legjobbja a fiúknál Bán Regő lett (34.), aki kerek 8 kört futott a 12 perces Cooper-teszten. Nem sokkal maradt el tőle Szabó Bendegúz (37.), Báthori-Horváth Barnabás (54.) és Gerencsér Nándor (55.) – az arany minősítés egyiküknél sem volt veszélyben.

A lányoknál a Hudi-Kadler Panni (2.) – Zatykó Panka (3.) duó ezúttal a dobogóra is felállhatott. A kiegyensúlyozott napi teljesítmény mellett Panka a futást nyerte meg 3173 méterrel éppen Panni előtt, aki a húzódzkodásban volt a legjobb 27 ismétléssel. A legjobb hat közé odafért még Tasi Sára (6.) is aki a fekvenyomásban érte el a legjpbb eredményt (3726mm). Az arany minősítéséi szintet magabiztosan hozta Németh Helka Borbála (10.) és Széber Luca (20.) is.

Az utolsó éves ifiknél a kenusokra kellett figyelnönk. Péter Zsolt Zsombor (6.)és Gyurós Arnold (12.) végzett közülük az lmezőnyben. Zsozsó lábemelésben 43 ismétléssel a negyedik legjobb volt, Arni 30 húzódzkodással a hetedik. Pápai Boldizsár (25.), Egyed Botond (31.) Hegyi Zsombor(39.), Kungli-Zsegora Levente (45.) vett még részt a felmérőn, és telesítette az arany szintet.

A lányoknál is népes győri csoportnak szurkolhattunk, itt Nyíri Bernadett (6.), Hatos Borbála (7.), Kolozsvári Lili (11.), Moór Mirtill (12.) és Nagy Kincső (17.) végzett a legjobbak között. Berni 24 ismétléssel 2. lett a húzódzkodásban, Lili 4854 mm-rel nyerte a fekvenyomást éppen a 4028 mm-rel második Mimi előtt. A legjobban Hatos Borbála futott közülük, a 2884 méter az ötödik legjobb volt a korosztályban. Mindannyian magabiztosan megszerezték az arany minősítését.